2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Orbán Viktor a miskolci cigányok közt nyaral
2014. 07. 09. 00:00

Orbán Viktor cigány és ez nem titok, hanem teljesen lényegtelen, mert Magyarországon az emberek származástól függetlenül teljesen egyenlőek.

szamozott-utcak02-st-600x4001

Ez Miskolc, nem favella Rio De Janieroban.

 

Orbán Viktor Miskolcra, a cigányok közé készül nyaralni. Előtte a brazil focivébére utazik, Rióba, ahol az egyik elődöntőt, majd a döntőt fogja megnézni. Egyedül utazik, saját költségén. (Hála istennek van rá pénze.) A cigányokhoz, a sajátjaihoz tehát mindjárt a riói favellákban szerzett benyomások hatása alatt érkezik, ami nem lényegtelen és – mint tudjuk – szorosan összefügg a focival is. Még, ha nem is azzal a játékkal, amit a brazíliai világbajnokságon játszanak, mert ahhoz nekünk semmi közünk, már azon kívül, hogy ugyanolyan méretű pályán, hasonlóan szép, sőt egyre szebb stadionokban űzzük, na nem ezt a sportot, hanem annak az egész világon játszottól teljesen eltérő, magyar változatát.

 

Úgy tudja a Blikk, hogy eközben Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője családjával a Balaton partján fog pihenni. Feleségével kettesben három napra Dubrovnikba is szeretnének ellátogatni. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke Bodrogra megy vízi túrázni, valamint Tokajban tölt el egy hetet, s terveznek egy családi túrát is. Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke Alsóörsön nyaral majd, de hosszabb útra is készül, meglátogatja egy barátját az Egyesület Államokban. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Franciaországban látogatja meg lányát, ahová viszi az egész családot, valamint Kötcsén pihen majd. Vadai Ágnes a szokásos kéthetes hévízi erősítésre megy. Bajnai Gordon volt miniszterelnök, mint minden évben, most is Baján nyaral majd, a Duna partján, illetve Görögországba utazik pihenni – írja a Blikk. Arról nem ír a lap, hogy a saját pénzükből, bár ez annyira azért nem természetes, lásd Lázár János kisebb külföldi kiruccanásainak utólagos elszámolásait, de a miskolci cigányok és még néhány millió magyar polgártársunk biztos, hogy idén is a saját pénzükön maradnak otthon nyaralni. A miskolci cigányok, például mindjárt Miskolcon szeretnének, ahogy eddig is tették minden évben.

 

Orbán Viktor kormányfő természetesen nem csak kellemes időtöltésre, de arra is készül miskolci szabadságán, hogy elmagyarázza, pártja, amelyet egyelőre Fidesznek és nem Orbán pártnak hívnak, miért akarja kiköltöztetni a városból az ottani cigányokat, hogy fejenként két millió forint „bánatpénzért” cserében menjenek bárhová, csak el onnan. Erre kiváló alkalmat nyújt az a két hét, amit a kormányfő az övéi közt tölt a számozott utcákban Miskolcon, mert első kézből, közvetlenül értesülhet a magyar polgárok egy jelentős táborát foglalkoztató problémáról, egészen pontosan arról, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében, midőn az ország egyre jobban teljesít, már az egész világ minket utánoz, a miskolci cigányok valahogy még sincsenek megelégedve a sorsukkal és – szemmel láthatóan -, többet várnak a miniszterelnöktől, akit a sajátjuknak tekintenek és néhány zsák krumpliért vagy pár ezer forintért rendre rá is szavaznak.

 

Nem titok, hogy Orbán Viktor cigány származású és ez nem csak nem titok, de teljesen lényegtelen is, hiszen Mária (köz)munka alapú országában az emberek származástól és vallásuktól, no meg politikai nézeteiktől is függetlenül teljesen egyenlőek, ami annyit jelent, hogy azonos jogaik és kötelezettségeik vannak, ahogy a magyar nemzetállamnak is velük szemben. Orbán cigány származásáról már hosszan írtam a Gépnarancsban és máig helyesbítést senki nem kért, ami számomra teljesen érthető, hiszen, még, ha tévednék is Orbán Viktor származását illetően, a kormányfő soha nem tenné meg azt, hogy ilyesmit megcáfoljon, hiszen már az is a rasszizmus, vagy a faji elhatárolódás látszatát keltné, amitől természetesen meg akarja kímélni magát. Megfontolandó, hogy le is zsidózzam, de azt hiszem, ma Magyarországon egyelőre elég cigánynak lenni, ha valaki kalandos életre vágyik.

 

Orbán Viktor tehát, természetesen büszke a származására, és a cigányok is büszkék rá, hogy egy közülük való ilyen magasra vitte a magyar polgári demokrácia jóvoltából, amely – mint közismert -, származástól és osztály hovatartozástól függetlenül mindenki számára azonos esélyeket biztosít. Feltéve persze, ha megfogja a munka végét és keményen dolgozik, akár napi 12 órát is, hiszen aki többet dolgozik a centrális erőtérben, az többet is keres, feltéve, ha olyan helyen teszi ezt, ahol, ha nem dolgozik is a többszörösét keresi annak, amennyit egy közmunkás, vagy akár egy miskolci cigány segédmunkás. (Mondjuk polgármesterként, országgyűlési képviselőként, vagy állami nagyvállalat vezérigazgatójaként, az országház elnökeként, jól menő ügyvédként, nemzeti nagytőkésként, vagy csak egyszerűen Orbán Viktor rokona, barátja, volt szobatársaként, vagy akár alkotmánybíróként húzza az igát. Ezen kiváltságosok között rendre számarányukat meghaladó arányban találunk cigányokat, ami kényes problémát vet fel, és amivel kapcsolatban a volt miskolci rendőrkapitány, Pásztor Albert is aggályainak adott hangot, amiért a baloldal azonnal polgármesternek jelölte. Már, ha jól figyeltem.)

 

Orbán Viktor sokat tud mesélni cigány nemzettársainak arról, milyen érzés is az, amikor az ember egészen fiatal korától nem dolgozik, azaz semmilyen tisztességes szakmát nem gyakorol, csak dumából, hazudozásból, csalásból, szóval politizálásból él. Nem mondom, hogy tátott szájjal fogják hallgatni cigány testvérei, mivel nekik is vannak ezen a téren tapasztalataik, hiszen a számozott utcákban nagyon magas a munkanélküliség, vannak, akiknek már a nagyapjuk sem dolgozott, nem csak az apjuk, nem beszélve saját magukról. Orbán és a miskolci cigányok között azonban van egy lényeges különbség: míg az ottani romák munkahely hiányában üldögélnek a ház előtt a napon, addig a kormányfő a nagy távlatokkal kecsegetető személyes politikai karrier érdekében választotta azt az utat, amely a rendes polgári foglalkozás helyett, oda vezetett, hogy egy kapavágást ebben az országban nem tett, egy 10 méteres árokpartot a gaztól meg nem tisztított, egy méter hosszú kábelárkot nem ásott életében, de egy tyúkpert megnyerni nem volt képes, vagy egy szöget nem vert be a falba, legfeljebb a magyar demokrácia koporsójába, de ez már egy nem a tárgyhoz tartozó történet. Maradjunk a miskolci cigányoknál.

 

Szóval a miskolci cigányokkal Orbán Viktornak a szabadsága két hete alatt azt kell megértetnie, hogy ők pont olyan fontosak, mint bármelyik magyar állampolgár. Pont annyira van rájuk tekintettel a magyar kormány, mint mondjuk a zsidókra, akiket ugyan nem kitelepíteni készülnek, csak olyasmivel lepnek meg, egy emlékművel, amit a miskolci cigányokhoz hasonlóan ők sem akarnak. A cigányoknak ezért tudomásul kell venniük, hogy vannak fontos és vannak még fontosabb dogok. Ilyen mindennél fontosabb dolog, hogy a diósgyőri focicsapatnak akkor is legyen stadionja, ha már Diósgyőr, de foci sincs, mert a magyar foci egy szent dolog a Duna–Tisza közén. Előbb kezdenek szent folyóink visszafelé folyni, a Duna például a Fekete-erdőbe a Fekete-tenger helyett, mintsem hogy Magyarországon az állam felhagyna a labdarúgás nevű játék finanszírozásával, beleértve stadionok non stop építését, amerre a szem ellát.

 

Tehát szó sem lehet arról, hogy – mondjuk – a diósgyőri focipálya felújítására szánt 4 milliárd forintot a miskolci cigányok lakhatásának javítására költenék, esetleg ottani munkahelyek teremtésére, mivel ez koránt sem lehet olyan fontos Mária (köz)munka alapú országában, mint amilyen fontos, hogy minden roma és nem roma miskolci európai körülmények között köpködhesse az előtte ülő nyakába a szotyolát két hetente a DVTK soros meccsén. Hogy – tudni illik – a borsodi cigány, ha már nincs munkája és Miskolcon lakása sem lesz, kulturáltan tudjon parkolni midőn személygépjárművével megérkezik a Diósgyőr meccsére valamelyik környező faluból, ahová kitelepítették, mert kellett a hely a stadion parkolójához. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy minden kitelepülő miskolci cigánynak a 2 millió mellé ingyen parkolást is felajánl a miskolci önkormányzat a stadion mellett, sőt – tovább megyek – ha a baloldal nyeri az őszi választásokat, akkor egy tál ingyen miskolci kocsonya is jár majd nekik évente, továbbá szezononként egy meccsre ingyen belépő a diósgyőri pályára, aminek költségeit a magyar nemzeti nagytőke egykoron baloldalinak tartott, neves képviselője Leisztinger Tamás fogja kiizzadni a mellényzsebéből.

 

Orbán Viktornak nem lesz olyan nehéz dolga a cigányok között, és nem csak azért, mert közéjük valónak érzi magát és ők is a magukénak vallják őt, hanem azért is, mert joggal érvelhet azzal, hogy a miskolci cigányok kitelepítése mögött semmilyen rasszista, vagy ehhez hasonló szándék nem húzódik meg. Ez egyszerűen része a nemzeti együttműködés rendszerének, amely sorra baszik ki minden társadalmi osztállyal, réteggel, kivéve a gazdagokat, mert velük nem szabad ujjat húzni, hiszen ők teremtik a munkahelyeket és viszik a hátukon az országot. Mellette tömött zsákokban az ország javait is, mégpedig rendre kifelé az országból, de aki többet dolgozik, az többet is keres, a legtöbbet persze az keres, akinek a legtöbb ember dogozik.

 

Ha a cigányokra tekintettel lenne Orbán Viktor és megengedné nekik, hogy ott nyomorogjanak munka nélkül, ahol akarnak, ez lavinát indítana el, amit aztán az isten se állítana meg. Jönnének a parasztok, hogy ők is ott szeretnék művelni a magyar földet, ahol a nagyapjuk, és nem akarják, hogy helyettük a városi, Fidesz közeli ügyvédek és műkörmösök szántsanak és vessenek a falujuk határában. A trafikosok meg majd előrukkolnak, hogy visszakérik a trafikjaikat és a dohánykereskedelem jogát, mert az emberek a legkisebb magyar faluban is szeretnének cigarettát venni, hogy fenne üssön beléjük, mert nem értik meg, hogy egyedül a fideszes trafikosok dohánytermékei nem ártalmasak az egészségre, már úgy értem, a fideszesek egészségére, ugyanis abba egyenesen belebetegszenek a fideszesek, ha helyettük más is keres ebben az országban a cigin, vagy bármin.

 

A cigányoknak rá kell döbbenniük, hogy valóban a magyar nemzet valamennyi polgárával azonos, vagyis zéró jogokkal rendelkeznek, pont úgy tesz rájuk a magyar kormány, mint a pedagógusokra, az orvosokra, a színészekre, vagy éppen a bírókra, a rendőrökre, a tűzoltókra, nem beszélve a betegekről és a nyugdíjasokról, mert azokat különös kegyetlenséggel macerálja, akár cigányok, akár nem. Ezt kell majd Orbán Viktornak hosszú nyári estéken, a tábortűz mellett szalonnát sütögetve és borsodi házi pálinkát szürcsölve elmagyaráznia a cigány származású nemzettársainknak, amihez sok szerencsét, jó egészséget és kitartást kívánunk és azt, ne törje le a kedves vezetőt, hogy ezt eddig a magyar lakosság felének bemagyarázni nem sikerült, mert lesz még magyar foci, lesz még szőlő és lesz még lágy kenyér is kis hazánkban, még ha akkorra már Orbán Viktornak és a Fideszének nyoma sem lesz.

Addig is emlékezzünk a költő szavaira:

 

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

Ria, ria Hungária!

 

Zsebesi Zsolt