2024 April 16., Tuesday/Csongor napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

A kormány értékelné és újrakötné a roma keretstratégiát
2016. 06. 14. 00:00

Az európai és hazai keretstratégia értékeléséről és további folyatásáról szól majd az a kétnapos konferencia, ahol az unió vezetői és a magyar kormány képviselői mellett Farkas Flórián is felszólal.

A Népszabadság hétfőn írt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma júliusban nemzetközi konferenciát szervez annak apropóján, hogy öt évvel ezelőtt fogadták el magyar kezdeményezésre az európai roma stratégiát, itthon pedig a társadalmi felzárkózási programot. Ezen a rendezvényen a nyilvánosság elé lépve felszólal Farkas Flórián romaügyi miniszterelnöki biztos is, aki 2011-2014 között az Országos Roma Önkormányzat elnöke volt, és az általa vezetett szervezet pénzügyi visszaélései és uniós és hazai programjai miatt másfél éve folytat nyomozást az adóhatóság jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt. Az Emmi pedig a megbukott, elvileg a romák foglalkoztatását segítő Híd a munka világába projektre kifizetett 1,6 milliárd forintot visszakövetelte a szervezettől. /hirek/2016/06/13/farkas_floriant_kihuzzak_a_lecsobol

 

A Művészetek Palotájába július 8-9-re tervezett nemzetközi konferencia meghívója és programterve a RomNet-hez is eljutott, amelynek már a címe is arra utal, hogy a kormány tovább folytatná a keretstratégia programot. Az „Együtt kezdtük, együtt folytatjuk” címmel szervezett esemény nyitó plenáris ülésén Balog Zoltán miniszter Magyarország az Európai Roma Keretstratégia kialakításával kapcsolatos célkitűzéseiről és elvárásairól, a főbb kihívások és az elért eredmények összegzéséről beszél majd.

 

 

A szlovák EU-elnökség romák társadalmi felzárkózását, integrációját célzó prioritásairól Robert Kalinak, a Szlovák Köztársaság belügyminisztere   tart előadást,  majd az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős főigazgatóság képviselője, valamint a jogérvényesülés, fogyasztóvédelem és nemek közötti esélyegyenlőségi ügyekért felelős főigazgatóság képviselője tart előadást.

 

 

Az Európai Parlament elvárásai: az Európai Roma Keretstratégia végrehajtásának értékelése címmel Járóka Lívia szakértő, a Fidesz volt EP képviselője tart előadást.

 

A programterv szerint Navracsics Tibor az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitika és sportügyekért felelős biztosa, Corina Cretu, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa, Elisabetta Capannelli, a Világbank képviselője, és Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár tart előadást 15-15 percben.  A meghívott előadók között a cseh, a román és a szlovák kormány tagjai, illetve képviselői is szerepelnek.

 

A plenáris ülésen „Semmit rólunk, nélkülünk” címmel szintén 15 perces előadást tartana Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, majd az egyház szerepéről és a cigánypasztorációról Székely János püspök, és telepeken végzett munkáról Vecsei Miklós, a Málta Szeretetszolgálat alelnöke beszél szintén negyedórában.

 

Farkas Félix, az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólójaként, Daróczi Ágnes European Roma and Travellers Forum (Európai Roma Fórum) elnökeként, Kállai Ernő a Magyar Tudományos Akadémia kisebbségkutatójaként, Izsák- Ndiaye Rita az ENSZ független kisebbségügyi szakértőjeként és Bogdán László Cserdi település polgármestereként vesz majd részt a plenáris kerekasztal-beszélgetésben.

 

A nemzetközi konferencia első napját a Somnakaj című előadás zárja.

 

A második napon a roma nők és fiatal roma értelmiségiek szerepéről, valamint az oktatás szerepéről Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár előadása után hazai civil szervezeti képviselők,  cseh és román szakpolitikusok és kormányzati tisztségviselők tartanak előadást.

 

Annak ellenére, hogy Orbán Viktor miniszterelnök öt évvel ezelőtt Farkas Flóriánnal az ORÖ elnökével írta alá a roma keretstratégiai megállapodást, és a program az ORÖ és a kormány között köttetett, a meghívott előadók között sem az Országos Roma Önkormányzat jelenlegi elnöke, Balogh János, sem egyetlen képviselője sincs feltüntetve.

 

A RomNet tavaly decemberben írt arról az Emmi tájékoztatása alapján, hogy a kormány értékeli a keretstratégia eredményeit, és mindezek ismeretében döntenek arról, hogy a január elsejével lejárt megállapodást újra kötik-e. A meghívó címe viszont arra utal, hogy a súlyos pénzügyi visszaélések gyanújával terhelt társadalmi felzárkózást a kormány tovább folytatná, mert azt együtt kezdték.

 

 

Vajda László, az ORÖ lungo dromos képviselője a Népszavának úgy nyilatkozott: szembeköpés és hazugság azt mondani, hogy van akármilyen eredmény is a felzárkóztatásban, hiszen a miniszterelnöki biztos pont az ezekre szánt pénzeket nyúlta le.

 

HBA