Romagyilkosságok - Hidvági-B. Attila emlékező beszéde 2023 február 23-án, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat székházánál az áldozatok emléktáblája előtt.
- március 7-re Besenyszögön az éjszaka közepén rátörtek egy hivatásos vadász otthonára, és elrabolták lőfegyvereit.
- június 2-ára virradóra az egyik vadászpuskával kétszer rálőttek a debreceni menekülttábor egyik ablakára.
- július 21-re virradóra a Pest megyei Galgagyörkön sörtétes vadászfegyverekkel rátámadtak lakóházakra.
- augusztus 8-án a Szabolcs megyei Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két vályogházra, majd az ajtón kilépő idős asszonyra, Getyinás Magdolnára sörétes puskával rálőttek.
- szeptember 5-re virradóra Nyíradony-Tamásipusztán egy szintén vályogházban élő család otthonára lőttek rá vadászpuskával.
- szeptember 29-én a Heves megyei Tarnabodon Molotov-koktélokkal és vadászfegyverekkel támadtak a falu egyik utcájában több családi házra.
- november 3-ára virradóra a Borsod megyei Nagycsécsen Molotov-koktélokkal felgyújtottak egy családi házat, majd az ablakon keresztül sörétes fegyverekkel megöltek két embert.
- december 15-én Alsózsolcán vadászpuskával életveszélyesen megsebesítettek egy fiatalembert, aki házuk udvarán éppen fát vágott.
- április 22-én este házuk udvarán vadászpuskával szíven lőttek egy munkába induló férfit Tiszalökön.
- augusztus 3-ra virradóra Kislétán, a roma holokauszt emléknapjának éjjelén, sörétes vadászpuskával kivégeztek egy ágyában alvó 45 éves édesanyát, az akkor 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették.
- február 23-án Tatárszentgyörgyön kevéssel éjfél után a Fenyves soron állt családi házat benzines palackokkal felgyújtották, majd az égő házból a karjában gyermekével menekülő 27 éves édesapát és alig 5 éves fiát sörétes vadászfegyverrel szó szerint kivégezték.
Kilenc település, hat halálos áldozat, 5 súlyos sérült. 78 leadott lövés, 11 eldobott Molotov-koktél, 55 veszélyeztetett emberi élet. 2008 és 2009 között, 14 hónapon át tartott a terrorhullám, amelyben mindössze az volt a közös szál, hogy kimondottan romák ellen irányult. Védtelen, szegény és ártatlan emberek ellen. Főleg olyan településeken, ahol a sajtópropaganda hatására ellentéteket szítottak romák és nem romák között, ahol a cigányságot gyűlöletkeltő céltáblának jelölték.
- február 23-án Csorba Róbert és kisfia, Csorba Robika halála az elmúlt fél évszázad egyik legbrutálisabb gyilkossága volt. Ma 14 év elteltével is szörnyű, szívszorító érzés visszagondolni minderre. Ez volt az a gyilkosság, amely sokkolóan rádöbbentett minket arra, milyen hozzáállást tanúsítottak a tragédia helyszínen dolgozó hatóságok, és hogy a falu szélén élő, védtelen, ártatlan cigány emberek bármelyik faluban célpontok, áldozatok lehetnek.
Mégsem történt semmi. Az áldozatok és családtagjaik magukra maradtak, a tragédia okozta gyászukban kevesek voltak, akik valóban vigasztalást, támaszt adtak számukra. A mély hallgatás, a közöny megpecsételte az egész népcsoport és az ország sorsát. Még csak másfél évtized telt el a gyilkosságsorozat kezdete óta, de egyre kevesebben vagyunk, akik emlékeznek. A sértettek, az áldozatok, a családtagok közül az elmúlt 14 évben többen elhunytak. Nem bírták tovább cipelni fájdalmukat, kiüresedett és gyászba borított életük véget ért. Egyre kevesebben vannak azok is, akik ott voltak az áldozatok temetésein, akik szót emeltek a megtámadottak, vagy az egész cigány közösség védelmében.
Tisztelt emlékezők! Ma 14 éve, hogy megölték Csorba Robikát és édesapját. A másfél éven át tartó terrorhullám hat véráldozata azt követeli, nézünk szembe a valósággal és legyünk őszinték legalább saját magunkkal. Majd másfél évtizeddel a szörnyű gyilkosságsorozat után, kissé szőrszálhasogatás szakszavakon lovagolni, hogy mennyire lehet kirekesztő vagy pejoratív egy szó. Utólagosan értelmezni, félre és belemagyarázni dolgokat mindez csak pótcselekvés, figyelemelterelés. Elkendőzése mindannak, hogy hol van az egyéni, a személyi felelősség mindabban, hogy mára a roma közösségből szinte kiveszett a szolidaritás, alig érezhető az emlékezet fontossága. Figyelemelterelés egy fontos kérdés elől: ki, vagy kik lehetnek a vétkesek abban, hogy ma már szinte nincs a cigány közösségben látható, és érezhető összetartás, nincs közösségtudat. Elleplezése annak a kérdésnek, kik a felelősök mindazért, hogy ma százfelé szakították ezt a népet és nemzetet, és ki okolható mindazért, hogy nincs se cél, se eszköz, amellyel meg lehet szólítani egy többszázezres népcsoportot. Kik a felelősök azért, hogy nincs se érték, se jövőkép, de lassan már múlt sem, amelyre egykoron még büszkék lehettünk. Esztelen és tudatos rombolás zajlik a közösségek ellen. És merjük bátran kimondani, hogy ebben a cigány vezetőink is derekasan kivették részüket. A romák politikai képviseletét a börtönablakok rácsai árnyékolják, a legégetőbb és legfontosabb kérdésekre nem tudnak választ adni. És legyünk őszinték, nem a gyávaságuk, vagy a korraboráció miatt.
A nagy idők tanúi elhunytak, eltűntek, fényük megkopott. Egyre kevesebben emlékeznek dicső és nagy tettekre, azokra az alapkövekre, amely sok értelemben bázispillérnek számított. Azt hallani egykori nagyjainktól, mára nincs cigány nép, nincs cigány közösség, csak cigány emberek, esetleg cigány családok, és ettől tovább gondolni egy közösséget, balgaság.
Én ebben nem hiszek. Látok az ország különböző részen aktív, cselekvő közösséget, reális jövőképet felvázoló, tenni akaró csoportokat és egyéneket. Olyanokat, akik mernek bátrak lenni, akik aktívan tesznek a legnagyobb ellenségünk, a közöny felszámolásáért. Olyanokat, akik vállalják, hogyha az alapoktól is kell újjáépítenünk egy közösséget, egy nemzetet, egy országot, akkor is készek rá.
Tisztelt emlékezők!
Ma 14 éve, hogy megölték Csorba Robikát és édesapját. Fél év és két újabb brutális gyilkosság kellett ahhoz, hogy Debrecenben elfogják a terrorhullámot elkövető rasszista bűnbandát. És éppen fél éve, hogy a gyilkosságsorozat negyedrendű elítéltje, Csontos István szabadult fegyházbüntetéséből. Kitöltötte a jogerősen rá kiszabott 13 éves büntetést. A bíróság jogerős ítéletében ennyire mérte a tiszalöki és a kislétai áldozatok kivégzésében való közreműködő segítséget, és a hónapokon át tartó bűnpártolását. Mi, akik hiszünk a demokráciában, el kellett fogadnunk ezt az ítéletet, még akkor is, ha kissé megrendült hitünk a bekötött szemű Justítiában. Vannak szavak melyek ma is kimondásra várnak. Joggal várhatja el a társadalom és a cigány közösség, hogy egyének, politika csoportok, a média képviselői elismerjék felelősségüket abban, hogy okozói, elősegítő lettek a terrorcselekedet megvalósulásában. Elvárás, hogy a néppártosodást hirdetők egy percre megálljanak, és fejet hajtva emlékezzenek. Ha nem csak szavakban, hanem tettekben is egy, és közös, haza, egy demokratikus ország megteremtését akarják, ez kell legyen az alapkő.
Gyászoló barátaink, emlékezők!
Ma 14 éve, hogy megölték Csorba Robikát és édesapját. Csorba Robika ha élne, ma már nagykorú, felnőttnek számítana. Apja még csak most töltötte volna 40 évét. Elvették tőlük az életet, a reményteljes jövőt. Azt, hogy középiskolába járhasson, szakmát tanuljon, az országért dolgozó tisztességes felnőtt, vagy értelmiségi válhasson belőle. Mert Csorba Robika előtt is egy ígéretes jövő állhatott volna. Ha megfelelő színvonalú oktatásban részesülhet, ha életét, sorsát nem pecsételi meg már születése pillanatában a bőre színe és az, hogy hova születik. Csorba Robika életét kioltó fegyver elsütő billentyűjén nem csak Kiss István és Pető Zsolt ujjai voltak, hanem mindazoké is, akik támogatják, éltetik, szítják a féktelen és végtelen gyűlöletet. Azok is tartották a fegyvert, és célozni segítettek, akik a szegregáció, a kiszolgáltatottság, az elnyomás, a gyűlöletkelésre épülő politika fenntartói és haszonélvezői. Ki kell mondanunk, sem egy kormány, sem egy párt, sem egy politikai akarat, vagy személyes bosszú nem ejtheti túszul az országot. Nem engedhetjük, hogy kisebbségi közösségek a gyűlölet céltáblájává váljanak. Mert az új célt a hétvégén megfogalmazták.
Mi, akik itt állunk, nekünk kell figyelmeztetünk, nekünk kell emlékeztetnünk, hogy a gyűlöletkeltés hová vezethet. Csorba Robika és Csorba Róbert, Nagy Tiborné és Nagy József, Kóka Jenő és Balog Mária halála is erre kötelez mindannyiunkat. És arra, hogy másfél évtized elteltével elérjük, hogy egy méltó emlékhely előtt róhassuk le kegyeletünket a cigányok elleni gyilkosságsorozat véráldozatainak emléke előtt.
