2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Házkutatások zajlanak az ORÖ kamu megyei irodáiban
2017. 10. 03. 00:00

Több megyében 34 helyen egyszerre tartanak házkutatást jelenleg az adónyomozók az ORÖ volt megyei irodában, amelyeknek többsége a képviselők saját lakásán működött havi 450 ezer forintos költséggel.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal nyomozói kedd reggel 8 óra körül szinte egyszerre jelentek meg azokon a Baranya, Szolnok, Borsod és Bács-Kiskun megyei lakcímeken, amelyeken 2016 februárjától, Hegedüs István leváltásától kezdően megyei irodák működtek. Úgy tudjuk, a házkutatások más megyékben is egyszerre zajlanak. Baranya megyében egyszerre négy helyszínre szálltak ki az adónyomozók gépkocsikkal a költségvetsi csalás gyanújával zajló nyomozás részeként.

 

Értesüléseink szerint az adónyomozók mind az ország mind a 34 helyszínén iratlefoglalásokat tartanak.

 

Kiss Jánosné, az ORÖ Baranya megyei képviselője megerősítve a RomNet információt azt mondta, az adónyomozók valóban iratlefoglalásokat tartanak országos szinten, és az Õ irodájában is keresték a 2016-os évre vonatkozó szerződéseket, de nála nem találhattak, mert arra az évre vonatkozóan nem kötött szerződést a önkormányzattal, így nála iratlefoglalásra nem került sor. Megjegyezte, Berkesden, ahol él korábban és most is működik irodája a civil szervezetének és a kisebbségi önkormányzatnak, és abban minden szabályszerűen és törvényesen zajlik. 

 

Képtalálat a következőre: „megyei iroda romnet orö adónyomozók”

 

Az adóhivatal nyomozói múlt év folyamán több mint 150 tanút hallgatott ki a költségvetési csalás gyanújával indult nyomozásban. Az eljárás során a RomNet főszerkesztőjét háromszor idézték be tanúkihallgatásra, azt tudakolva, hogy a megyei irodahálózat hol és milyen körülmények között működött.

 

Mint arról már korábban többször is beszámolt a RomNet a birtokába került dokumentumok és hangfelvételek alapján, az ORÖ Roma Nemzetiségi Kulturális és Foglalkoztatási Módszertani Intézményhálózatán keresztül havi 450 ezer forintot juttatnak irodafenntartás, és havi 200 ezer forint megbízási díjat mentori fizetés címén azokhoz a képviselőkhöz és családtagjaikhoz, illetve segítőikhez, akik támogatták Farkas Flóriánt, illetve elősegítették, hogy Hegedüs Istvánt elmozdítsák elnöki székéből. Az irodákat úgy hozták létre, hogy azok csak a Farkas Flóriánt és Balogh Jánost támogató képviselők lakhelyén alakulhattak meg.

 

A szerződéseket Hegedüs István 2016. február 16-ai lemondása után visszamenőlegesen, február elsejei hatállyal kötötték, és egy február végi zártkörű egyeztetésen Farkas Flórián munkatársai azt mondták, hogy március elején minden képvisel megkapja bérszámfejtés után a „fizetését”, és gondoskodnak arról is, hogy az akkor még csődhelyzet előtt ált ORÖ a Módszertani központján keresztül zökkenőmentesen fizethesse a lojális képviselőket. A RomNet minderről hangfelvételt is nyilvánosságra hozott.

 

Cikkünk akkori megjelenése után többen tettek büntetőfeljelentést költségvetési csalás és tartozás fedezetének elvonása gyanújával, az adóhatóság pedig elrendelte a nyomozást. Az ORÖ jelenlegi és korábbi képviselőit, több mint 150 embert, a múlt év során tanúként is kihallgatott az adóhatóság. Az adónyomozók a több száz millió forint értékű gyanús szerződéseket és számlákat 2015 októberben éppen az ORÖ közgyűlésének ideje alatt foglalták le a szervezet Dohány utcai székházából.

 

Képtalálat a következőre: „megyei iroda romnet orö adónyomozók”

 

A roma önkormányzat a 2016-os évre a 32 vidéki iroda bérköltségeire 53 millió 760 ezer forintot, bérleti és lízing díjakra 33 milliót, a kommunikációs és telefonköltségeire pedig közel 11 millió forintot irányzott elő arra az évre csak a vidéki irodák működtetésére, és kiküldtetésekre 31 milliót fordítanának a 17 millió forint keretösszegű képviselői tiszteletdíjak mellett. Az ORÖ a Roma Nemzetiségi Kulturális és Foglalkoztatási Módszertani Intézményhálózatára összesen 164 millió 945 ezer forint bevételt tervezett a 2016-os évre.

 

A múlt évi beszámolót az ORÖ május végi közgyűlésén ugyan elfogadta, de a közgyűlést szabálytalnul tartották meg, mert az ülésről kizárták a nyilvánosságot, ezért a kormányhivatal  a közgyűlés megismétlésére utasította az ORÖ-t, de annak azóta sem tettek eleget.

 

Az ORÖ az Intézményhálózatára 2016-ban mintegy 200 millió forintot költött, de a szervezet törvényességét felügyelő Budapesti Kormányhivatal utasítására az irodahálózatot be kellett zárni, mert azt szabálytalanul működtették. Az ORÖ elnöke, Balogh János ennek ellenére a törvényességi felhívásnak nem azonnal tett eleget, hanem egy decemberi közgyűlésén az év utolsó napjával szüntette meg, hogy a képviselőknek és családtagjainak a szerződésben foglat pénzt maradéktalanul kifizethesse.

 

Korábban beszámoltunk arról, hogy az ORÖ jelenleg elnöke, a Szabolcs megyei, kevesebb mint 7 ezer fős kisvárosban, Ibrányban élő, vállalkozóként is tevékenykedő Balogh János is működtetett „megyei irodát”, ehhez havonta 450 ezer forint juttatást is kapott 2016. február elsejétől a szervezettől. A városi önkormányzattól ingyenesen kapott helyiségben alkalmazottként február 1-től az elnök lánya, Balogh Mónika, és Balogh János élettársa, Karderás Rita dolgozott 225-225 ezer forintos fizetésért. Lányának férje pedig elnöki sofőrként kapja a havi 250 ezer forintos bért. Az ORÖ ibrányi „megyei irodáját” hivatalos szerződés szerint az éttermi és mozgó vendéglátás céljára alapított J-JUMO Bt. működteti, Legalábbis a hivatalos adatok szerint ezzel, az Ibrány, Szabolcs utca 28. alatt bejegyzett, 2001 augusztusában mindössze 205 ezer forint jegyzett tőkével alapított céggel kötött szerződést az ORÖ. A cégnyilvántartás adatai szerint az ORÖ-elnök, Balogh János a 21118573-2-15 adószámon működő J-JUMBO Bt. ügyvezetője.

 

 

Az úgynevezett megyei irodák a lojális képviselők kifizetőhelye volt hosszú hónapok óta az ORÖ-ben. Bár Hegedüs István elnökségi idején volt olyan képviselői indítvány, hogy senki ne alkalmazhassa saját hozzátartozóját az irodákban, a javaslatot napirendre sem vették, és az elnökváltás utáni első határozat éppen arról szólt, hogy ezentúl az ORÖ képviselői hozzátartozóikat is foglalkoztassák. A RomNet birtokába került dokumentumokból kiderült, hogy a 47 fős szervezetből a Farkas Flóriánhoz és Balogh Jánoshoz hű emberek ezek alapján vagy saját magukat, vagy feleségeiket, gyermekeiket alkalmazzák a havi 450 ezer forintos keretösszegből.

 

Az adónyomozók most ezeken a címeken tartanak házkutatásokat.

 

Hidvégi-B. Attila

 

 Kapcsolódó cikkek:

/hirek/2016/10/23/milliokat_keresnek_az_oro_kepviseloi

/hirek/2016/05/11/kepviseloinek_szervezi_ki_az_allami_mukodesi_tamogatast_az_oro)

/hirek/2016/07/11/mintegy_150_millio_forintot_koltott_iden_az_oro_fiktiv_irodak_mukodtetesere

/hirek/2016/04/27/lex_farkas_florian

/hirek/2016/05/18/maffiarendszerben_mukodik_az_oro_es_a_lungo_drom_a_szervezet_ket_kepviseloje_szerint