2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Varga Ferenc átigazolt a DK-ba
2023. 03. 06. 11:06

Varga Ferenc korábban jobbikos, majd független országgyűlési képviselő a Demokratikus Koalíció vasárnapi miskolci rendezvényén jelentette be, hogy átlép a DK-ba és a parlamenti frakció, valamint az Árnyékkormány munkáját fogja segíteni.

Varga Ferenc a 2022-es parlamenti választásokon az ellenzéki listán a Jobbik színeiben került az Országgyűlésbe. A szegvári roma politikus még a választásokat megelőzően úgy nyilatkozott, azzal, hogy a Jobbik biztos befutó helyet biztosított számára, azt bizonyítja, hogy az egykor még radikális, cigányellenes megnyilvánulásaival ismertté vált párt megváltozott, új irányt vett, és a néppártosodási folyamata megvalósult. Aztán alig fél év elteltével, 2023 január elején bejelentette, kilép a Jobbik frakciójából, és független képviselőként folytatja munkáját.

 

 

 

Varga Ferenc a parlamenti frakcióból való kilépését azzal indokolta, hogy a Jobbikban nem tudja már hatékonyan folytatni a munkáját, mert mint írta: "a jelenlegi helyzetben minden ellenzéki pártnak a valódi, Fideszen túli alternatíva megteremtéséért kellene dolgoznia. A Jobbikban ugyanakkor ennek a feladatnak az elvégzése a mai napig várat magára”.

 

 

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „VARGA FERENC ORSZÁGGYÚLÉSI KÉPVISELŐ IS ÁTLÉP A DK-BA! dk Demokratikus Koalíció ALEGEURÓPAIBB PART”

 

 

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke nyílt levélben szólította fel Varga Ferencet, hogy adja vissza a mandátumát. Gyöngyösi Márton nyílt levelében aláhúzta, Varga Ferencet kizárólag Márki-Zay Péter roma kvóta javaslata miatt vették föl a Jobbik listájára, ezzel olyan kiváltságos helyzetbe került, hogy "a Jobbik számos, évek óta keményen dolgozó, magát képző, tehetséges tagját" előzhette meg és ülhetett be a Parlamentbe. Gyöngyisi Márton, a Jobbik elnöke Varga Ferencnek azt írta: "Ha nem látod be, hogy miért gond az, hogy visszaéltél emberek bizalmával, és fél éven belül megszegted a saját esküdet, mégis hogyan várod el, hogy bárki hitelt adjon a szavaidnak a mandátumod hátralévő részében? Ki várja saját képviseletét egy olyan politikustól, aki a szavakat mindig úgy fordítja, ahogy neki kényelmes?"

 

Kilépett a Jobbikból Varga Ferenc - Hír TV

 

Két hónappal később, Varga Ferenc az Árnyékkormány miskolci rendezvényén, a színpadon jelentette be, hogy csatlakozik a Gyurcsány-párthoz. Mint írták, a bejelentésből Varga Ferenc politikai és szakmai tapasztalatai, valamint eredményei mellett az is kiderül, hogy a jövőben az úgynevezett árnyékkormány nemzetiségi önkormányzatokért felelős kormánybiztosaként fog dolgozni. A DK tudatta: üdvözlik Varga Ferenc csatlakozását, és büszkék arra, hogy újabb politikus kötelezte el magát mellettük. Közölték: az árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy kiutat találjon a megélhetési válságból és európai jólétben élhessen és Varga Ferencnek mind a képviselői munkához, mind az árnyékkormánnyal kapcsolatos feladataihoz sok sikert kívántak.

A Jobbik erre a bejelentésre úgy reagált: „bebizonyosodott, hogy Varga Ferenc azon politikai kalandorok sorát erősíti, akiknek munkája abban merül ki, hogy elvtelenül, mindig a számukra jobban jövedelmező pozíció felé hajlanak." 

 

Varga Ferenc: A jelölésemmel ért véget a Jobbik néppártosodása | Mandiner

 

Varga Ferenc a DK-hoz történő átigazolásával kapcsolatban a Blikknek úgy nyilatkozott: „Én a Jobbik színeiben, a közös ellenzéki listáról kerültem be a parlamentbe, de nem voltam tagja a Jobbiknak. A parlamentben azt láttam, hogy az ellenzéki pártok a választási vereség után csak a saját sebeiket nyalogatják, senki nem foglalkozott azzal, hogy itt vagyunk egy megélhetési válság közepén, az emberek elvárnák, hogy velük foglalkozzanak, az ő hétköznapi gondjaikra kínáljunk megoldást, adjunk válaszokat. Úgy láttam, ebben a DK kiemelkedik, s kétségkívül a legtöbb szakemberrel rendelkezik.

 

A jelenlegi Házszabály szerint Varga Ferenc hivatalosan nem csatlakozhat a DK parlamenti frakciójához, de a párt teljes jogú frakciótagnak tekinti. a képviselőségi munkája mellet az egykor jobbikos, roma származású Varga Ferenc az Árnyékkormány nemzetiségi önkormányzatokért felelős kormánybiztosaként fog dolgozni a jövőben, segítve mind a 13 nemzetiségi önkormányzatot. 

 

A Demokratikus Koalíció az Árnyékkormányának romaügyi főtanácsadójának még tavaly novemberben Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök Herfort Mariettát, a Phiren Amenca nemzetközi szervezet vezetőjét kérte fel. A fiatal diplomás, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező Herfort Marietta Dobrev Klára Árnyékkormányában a magyarországi cigányság, a roma fiatalok kitörési lehetőségeit segítő programalkotás a feladata, és az ellenzéki párt roma ügyekért felelős elsőszámú politikusa. 

 

Az utóbbi időben számos, korábban más pártban dolgozó, vagy akár magas tisztséget betöltő politikus hagyta hátra korábbi közösségét a DK kedvéért. A pártban folytatja például 2022-től Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke, Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd korábbi pártigazgatója és korábbi országgyűlési képviselője, Buzinkay György, a Momentum korábbi elnökségi tagja, a párt alapító tagja, de november óta a DK frakciójában politizál Szűcs Balázs erzsébetvárosi alpolgármester (korábban az LMP, majd Párbeszéd tagja), valamint Déri Tibor egykor momentumos újpesti polgármester is csatlakozott a rivális párthoz.

 

 

HBA