HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Svédországból érkezett hatalmas segítség Lakatos Viktorkának

betűméret csökkentése betűméret növelése
 
2017 Augusztus 10    Forrás: RomNet-Hidvégi-B. Attilagaléria megtekintése


Ez a cikk archív

Példás összefogást tanúsítva Svédországban is gyűjtést szerveztek a mindkét lábát és kezének ujjait is amputált 3 éves kisfiú gyógykezelését segítve. Lakatos Viktorka gyógyulását így 1,2 millió forinttal támogatták a skandináv országban élők.

Hirdetmény

Az önzetlen segítségnyújtás, az együttérző szolidaritás, és az összefogás legmagasabb szintű példája az, ahogy határokon átívelve emberek százezrei, romák és nem romák egyaránt segítették akár megosztással, akár imával vagy adományokkal az agyhártyagyulladása miatt kézujjait és mindkét lábát elvesztett hároméves kisfiú, Lakatos Viktorka gyógyulását. Kanadától Anglián át Magyarország legkülönbözőbb részeiről is érkezett felajánlás, bátorító és támogató üzenet, segítség a család számára.

 

A legnagyobb felajánlás, gyűjtés a Rigó Rádió vezetője, Zsiga Ottó, felhívásának köszönhetően Svédországból érkezett Csörsz Gina és Csörsz Zoltán, Malmőben élő zenészek jóvoltából. A skandináv országban összesen 1,2 millió forintot gyűjtöttek össze, amit a kisfiú gyógykezelését segítve készpénzben át is adtak Viktorka szüleinek abban a reményben, hogy a gyermek további gyógykezeléseit, rehabilitációját segíteni tudják.

 

 

Emlékezetes, szinte futótűzként terjedt az a kétségbeesett jajkiáltás, amit a 27 éves apuka tett közzé június közepén a Facebook közösségi oldalon. A még csak 3 éves Lakatos Viktorka szüleivel és két testvérével Pesterzsébeten a családok átmeneti otthonában élt, mert február végén felmondták albérletüket, és a szerény körülmények között élt család nem tudott hova költözni. Az apa, aki 16 éves korától él Budapesten, és azóta minden egyes nap becsületesen dolgozik, nem keres annyit, hogy újra lakást tudjon bérelni, ezért kénytelenek voltak beköltözni a szociális intézmény mindössze 7 négyzetméteres szobájába. Az édesapa elmondása szerint május közepén a kisfia belázasodott, 40,3 fokra szökött fel a láza. Az orvosi ügyelet azt tanácsolta, lázcsillapítót használjanak. Bár a láza visszaesett, reggelre már a lábán és kezén foltok, véraláfutások keletkeztek, ezért a 27 éves édesapa az otthon szomszédságában lévő mentőállomásra vitte be ölben a gyermekét, hogy vizsgálják meg, segítsenek rajta. A mentősök nem akarták fogadni, azt mondták, menjenek a háziorvoshoz. Végül az ügyeletes mentőápoló megnézte a kisfiút, majd azonnal a Heim Pál Gyermekkórházba vitték, ahol az orvosok azonnal közölték a diagnózist: agyhártyagyulladás. A gyermek két hétig volt altatásban, de a végtagjaiban leállt a vérkeringés, ezért előbb a kezéről az ujjait, majd később térd fölött mindkét lábát amputálni kellett.

 

A 3 éves Viktorka szívszorító történetét Zsiga Ottó felhívásának köszönhetően ismerhette meg az ország, és a világ legkülönbözőbb pontjain élő magyarok. Ottó kérésére grafikus barátja, Bangó Tamás egy felhívást készített, majd egy videóban a kisfiú megrendítő esetét is bemutatták. A június 18-án közzétett felhívását néhány óra alatt több mint 2400 alkalommal osztottak meg, és a még aznap postolt videót több mint 306 ezren néztek meg. 

 

https://www.facebook.com/BangoTomika/videos/1261677180624597/

 

Zsiga Ottó felhívása szinte futótűzként terjedt a Facebook közösségi oldalon, és a teljes magyar sajtó is felfigyelt az estre. Az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorában is Viktorka történetével foglalkoztak, ara kérve a hallgatóikat, segítsék a bajba került családot.  A támogatás-gyűjtésbe később bekapcsolódott a Dikh Tv, és ismert közéleti személyiségek, köztük Kökény Attila, Molnár Ferenc Caramel, Oláh Gergő, az Aranyszemek együttes, de Mága Zoltán hegedűművész is felajánlotta segítségét. Többek jótékonysági koncerteket szerveztek és szerveznek, gyűjtéseket indítottak a gyermek gyógykezelésére.

 

Svédországban, Malmőben élő magyarok is felfigyeltek a 3 éves kisfiú szörnyű tragédiájára, és a skandináv országban gyűjtésben kezdtek. Csörsz Zoltán és felesége, Gina ismeretségi körükben terjesztett felhívásra sokan jelentkeztek. A svéd fővárosba élő zenész házaspár felhívására, (Zoltán dobos, felesége Gina csellóművész) a kint élő zenészek, romák és nem romák, magyarok, svédek és más nemzetiségűek azonnal csatlakoztak. Viktorka gyógyulásáért szervezett gyűjtéshez a legendás énekes-zenész, Michael Jackson egykori zenésztársa, gitárosa is csatlakozott.

 

Dikh Tv - Online Gipsy Tv fényképe.

 

A Malmőben és más svéd városokból összegyűjtött, összesen 1 millió 199 ezer forintból eredetileg egy elektromos tolókocsit szerettek volna vásárolni a kisfiúnak, de az orvosok tanácsára más fontos kezeléseket, és a gyermek rehabilitációját segítik. Ezért Budapestre utazott Gina, és forintra váltva, készpénzben átadta a támogatást Viktorka édesapjának. A kisfiúra szeptemberben még további plasztikai műtétek várnak, és a speciális kötszerek és ruhák vásárlásra, illetve a speciális művégtagok önrészének fedezésére fordítja majd a család. Ebből a mintegy 1,2 millió forintból a pesterzsébeti önkormányzat által biztosított önkormányzati lakásba is meg tudják venni azokat a speciális eszközöket, amelyek a mozgásában korlátozott kisfiú gyors gyógyulását és mindennapi életét segítheti majd.

 

 

A 3 éves kisfiú testvéreivel és szüleivel a családok átmeneti otthonában, egy mindössze 7 négyzetméteres szobában élt, mert korábbi albérletüket felmondták. A gyermek a B típusú agyhártyagyulladását is feltehetően itt kaphatta el. A Dikh Tv vezetője, Balogh Elek közbenjárására Juhász Lajosné, Pesterzsébet alpolgármestere ígéretet tett arra, hogy a mindkét lábát és ujjait amputált kisfiúnak és családjának segítséget nyújtanak, és a korábbi elutasító határozatot felülvizsgálva egy szociális bérlakást biztosítanak számukra.

 

Dikh Tv - Online Gipsy Tv fényképe.

(Horváth Elemér átadja támogatását és felajánlását a családnak a Dikh Tv szerkesztőségében) 

 

A Dikh Tv és Zsiga Ottó felhívásait látva egy budapesti vállalkozó, Lakatos Elemér is jelentkezett, aki felajánlotta, hogy amennyiben az önkormányzat biztosítja a szociális lakást, saját költségén teljes körűen felújítja és akadálymentesíti azt. Horváth Elemér az agyhártyagyulladásos kisfiú szüleit egy általa átadott összeggel is támogatta. A család a bérlakást azóta megkapta, és már a felújítása zajlik, és várhatóan még augusztus vége előtt be is tudnak költözni. 

 

 

Zsiga Ottó, a karitatív akció elindítója a RomNet-en keresztül mondott köszönetet mindazoknak, akik akár anyagi támogatással, jó szóval, imával, vagy egy megosztással is segítették Viktorka ügyét. Zsiga Ottó rendkívül példamutatónak nevezte ezt az összefogást, amelyben érezhetően és láthatóan távoli földrészeken élő honfitársaink is megmozdultak.  Ebből az összefogásból, és tenni akarásból erőt merítve Zsiga Ottó egy hasonló körülmények közzé került nem roma származású gyermek gyógykezelésére is gyűjtést kíván szervezni, példát mutatva, hogy az önzetlenség, és a tenni akarás nem faji kérdés, és az élet, a gyermekek gyógyulása származástól és nemzetiségtől függetlenül egyaránt fontos, és a segtségnyújtás pusztán lekiismereti kérdés.

 

 

A 27 éves édesapa és a kisfiú édesanyja a RomNet-en keresztül is köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítséget nyújtottak számukra. „Hálásan köszönöm azoknak, akik anyagilag támogattak minket, vagy megosztották bejegyzésünket, és akik imádkoztak gyermekemért, értünk. Remélem, ezt a sok jóságot egyszer én is viszonozni tudom majd az embereknek valahogyan, akár munkával, akár bármi mással” – mondta az apa, aki minden egyes forintot a kisfiú gyógyulására fog fordítani.

 

Hidvégi-B. Attila

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

http://www.romnet.hu/hirek/2017/07/02/az_aranyszemek_lakatos_viktorkanal

http://www.romnet.hu/hirek/2017/06/22/peldas_osszefogas_a_vegtagjait_amputalt_3_eves_kisfiuert



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Új jelentés szedi szét Járóka Lívia állításait a magyarországi romák helyzetéről

  • Németh Zsolt: az európai történelem és a cigányság története szervesen összekapcsolódik

  • Budapest Ritmo - Idén a roma kultúra áll a középpontban

  • Roma Pride 2018: “Te is a nemzet része vagy!”

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt