Nekrológ Orsós Teréz halálára: Hiába volt benned erős az élni akarás vágya, igenlése a halál erősebb volt nálad és elragadott családodtól, barátaidtól, tőlünk örökre.
Elmúlt évek emlékeinek sokasága villan most fel, a fellobbanó fények erényt, tisztaságot, harcot, küzdést, szenvedést, feszültségeket, nyugalmat, ragyogást, árnyékot, vihart és szelíd napokat idéz sorsod útján.
KedvesTeri!
Szellemed és műved itt él köztünk, s marad már mindörökre a hazai romák és az egyetemes kultúrtörténet kincsestárában. Példáddal bennünket is tanítottál szeretni pályánkat, munkánkat, de ugyanakkor mások munkáját, tehetségét erényét is mindig szem előtt tartva, elismerve jártál- keltél köztünk. Téged sosem foglalkoztatott mások sikere, népszerűsége és megbecsültsége. Ellenkezőleg: mindig kellő odafigyeléssel méltattad az általad ismert tehetséges pályatársak munkáját. Mégis akadtak rosszindulatú irigykedőid. Nem volt meg benned a legtöbb művészre jellemző nagyravágyás s kitűnni vágyás sem, csak saját őstehetségedre alapozva, bízva önnönmagadat adtad mindig is. Emberi tartásod, egyéniséged ékkövekként ragyogta be lényed auráját. Nem ácsingóztál szaktekintélyek, kiállítás vadászók gazsulálására és könyöradományára sem, pedig sokszor családod puszta léte is veszélyeztetve volt, s olykor jelképes összegért voltál kénytelen áruba bocsátani alkotásaidat a gyűjtőknek, hogy gyermekeid létfenntartását fedezni tudd.
Az ő nevelésükben is példát mutattál. Hat gyermeket neveltél fel nagyon nehéz és méltatlan körülmények között minden külső segítség nélkül. Áldozatos fáradságodat, küszködésedet mégsem kísérte elismerés és hála. Amikor legnagyobb szükséged lett volna egy kis odafigyelésre, segítségre és törődésre, nem akadt senki környezettedben, aki segített volna. Sok- sok átvirrasztott és könnyes éjszakák panaszolták el az égieknek mérhetetlen bánatodat.
Orsós Teréz 1956. június 16-án született egy beás cigány nagycsaládban. Apja első házaságából hat, anyja pedig három gyereket hozott magával. A szülők házaságából további hat gyermek született, így összeségében tizenöten voltak testvérek. Teri volt a legkisebb a családban.
Komlón, a Kossuth-bányaakna feletti cigánytelepen laktak cigány és magyar családokkal együtt. Teri, elmondása szerint, nem tartozott a család kedvelt tagjai közé, mellőzött gyerekként élt. Nagycsaládban nevelkedve nem volt rá lehetőség, hogy kellő odafigyeléssel támogassák a tanulásban.
Édesapja teknővájó, fafaragó ember volt, aki a 60- évektől már a bányában dolgozott s a telep vajdájaként nagy tiszteletnek örvendett. Teri vélekedése szerint az ebből fakadó büszkeségéből adódóan talán emiatt sem tudott igazi szeretetet tanúsítani gyermekei iránt, noha mindent megtett annak érdekében, hogy a család a körülményekhez képest elfogadható módon éljen, s ne szenvedjen hiányt az alapvető élelmiszer és ruházkodás terén.
Teri a nagycsaládból adódó nehézségeknek és a mellőzöttségnek köszönhetően már kora serdülő korában párkapcsolatba menekült, általános iskolai tanulmányait egy időre fel is függesztette, A hetedik osztály elvégzése közben Teri szerelembe esett egy odavalósi fiúba, aki az iskolát és a festést is abbahagyatta vele. Szinte még gyerekek voltak, amikor a Kossuth-aknai cigánytelepen saját erőből épített viskóba költözött a pár. Szülei ezért nagyon megharagudtak rá. Teréz már a második fiát szülte, mikor az anyja megenyhült és megengedte, hogy a fiatalok beköltözzenek a szülői házba a sárral tapasztott nyári konyhába, ahová a villany is be volt vezetve.
Az általános iskola évei alatt Koltai Magdolna tanárnő Komlón elindított egy rajzszakkört a roma gyerekek körében, hogy így ösztönözze a gyerekeket az iskolába járásra. Teri emlékezete szerint alsóban nem szerette a rajzórákat. Tehetségtelennek érezte magát, kínlódás volt számára úgy rajzolni, ahogy a tanítónő meghatározta nekik. Emiatt szorongva szenvedte végig a rajzórákat. Pedig odahaza szeretett rajzolni, igaz, a családban sem ceruzára, sem rajzlapra nem futotta, de volt helyette vörös tégladarab, amivel remekül lehetett az úttestre képeket karcolni.
Teri tehetsége kezdetben nem tűnt fel. Miután első párkapcsolata zátonyra futott, visszament a Kökönyösi iskolába folytatni tanulmányait. Kezdeményezésére Koltay tanárnő újra elindította az átmenetileg szüneteltetett rajzszakkört, s ettől kezdve veselkedett neki csak igazán a rajzolásnak, festésnek.
A tanárnő szárnyai alá vette a kislányt, zsírkrétát, pasztellkrétát adott a kezébe, és arra kérte, hogy a cigányok életéről, kultúrájáról készítsen képeket. A fiatal nő újra elkezdett festeni, nem sokkal jobb körülmények között, mint gyerekkorában. Anyaként az általuk épített viskóban is csak este jutott ideje a művészetre, mikor a cigánytelepen mindenki aludni tért. „Egy kanálba zsírt tettem, abba állítottam a kanócot. Alig volt fénye, így nagyon közel kellett tartanom a papírhoz. Persze vigyázni kellett, nehogy túl közel fessek a fényhez, mert akkor zsír cseppent a lapra. Felszabadított, hogy festhettem” – mondta. A telepen sokan művésznőnek szólították, de Teréznek a gúny sem esett rosszul, mert úgy érezte, hogy ami a lapról vagy vászonról visszatekint rá, az már művészet.
Jól haladt a festéssel, megnyerte az Országos Gyermekrajz Versenyt, arany-oklevelet és balatoni jutalomüdülést kapott. 12 éves volt, amikor Pécsett kiállítást rendeztek a képeiből. Gyermekrajz kategóriában világversenyeken szerzett első helyezést, mint akkoriban többen is a Koltai-tanítványok közül.
A Móra kiadó megkereste, hogy „A cigány bölcsődal” című könyvet illusztrálja. Kedvére való munka volt, bár az élete nem lett könnyebb ettől, mert férje elhagyta. Komló város vezetése segített Terinek, a kétgyermekes, egyedülálló anyának: 1979-ben kiutaltak neki egy műteremlakást, két félszobával. Bár elment takarítani a vasútállomásra, de abból a pénzből örülhettek, ha enni jutott, bútorra már nem tellett. “Beköltöztünk az üres lakásba, mert nem volt semmink, de pár napra rá jött az értesítés, hogy kifizetik a könyvillusztrációért járó 12 ezer forintot és ebből tudtuk megvenni a bútort”. Teréznek 23 éves korára végre saját fürdőszobája lett.
Férje újra megjelent az életükben, “visszafogadtam, mégis csak a gyerekeim apja”, és még öt évig voltak együtt, miközben két újabb fiuk született. Négy gyerekkel már kevés volt a két fél szoba, mire egy nagyobb lakást utalt ki a tanács, férje már nem élt velük.
“Aztán jött egy magyar fiú, nagyon odavolt értem. Gondoltam, ha egy cigány férfival nem jött össze a boldogság, összejön majd egy magyarral.” Ezzel a férfival öt évet éltek együtt s ebből a kapcsolatból megszületett az ötödik fiú, majd ezt követte a leánygyermek.
A rendszerváltást Teri hat gyerekkel, férfi és fizetett tartásdíj nélkül élte meg.
A kicsiket nem tudta kire hagyni, így munkát sem vállalhatott. Előfordult olyan félévük, amikor csak a képek eladásából keresett egy kis pénzt. “Csak ültem tehetetlenül és potyogtak a könnyei. Sok mélyponton segített át a festés, bárhová is vetett a sors, mindig festettem.”
A nyolcvanas évek közepén, miután komlói műteremlakását a felhalmozódott tartozások miatt elvette a város vezetése, a Gandhi Gimnázium néhai igazgatója, Bogdán János sietett a segítségére, hogy képeinek értékesítése révén egy megfizethető, és a család befogadására alkalmas házat vásároljon. A befolyt összegből a Komlóhoz közeli Szabina községben sikerült számára egy házat vásárolni, ahol átmenetileg egy-két évig meghúzták magukat. Ebben az évben (1996) magam is szerveztem egy cigány képzőművészeti kiállítást a Szekszárdi Babits Művelődési Házban, ahol a kiállítandó képek egy részét a Néprajzi Múzeumtól és a tőle kölcsönzött képekből állítottuk össze Szuhay Péter, a Néprajzi Múzeum munkatársa segítségével.
Jó pár év elteltével Pécset talált magának egy munkahelyet. A „Fogd a kezem” alapítvány kínált számára állást, amihez elvégzett egy gyermek- és ifjúságvédelmi képzést. Sok esetben az alapítvány vendégszobájában tudta meghúzni magát kiskorú gyerekeivel.
Sorra jöttek a kiállítások Pécs, Komló, Budapest után már országos és nemzetközi szinten rendeztek tárlatot a munkáiból. 1989-től rendszeresen részt vesz alkotótáborokban, többek között a Roma Parlament által szervezett cigány képzőművészeti táborokban. Itt végre egész nap festhetett, tanulhatott, mert volt a táborban, aki felügyelt a gyerekekre. „Itt tanultam meg olajjal festeni, utána azonnal el is osztogattam a temperáimat, mert az olaj sokkal élethűbben mutatott.” Teréz újabb és újabb technikákkal ismerkedett.
Évekig járt vissza gyerekeivel a táborba, közben pedig élte a magyarországi romák életét.
„Az iskolában és a munkahelyeken is nehéz volt, ahol nem ismernek, a mai napig érzem az előítéletet, ahol ismernek, ott szeretnek.” Szerencsére Orsós Terézt sokfelé ismerték és szerették.
Korábban a művészettörténészek igazi naiv festőként tartották számon. Főleg életképeket rajzolt és festett, s közben tudatosan megfigyelte és megfestette a cigányság hagyományos életformáját és szokásait.
Később már inkább haladónak és radikálisnak nevezhető, amit Orsós Teréz a vásznon teremett.
A Kecskeméti Rajz filmstúdió felkérte, hogy illusztrálja a készülő Cigány mesék animációs filmsorozatának első darabjait. Orsós Teréz pedig festett, rajzolt és mesélt. Arról, hogy milyen, amikor egy cigány nő lehetőséget kap a kibontakozásra. 1980-tól a Képzőművészeti Alap tagja lett.
A rendszerváltozás utáni években munkanélküliként, napi kenyérkereső gondja mellett nem volt rá módja és lehetősége, hogy a képzőművészet terén tovább fejlessze s képezze magát. Képein a cigányság életformáját, szokásait, a kosárfonó férfit, gombászó asszonyokat, vízhordó lányokat, a piacozást, vándorlást, a cigány emberek vágyait, álmait festette meg. Mindig tudott új témát választva alkotni, az utóbbi évek során született meg pl. a cigány közösség törvénykezést ábrázoló képe, a hajléktalanokról szóló, vagy a holocaustra emlékeztető képei, Jézus keresztre feszítését s tanítását ábrázoló festménye.
Hogy ki volt ő? Egy végtelenül egyszerű, de ugyanakkor nagyon is érzékeny lelkületű s gondolatvilágú nő, aki naivan hitt az örök emberi értékekben, a jóságban, az igaz szeretetben és barátságban.
Szomorú, hogy párkapcsolataiban nem igazán volt szerencséje, nem sikerült a hozzá illő lelki társát megtalálnia. Mindenkihez volt egy kedves és mosolyt keltő szava. Büszke volt Csonka Zsolt nevű fiára, akinek kiváló ceruza és tusrajzai voltak, és nagyon sajnálta, hogy fia nem ápolta, gondozta kellően tehetségét.
Asztmája miatt az utóbbi 4-5 évben legnagyobb sajnálatára és bánatára nem tudott igazán kedve szerint dolgozni, azaz festeni. Az utolsó években oxigénpalack segítségével egyedül élt egy 4-ik emeleti 25 nm-es lakásban.
A városi önkormányzattól már vagy 8-10 éve próbált egy földszinti, vagy első emeleti lakást, kérni, amely elviselhetőbbé, könnyebbé tehette volna mindennapi életét. Kérése azonban süket fülekre talált, az ügyintézők közönyös hozzáállásával kellett szembesülnie. A város vezetői a narancsszínű, majd a magát civilnek mondott ellenzéki képviseleti rendszerben Teri kérését lerázták magukról. Egy-két alkalommal ugyanis olyan lakást kínáltak fel számára, amely a meglévő 25 nm – es lakásnál kisebb és problémásabb felszereltségű volt. Kérésével hiába fordult a Városi és megyei Roma Nemzeti Önkormányzat vezetőihez is, ők sem jártak sikerrel. A sokszínű és kultúrájú Pécs városa, amely 2012-ben Pro Communitate díjjal tüntette ki, nem méltányolta Teri életbevágó kérését. Sok barát, képviselő, újságíró, jogász, ismerősök garmada sem hallotta meg Teri kétségbeejtő jajkiáltását. Orsós Teréz 2021. Dec. 5 – én halt meg.
Mi, földi halandók meghajlunk előtted, a ránk hagyott örökséged s olthatatlan lángod elött, amely benned lobogott és tiszteljük akaratodat, elszántságodat, mellyel a hazai romák kultúráját szolgáltad.
Legyen hát könnyű neked a föld s lelked odaát az égiek birodalmában boldogan, vidáman szárnyaljon, mint a vászonra festet fehér lovad, ahol végre megleled igaz nyugalmadat s lelki örömödet a földi élet sok megpróbáltatásai, szenvedései után.
Máj rămîj ku DImizou! Maradj Istennel!
Orsós Teréz:
A 2009-es Cigány festészet című albumban megjelentették életrajzát és tizenkét olajfestményét. 2010-ben az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb városába, New Yorkba is eljutottak képei. Külföldi kiállításokra (Ausztria, Csehszlovákia, Stuttgart, Genf, Graz, London, Szlovákia, Franciaország, Olaszország) is kértek tőle képeket, rajzait képeslapokon sokszorosították, illusztrálta a Cigány bibliát és a Cigány bölcsődalt. 2007-ben Pekingben a magyarországi cigányok képzőművészeti kiállításán Orsós Teréz képei is szerepeltek. A kiállításon az akkori magyar miniszterelnök Teréz képeivel büszkélkedett Szun Csie-csengnek, a Kínai Népköztársaság kultuszminiszterének.
Számos kiállítása volt országszerte, több ízben szerepeltek alkotásai a Néprajzi Múzeum (1989, 1998) és a Pataky Művelődési Központ (1979 - 2000) kiállításain. 2006-ban a II. Budapest Cigány Fesztiválon a Balázs János Galériában nyílt retrospektív tárlata, ugyanitt a Kortárs roma nőművészet II. (2003), Orientalizmus (2003), Nőábrázolás a roma képzőművészetben (2005) csoportos kiállításokon is részt vett. 2004-ben a Műcsarnok Elhallgatott Holocaust kiállításán, 2007-ben a pécsi zsinagógában voltak láthatók a holokausztot ábrázoló munkái. 2006-ban kiállított az Ernst Múzeum Közös tér és a 2b galéria Vagyunk, akik vagyunk csoportos tárlatain. 2007-ben a Nemzeti Galériában, 2008-ban és 2009-ben Szolnokon, Egerben, Pécsett, Salgótarjánban, Miskolcon és Szekszárdon szerepelt Az emlékezés színes álmai reprezentatív kiállításon. 2010 februárjától Shukar! – mai modern női roma művészet című kiállításon a New York-i Magyar Kulturális Intézetben láthatók festményei. A Cigány Ház alkotótáborainak és kiállításainak a ’90-es évektől állandó résztvevője. Alkotásait Stuttgartban, Genfben, Grazban, Londonban, Szlovákiában, Franciaországban és Olaszországban is bemutatták. Munkái megtalálhatók a kecskeméti Naiv Művészek Múzeumában, a pécsi Rácz Aladár Közösségi Házban, a Magyar Művelődési Intézet és a Néprajzi Múzeum gyűjteményében, valamint a Roma Parlament állandó kiállításán.
