2024 October 10., Thursday/Gedeon napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Ki-Kicsoda?
Ifj. Járóka Sándor

Ifj. Járóka Sándor

Ifj. Járóka Sándor (Budapest, 1954. szeptember 30. – Budapest, 2007. szeptember 18.) hegedűművész, prímás, zeneszerző, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje.

Első hegedűjét 4 évesen kapta, 6 éves korától már édesapja, id. Járóka Sándor zenekarában játszott. Zenei tanulmányait a Kígyósi zeneiskolában, majd hat évig az OSZK Stúdióban, Égerland István zenetanárnál folytatta, a Rajkó zenekarnak is növendéke volt. 16 évesen édesapjával olaszországi, majd 1971-ben amerikai koncertkörúton vett részt, hazaérve saját zenekart alakított. A 100 Tagú Cigányzenekar művészeti vezetője 1995 és 1996 között. 2003. augusztus 20-án Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. 2004. február 27-étől oxigénhiánytól fellépő trombózis miatt kómába esett, melyből már nem ébredt fel, 2007. szeptember 18-án hunyt el. A rákoskeresztúri új köztemetőben, édesapja, id. Járóka Sándor mellett helyezték örök nyugalomra.  

Új romaügyi biztost neveztek ki a kormányba Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Sztojka Attilát nevezte ki egy kormányhatározatban a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak. Ötfős titkárságot is kap.

Közzétette: RomNet – 2021. augusztus 5., csütörtök