RomNet
RomNet
  Ezt a honlapot valóban roma fiatalok, valóban önszervezõdve szerkesztik
 
RomNet Meghívó: a MALDYIPE sorozata a roma népességről olvas» RomNet Roma tehetségműhelyek és fiatal roma tehetségsegítők támogatása olvas» RomNet Művészek és Kulturális Háló Program olvas» RomNet
kitõlt
JEGYZET


A gonosz uralja a politikát. 800000 ezer ember szavazott arra, hogy a keresztény hitét megcsúfolva, olyan pártot, párt alakulatot segített hatalomra, amelyiknek fő programját az antiszemitizmus, a rasszizmus, a gyűlölet szítása adja.

kitõlt


Balogh Albert vagyok. Jobboldali elkötelezettségű ember. 2002-2006 között OCÖ képviselő, 2006-tól a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tagja. Roma származásúként egyedül értem ezt el.

kitõlt


Muszka Sándor vagyok, a Hosszúpályi Települési Önkormányzat Fideszes képviselője. Képviselőként, vállalkozóként szívügyem a cigányság integrációja, a nyugati társadalom életszínvonalához való közelítés

kitõlt


kitölt
VIDEÓ ÉS ZENE






kitölt
HELYZETKÉP

Sajókaza

kitölt


A hét verse:
Oláh Lajosné: Magányos fa




kitõlt
ÉLETMÓD


"Köztudott, hogy a kulturális antropológia a XIX.

század közepe-vége óta az a tudományterület, amely a "primitíveket", a "természeti népeket", az Európán kívüli kultúrákat, a falusiakat, a parasztokat vizsgálta, leírta mítoszaikat, szokásaikat, szertartásaikat, vallásukat, mûvészetüket stb.





kitőlt
CIGÁNY RÁDIÓK
Rádió C
Radio Kali
Radio Amalipen
Radio Rota
Gipsy Radio
Gipsy-TV
Gipsy Radio
kitõlt


kitölt
CIGÁNY MESÉK
A pap és a tojások
A gömböcfiú
Világ bölcse
Zöld Marci, Erõs Zóga
Szögkirály
Terenyevárosi mese
Taliga király
Galamb-leány
Az ördögkirály lánya
A lusta lány
János és Rózsa
Csudatarisznya
Négy cigány legény mesterségének haszna
A királyfi, aki az egész világon létezett
Árpád király három ikerfia
Éjfél, este és hajnal
Hogy lett a Szegény Lajosból király?
Borsszem Jankó
Betyár volt-e Cigány Jóska?
A vaserejû Móga
kitõlt


kitölt
KI-KICSODA A ROMÁKNÁL?
FÕBB HÍREINK

Ma is vannak az 1944-ben történtekhez hasonló megnyilvánulások, amelyek félelmet kelthetnek a kisebbségekben, ezért közös dolgunk, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát - jelentette ki Teleki László a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökeként a Nagykanizsán pénteken tartott roma holokauszt megemlékezésen.




Koszorúzással egybekötött gyászünnepséget tartottak a roma holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) fővárosi Dohány utcai székházánál pénteken, ahol több szónok is párhuzamot vont a náci népirtás és az elmúlt két évben történ romagyilkosságok áldozatinak sorsa között.




Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) közlése szerint 20 millió forintból ők 2.500 gyermeket üdültetnek Balatonlellén, míg a kormány ugyanennyi pénzből csak 700 hátrányos helyzetű roma gyermek nyaralását kívánja biztosítani Zánkán.




Maga a kormány szervez hátrányos helyzetű roma gyermekeknek balatoni üdülést, nem bízza ezt a feladatot az Országos Cigány Önkormányzatra (OCÖ) - közölte Szászfalvi László nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Nemzettel.




Makai István, a Roma Polgári Tömörülés (RPT) és a Fővárosi Cigány Önkormányzat főpolgármester-jelöltje szerint a segélyezésre költött milliárdokból a kis- és középvállalkozásokat kellene támogatni.




Rendhagyó műsorral készül a Gyömrői Ceferino Ház augusztus másodikán egész nap, a Mária Rádióban. A holokauszt emléknapján és egyben a cigánypasztorációval foglalkozó csoport névadójának, boldog Ceferino mennyei születésnapján, reggeltől estig cigány tematikus nap keretén belül, cigányok és nem cigányok együttműködése lesz a fő téma.




Több nyíregyházi roma család szeretné visszakapni korábbi bérlakását, melyeket Kanadába történő kivándorlásuk miatt hagytak hátra, a hatályos rendelet erre azonban nem nyújt lehetőséget - írta keddi számában a Kelet-Magyarország.




Két héten belül, augusztus 9-ig ki kell írniuk a települési kisebbségi önkormányzati választásokat az érintett helyi választási bizottságoknak; a voksolásokat az önkormányzati választásokkal egy napon, október 3-án tartják.




Egyedi tervezésű, a hagyományos roma népviselet modernizálásával új stílust és divatot teremtő munkáit mutatta be az országban elsőként megrendezésre került divatbemutatón a közelmúltban alakult Romani Design Stúdió; a rendezvényen a XXI. századi igényeknek megfelelő öltözékek mellett az iparművészi tervezésű kiegészítőket és ékszereket is bemutatták.




Nyilvántartásba vette az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén az első jelölőszervezeteket az október 3-ai önkormányzati és kisebbségi választásra.




Országos listát kíván állítani a kisebbségi választásokra a nagykanizsai székhelyű Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége (DRVSZ), amely három megye cigány szervezetével kötött együttműködési megállapodást - közölte a DRVSZ elnöke szerdán Nagykanizsán.




2006-ban Pécsett annyian jelentkeztek kisebbségi választónak, hogy három szavazókört kellett kijelölni. Ehhez képest 2010-re eltűnt közel 800, magát romának, görögnek és németnek valló szavazó. A lehetséges okokról egy szociológust és egy politológust kérdeztünk.




Imaórát tartanak jövő vasárnap a kislétai gyilkosság első és a romaholokauszt hatvanhatodik évfordulója alkalmából Budapesten, a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban - közölte a szervező Sant, Egidio Közösség kedden az MTI-vel.




A Napló 2010. július 7-i számának "Ki képviseli jól a romákat?" című cikkére hivatkozva a Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetségének (MACIFÉSZ) közösségfejlesztő asszisztensei és személyi segítői nevében szeretnék Babai János úrnak pontos felvilágosítást adni az általa eredménytelennek tartott foglalkoztatási programról.




Július 18-a a Roma Szolidaritás Napja. Ez adta az apropóját annak a hőgyészi rendezvénynek, melynek keretében a helyi kisebbségi és többségi önkormányzat, valamit az LMP megyei szervezete konferenciát szervezett a roma oktatás, munkanélküliség valamint a szegénység témakörében.




A négy évvel korábbinál harmincezerrel többen vetették fel magukat a kisebbségi választói jegyzékbe: amíg 2006-ban 199.789-en szerepeltek a jegyzékben, addig az idei választásra a július 15-i határidőig 227.838-an jelentkeztek az Országos Választási Iroda (OVI) péntek délutáni adatai alapján.




Miniszteri biztosként szolgálja a jövőben a cigányság ügyét Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke. A roma politikus hosszú és kacskaringós utat járt be, míg végül lecövekelt a Fidesznél.




Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára tűzte ki az önkormányzati választást, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása is.




Ma lejár a jelentkezési határidő a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választására; aki nem veteti fel magát a jegyzőnél a kisebbségi választói jegyzékbe, nem szavazhat a kisebbségi képviselők választásán és nem is indulhat jelöltként.




Farkas Flórián miniszteri biztos feladatkörébe került az ellenőrzési tevékenység is.

A kormány kezdeményezi az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) 2009. első félévi pénzügyi gazdálkodásának átfogó számvevőszéki ellenőrzését. Ezt Nagy Anna kormányszóvivő közölte a kabinet szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatóján.






A kormányzat számít a magyarországi cigányságra a nemzeti együttműködés rendszerében - jelentette ki Balog Zoltán Pécsett pénteken.




Egy műszívvel élő, egy éves kisfiú szív transzplantációjára szervez gyűjtést jótékonysági koncert keretében Mága Zoltán hegedűművész a kisfiú lakóhelyén, a Fejér megyei Adony templomában péntek este.




A bűnözés és az utcai erűszak ellen meghirdetett küzdelem jegyében Nicolas Sarkozy konzervatív francia elnök szerdán elrendelte a romák és nomádok több száz illegális táborának felszámolását.




Nyílt levélben keres roma és nem roma származású polgármesterjelölteket és képviselőjelölteket a Kolompár Orbán vezette MCF Roma Összefogás Párt az októberi helyhatósági választásokra.




A kisebbségi választói jegyzéket - ellentétben a települési önkormányzati választás névjegyzékével - nem vásárolhatják meg a jelöltek, jelölőszervezetek az októberi választás előtt, mert olyan különleges adatot tartalmaznak, mint a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás.




Szegregációval vádolja Győr önkormányzatát a Mohácsi Erzsébet vezette Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány. A szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy a zömében romák lakta városrészben található Kossuth-iskolában a 70 százalékot is meghaladja a cigány származású diákok száma. A hivatal – hogy elkerüljék az intézmény bezáratását – ősztől az első osztályba jelentkező gyerekeket más iskolákba irányítja.




Az integráció nem csak emberi jogi kérdés. Aki szegregált, rossz színvonalú, lepusztult, szegény iskolába jár, nem szerez piacképes szakmát, és ugyanannál az önkormányzatnál fog segélyért sorban állni, amely most elkülönítve oktatja őt. A közigazgatás azonban nem tud mit kezdeni az egyenlő bánásmód törvénnyel: az iskolai szegregációt az állam nem ellenőrzi.




Befolyásolni akarják a kisebbségi választást, ezért cigánynak vallják magukat a magyarok - véli a keceli cigány önkormányzat elnöke.




Harminc roma származású fiatal táborozik hétfőtől egy héten keresztül Nagykovácsiban, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában; a rendezvény célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a rendőri hivatással.




Még minisztériumi alkalmazásban áll a vesztegetés miatt börtönbüntetésre ítélt Borovszky Tímea - tudta meg a Magyar Nemzet.




A megmozdulás záróakkordjaként a demonstráció résztvevői az összetartozást jelképezve megfogták egymás kezét, és egy nagy kört alkottak a Parlament előtt.

A kirekesztés és a Jobbik szegényellenes politikája miatt tüntettek mintegy ötvenen szerdán a Parlament előtt, a demonstrációt roma és nem roma civil mozgalmak szervezték.




Bűnösöknek mondta ki első fokon a bíróság a hevesi rendőr-roma összetűzés ügyében a vádlottakat. Utóbbiak úgy vélik, olyasmiért ítélték el őket, amit nem követtek el.




Július 21-én, délután 5 órakor a kirekesztés ellen tiltakoznak a parlament előtt, a Jobbik segélypolitikája ellen. Egy demokratikus országban érthetetlen, hogy egy párt faji alapon oszt támogatást - mondta a tüntetés egyik szervezője Radics Béla a Reggeli Gyorsban.




A FIDESZ -Magyar Polgári Szövetség Hajdú-Bihar Megyei Elnökéhez, Kósa Lajos Elnök Úrhoz A LUMGO DROM Országos Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének Elnökségétől és tagságától.




A középiskolai tehetséggondozás nagyjából ugyanolyan ügy, mint az általános iskolai szegregáció. Kétféleképpen gondolkodik róla az ember. Amíg csak a jogegyenlőséget természetes jussnak tekintő állampolgár, addig őszintén hirdeti, hogy közpénzből mindenkinek egyforma oktatáshoz, a többiekénél semmivel sem jobb vagy rosszabb iskolai körülményekhez van joga.




Társadalmi párbeszédet kezdeményez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kisebbségi törvény újragondolásáért - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.




A kezdetekkor senki nem hitt az azóta "csodaprogrammá" lett Harlemi Gyermekövezetben - ma sorsolással lehet bekerülni az iskoláiba. A magyarországi romák elé is mintaként állított HCZ egyes igazgatói olyan egykori helyi tinédzserek, akik a program segítségével menekültek meg az elkallódástól.




Egyre nő az elkeseredettség és a félelem a boldvai árvízkárosultak között - tudta meg a Roma Sajtóközpont (RSK). Csabai Gyula polgármester szerint a cigánytelepen álló százhuszonkilenc házat elöntő árvíz legkevesebb hétszázhúsz embert tett földönfutóvá. Az adományok lassan érkeznek, és vannak, akik ezért az önkormányzatot hibáztatják.




Az Állami Számvevőszék a kormány kezdeményezésének eleget téve - a 2010. évi ellenőrzési terv módosításával - a jogszabályi előírásoknak* megfelelően elvégzi az Országos Cigány Önkormányzat 2009. évi és 2010. első félévi gazdálkodásának soron kívüli ellenőrzését.




Kisegítő feladatokat láthatnak el két évig roma származásúak Komárom-Esztergom megye kisebb településein, továbbá roma közösségfejlesztő hálózatot alakítanak ki a munkaügyi központ támogatásával - jelentette be a szervezet regionális főigazgatója, Zimmermann József sajtótájékoztatón Tatabányán szerdán.



TOVÁBBI HÍREK


  • Kisebbségi választás - Már csak két napig lehet jelentkezni | 2010.07.14.


  • Romák tömeges letartóztatása, gyulöletbeszéd Dániában | 2010.07.13.


  • Nem kaphattak romák a jobbikos adományokból | 2010.07.13.


  • Cigányútra ment kultúrközpont? | 2010.07.13.


  • Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra | 2010.07.11.


  • Bernáth Bálint: Nyílt levél Farkas Flóriánnak | 2010.07.11.


  • Miért felejtenék, hogy cigányok? | 2010.07.11.


  • Önkormányzati és kisebbségi voksoláson is indulhat ugyanaz a választópolgár | 2010.07.10.


  • Pénzszűke miatt vállalták a kisebbségi oktatást | 2010.07.10.


  • ROMAvilág Berlinben | 2010.07.09.


  • Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az OCÖ | 2010.07.08.


  • Németország sokat szenvedett cigányai: a szintók | 2010.07.08.


  • Roma-kupa Kisvárdán | 2010.07.08.


  • Kisebbségi választás - Több mint százezren jelentkeztek a kisebbségi választói jegyzékbe | 2010.07.08.


  • Farkas Flórián: mire lett fordítva 120 milliárd 10 év alatt? | 2010.07.07.


  • Az elkövetők és áldozatuk ellen is vádemelést javasolnak a zalai rendőrök | 2010.07.07.


  • 8:1-re verte a cigányválogatott a pápa testőreit | 2010.07.06.


  • Rálőttek egy olaszliszkai roma család házára | 2010.07.05.


  • Lövöldözés Olaszliszkán: a rendorség cáfol | 2010.07.05.


  • Főpolgármesternek jelöltetné magát az RPT elnöke | 2010.07.05.


  • Farkas Flórián: A romák oktatására és foglalkoztatására költeni most a legjobb befektetés | 2010.07.05.


  • A Magyar Nemzet újságírójának cikke egy millió forint kártérítést hozhat az OCÖ elnökhelyettesének | 2010.07.03.


  • Betörtek az RSK irodájába, számítógépeket vittek el | 2010.07.03.


  • Szabadtéri koncerttel ünnepel a 100 Tagú Cigányzenekar | 2010.07.02.


  • Farkas Flórián miniszteri biztosként felügyeli a roma támogatásokat | 2010.07.02.


  • Visszavágót játszik a vatikáni Svájci Gárda focicsapatával a magyar roma válogatott | 2010.07.02.


  • Fotóportrék magyar roma egyetemistákról | 2010.07.02.


  • Romagyilkosságok - Újabb bűncselekmények kerültek az ügy aktájába | 2010.07.01.


  • Az OCÖ elnöke nem tud számvevőszéki vizsgálatról | 2010.07.01.


  • Az MCF minden településen állít polgármester- és képviselőjelöltet | 2010.07.01.


  • Oktatásfejlesztő uniós program roma gyermekek neveléséhez | 2010.07.01.







  • kitölt
    HETI INTERJÚ

    A Fidesz stratégiai jelentőséget tulajdonít az ország legsúlyosabb társadalmi

    krízisének, a romaügynek, ezért a kiszivárgó hírek szerint a kormányváltást követően minden korábbinál magasabb kormányzati szintre delegálják az azzal összefüggő feladatokat. A terület felelőse Balog Zoltán lesz. A református lelkész és mentálhigiénés szakember 2006 óta az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke.

    kitölt


    Rádió C








    kitölt
    ÁLLÁSAJÁNLAT


    Álláskereső
    Tovább »

    _______________



    kitöltés
    BEMUTATKOZUNK


    A Fõvárosi Bíróság a Roma Nõvédelmi Közhasznú Szervezetet 9970. sorszám alatt a társadalmi szervezetek nyilvántartásába vette, egyben közhasznú szervezetté minõsítette.


    kitöltés


    kitölt
    MÁS NÉPEK IRODALMA
    A Jáde-lányok tava
    Hogyan hordta el a bolond a hegyeket?
    Gyanú
    Túl sok ösvény
    Ajándék galambok
    Az ember, aki senkit sem látott
    Az öntelt kocsis
    A fõúr, aki a sárkányokat szerette
    Tízezer arany
    Gyógyír cserepes kezekre
    Az oroszlán betegsége
    A medve, aki könyvet olvas
    Szomáli bölcsességek
    A kígyó
    Elégtétel
    kitõlt





    kitõlt
    EGYÜNK ROMASAN

    Az étel valószínûleg a családra jellemzõ újítás lehet, amelyben a hagyományos roma ízek és a divatos olasz konyha keveredik, neve is erre utal.


    Lecsós makaróni

    kitõlt


    ARÉNÁBAN

    Több mint 700, közel egy évszázadot felölelõ fotóból áll a Képek, cigányok, cigányképek címû kiállítás a Millenárison. A szervezõk elgondolása szerint olyan tárlat létrehozása volt a cél, amely a roma életmódra vonatkozó sztereotípiák bemutatása helyett szociológiai, etnográfiai, mûvészeti megközelítésû képekkel kíván egységes képet alkotni magukról a romákról.

    PÁLYÁZATOK
  • KultúrPont Iroda pályázati felhívásai »
  • Magyarországi Cigányokért Közalapítvány »
  • Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány »
  • Nemzeti Fejlesztési Ügynökség »
  • Pénzforras »
  • Pályázat Súgó »
  • Nonprofit.hu »
  • Nemzeti Civil Alapprogram »

  • ROVATAINK MÚLT HETI TARTALMA
    INTERJÚ
    Fondorlatos önkormányzatok
    Interjú Kaltenbach Jenõvel »


    JEGYZET
    Kamarilla politika
    Daróczi Ágnes jegyzete


    ÉLETMÓD
    Modernitás és szentség
    Életmód »

    Együttmûködõ partnereink:



    C.Enter Információ-technológiai Kft.



    Rádió C



    Decade of Roma Inclusion
    2005-2015



    100 Tagú Cigányzenekar



    MTV-Roma magazin



    kaskosan.com





    Ügyeletes szerkesztő:Báder Csaba
    Impresszum
    Kiadja a RomNet-Média Alapitvány
    Adatvédelem
    © 2002 RomNet
    Hoszting: C.Enter Kft.