2022 May 18., Wednesday/Alexandra, Erik napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

DK: vizsgálják a Fidesz és Orbán Viktor felelősségét is az ORÖ botrányaiban
2015. 06. 11. 00:00

A DK szerint a nyomozóknak a Fidesz és Orbán Viktor felelősségét és vizsgálni kell az ORÖ körüli bűncselekmények miatt – írat közleményében a párt, azonnali lemondásra szólítva fel Farkas Flóriánt.

Azonnali lemondásra szólította fel Farkas Flórián miniszterelnöki biztost a Demokratikus Koalíció (DK), és azt követelik, hogy a roma vezető fizesse vissza az Országos Roma Önkormányzattól "ellopott" pénzeket azoknak a romáknak, akiknek a felzárkóztatására azt szánták.


Az ellenzéki párt az Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleményében emlékeztettek arra, hogy sajtóinformációk szerint a NAV nyomozói házkutatásokat és lefoglalásokat kezdtek az Országos Roma Önkormányzatnál a "Híd a munka világába" nevű program forrásainak felhasználásával kapcsolatban. A gyanú szerint Farkas Flórián fideszes politikus, volt miniszterelnöki biztos több száz millió forintot lophatott el a romák felzárkóztatására fordított keretből – tették hozzá. 



„A Farkas Flórián vezette ORÖ-nél most jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak. A korrupt kormánynak persze teljesen természetes, hogy Vida Ildikók és Farkas Flóriánok kezelhetik az adófizetők pénzét, mérhetetlen károkat okozva a magyar társadalomnak. Farkast azonban tavaly decemberben maga Orbán Viktor nevezte ki miniszterelnöki biztosává, ami egyértelműen felvetheti a miniszterelnök felelősségét is” – írta közleményében a Demokratikus Koalíció. 



Az ellenzéki párt szerint a nyomozati szerveknek azt is vizsgálniuk kell, hogy mit tudhatott a Fidesz Farkas üzelmeiről, illetve tudhatott-e Orbán Viktor a miniszterelnöki biztosa korrupciógyanús tevékenységeiről, visszaéléseiről.  



A DK felszólítja Farkas Flóriánt, hogy azonnal mondjon le és fizesse vissza az Országos Roma Önkormányzattól ellopott pénzeket azoknak a romáknak, akiknek a felzárkóztatására azt szánták.



A DK úgy véli, hogy az Orbán-rendszer utáni európai Magyarországon nem kerülhetnek korrupt nyerészkedők kezeibe a felzárkóztatásra szánt pénzek. 

HBA