Az esztergomi Keresztény Múzeumban október 11-én nyílt meg Ráczné Kalányos Gyöngyi cigány származású amatőr festő Punya – egy falat kenyér című kiállítása.
Bár számítani lehetett rá, hogy a járvány őszi belobbanása miatt a tárlat nem sokáig lesz látogatható, a program kidolgozói már a kezdetektől olyan megoldásokban gondolkodtak, amelyek a korlátozások miatt fellépő nehézségeket is áthidalják. Főként azért, hogy a képek egy nagyobb cél elérését segítsék.
A múzeum földszinti kiállítótermeiben elhelyezett bemutató már önmagában is több mint egy szokványos tárlat. Ahogyan Erdő Péter bíboros fogalmazott köszöntőjében: a „Punya – egy falat kenyér – összművészeti alkotás, mint hitünk tartalmának újszerű felmutatási lehetősége, a kongresszus legszebb céljainak megvalósulásához vezető lépések egyike.” Az esztergomi érsek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra utalt, amely a járványhelyzet miatt idén ősszel ugyan elmaradt, de előbb-utóbb véget érnek a pandémia miatti korlátozások, és sikerül megtartani. 1938 után ismét Budapesten.
Ráczné Kalányos Gyöngyi bányamunkásból lett festőművész.
Fotó: Mudrák Attila / Keresztény Múzeum
Valószínűleg a kiállítás látogatóinak többsége a terembe való belépés pillanatában még nemigen tudja, mit is jelent a punya szó. A hétköznapi magyar nyelv nem használja ezt a kifejezést, de az internetes keresők számtalan gasztronómiai honlapra kalauzolják az érdeklődőket. A punya ugyanis a cigány kenyér, egyes helyeken cigány cipóként szerepel. Másutt bodag, vakaró, bokolyi néven fordul még elő, lényege a liszt, élesztő, víz, kacsazsír.
A bodag kifejezetten kelesztés nélküli lepényt jelent. Éppúgy, mint a választott nép kovásztalan kenyere. Erre utalhat a hagyomány, amely szerint mind a mai napig a bodagot vagy punyát nem késsel vágják föl, hanem megtörik.
A kiállítás szempontjából ez a körülmény nagyon fontos. Ráczné Kalányos Gyöngyi képei ugyanis az Újszövetséget, egész pontosan az evangéliumok lényegét magyarázzák újra. A megjelenítés egyszerre tartalmazza a cigány alkotó fantázia stílusjegyeit, a színes ábrázolásmódot, a roma hétköznapok miliőjét, a cigány folklórt és a keresztény művészet kétezer éves történetének megszokott ikonográfiai módjait. Érdekes módon a képeken a Szent Család nem romaként jelenik meg. Pedig amikor a kereszténység a nagy missziók révén Európán kívül is terjedni kezdett, teljesen természetessé vált a helyi jegyekhez illeszkedő megjelenítés: Távol-Keleten a ferde szemű Madonnák, Afrikában a sötét bőrű Jézusok ábrázolásvilága. Csakhogy a harmadik évezred embere kezdett visszaélni az inkulturációval, hogy multikulturalizmust varázsoljon belőle. Ráczné Kalányos Gyöngyi valószínűleg ösztönösen érezte meg e tendencia visszásságát. Az ő cigányai végigkísérik a Megváltó földi életét. Mellette vannak, támogatják, segítik, vigasztalják. Vele élnek. Követik tanítását. Úgy, mint a képek nem cigány szereplői is.
Ez a kiállítás azonban nem csupán a képeket jelenti. Amint a Keresztény Múzeum igazgatója, a tárlat kurátora, Kontsek Ildikó elmondta, ellátogatott Ráczné Kalányos Gyöngyi pécsi otthonába, megnézte a képeit, amelyek egy belső alkotói érlelődés eredményeként egyéni látásmódot mutattak. A múzeum szabályos megrendelést készített a festményekre, amelyeket elkészültük után megvásároltak és állományba helyeztek.
Kalányos Gyöngyi nehéz sorból küzdötte föl magát, az élet számtalan olyan megpróbáltatás elé állította, amely a többségi társadalom számára ismeretlen. Még általános iskolában kezdett festeni – ahogyan maga fogalmazott, menekült a festészethez. A technikai tudnivalókat főként a maga kísérletezéséből sajátította el. Később eltávolodott az alkotástól, családi körülményei nem tették lehetővé. Továbbtanulni sem sikerült, el kellett tartania magát. Dolgozott tejüzemben, ahol az öltözőben töltötte az éjszakákat, bányában lett meddő- és palaválogató. Az érettségit végül az ötödik gyerek után sikerült megszereznie, legnagyobb lányával együtt tanultak. Ellátta a családját: bölcsődében dolgozott, beiratkozott a főiskolára. Ha elfáradt, elővette az ecsetet, hogy kifesse magából a bánatát. Az alkotásai iránt lassacskán műtárgypiaci érdeklődés is mutatkozott. A múzeum igazgatónője szándékosan nem akart vele egyeztetni a megrendelt művek ábrázolásvilágáról, hogy ne befolyásolja az alkotói látásmódot. Inkább azt kérte, a festőnő Versegi Beáta Máriával, az adaptáció vagy parafrázis szövegeinek készítőjével közösen érlelje ki a koncepciót. A Nyolc Boldogság Közösséghez tartozó nővér nem cigánypasztorációval foglalkozott korábban, hanem keresztény antropológiával.
Más szakértőket is felkértek, akik segítették a vállalkozás létrejöttét. Szabóné Kármán Judit romológus például a cigány szavak hitelességét vizsgálta, és segített Jézus történetét falusi cigány család környezetébe helyezni. Az így elkészült ötfejezetes evangéliumi parafrázis egyszerű, mai magyar nyelven szólal meg, viszont a nevek és az életmód ábrázolása mind a roma környezetet idézik. A Golgotánál például a jobb lator nem Dizmász, hanem Gazsi, a rómaiak ellen harcoló, megkérgesedett szívű „bandita”, akit síró édesanyja, Cinka kísért el az utolsó útra.
A projekthez kapcsolódóan olvasóköröket alakítottak, dramatikus feldolgozás, színdarab készült, amelyek segítségével gyerekek drámapedagógiai órákon dolgozhatják fel a történetet. Ezek persze már nem az esztergomi Keresztény Múzeum kezdeményezései. A képek alapján kifestőt is készítettek. A Versegi Beáta szövegén alapuló digitális képregényt egyelőre magyarul és angolul lehet elérni. A német és norvég változat már elkészült, és tervbe vették, hogy a cigány nyelvvariánsok mellett francia, spanyol, olasz, kínai és arab fordításban is elérhetővé teszik.
A szöveg hitoktatásban való alkalmazásához kész óravázlatokat dolgoztak ki, online pedagógiai továbbképzés és mentori program is indult. A kísérő kötet eleve roma olvasóköröknek íródott, hogy jól használható eszközt jelentsen a cigánypasztoráció számára.
(Punya – egy falat kenyér. Időszaki kiállítás az esztergomi Keresztény Múzeumban. 2020. október 11. – december 31. A járványügyi korlátozások miatt jelenleg nem látogatható)
