2024 July 13., Saturday/Jenő napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Csődben az ORÖ - Valaki nem mond igazat!
2024. 03. 18. 10:07

Teljes csőd előtt áll az Országos Roma Önkormányzat, miután a Belügyminisztérium kissé zavaros jogi érvelés okán közel egy éve nem folyósítja a szervezetnek az állami normatív támogatását, ezért a dolgozók járulékfizetésének elmulasztása, a közüzemi számlák elmaradása miatt jelentős a köztartozása az önkormányzatnak. A Belügyminisztérium most egymilliárd forintot követel az ORÖ-től, holott ezt a pénzt a roma érdekképviselet egyszer már kifizette. Mindeközben a Cikösz milliárdos forrással, kormányzati hátszéllel, teljes pályás letámadással indulhat a nemzetkiségi választáson.

Teljes a zavar a kormány és az ORÖ kommunikációjában, hogy ki miért és hogyan tartozik az előző ciklus során felmerült tartozással kapcsolatban. Ami tény, az ORÖ már 2017-ben kifizette azt a tartozást, amit még a Farkas Flórián által irányított önkormányzat "Híd a munka világába" nevű botrány programja során keletkezett. Mint emlékezetes, a ORÖ az összesen 5 milliárd forint keretösszegű program felét, 2,5 milliárd forintot hívott le a Foglalkoztatási szövetkezet alapításával létrejött, eredetileg uniós forrásból finanszírozott projektre. Miután kiderült, hogy iszonyatos pénzszórás történt, a program megbukott, a pénzt pedig az állam visszakövetelte. Az 1,6 milliárd forint visszafizetési kötelezettségből a kormány 1,3 milliárdot átvállat, az ORÖ-nek pedig a maradék 300 milliót kellett "csak" kifizetnie az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött részletfizetési megállapodás szerint. Az ORÖ a Híd a munka világába projekt során vásárolt budapesti és vidéki ingatlanok értékesítéséből származó bevételeiből és a működési támogatásából végül nem csak a 300 milliót, hanem más projektek miatt is, közel egymilliárd forintot fizetett vissza az Államkincstárnak. A RomNet az ORÖ-s korrupciós ügyei között 2015 és 2020 között számos alkalommal írt a botrán programról is, így a visszafizetési kötelezettségről is.

 

Akkora a baj, hogy összefogtak a romák, kérdés, mennyiben lehet számítani Sztojka  Attila kormánybiztos segítőkészségére

 

A teljes tartozás rendezéséről az akkori felelős minisztérium hivatalos dokumentumot állított ki, amit az ORÖ jelenlegi megbízott elnöke, Lakatos Oszkár a képviselőtestületnek és a sajtónak is bemutatott. Az egyik iratot az Emmi részéről Nagyné dr. Szászka Éva pénzügyi főosztályvezető írta alá, és a 2018. október 24-én kelt dokumentumot az akkori elnöknek, Balogh Jánosnak címezte. A másik dokumentum az ORÖ akkori hivatalvezetőjének, Cserháti Tibornénak lett címezve még 2017. május 12-én, amit Sztojka Attila az Emmi főosztályvezetőjeként írt alá, és a dokumentumban arról van szó, hogy a visszafizetési kötelezettségben a pénzügyi elszámolás miként történjen. 

 

A RomNet megtalálta az Országgyűlés plenáris ülésén felszólalt Rétvári Bence akkori Emmi államtitkár tájékoztatását is, amelyben a felelős kormánypárti politikus közölte, az ORÖ teljes mértékben, az utolsó fillérig visszafizetett minden adósságát, így már nincs tartozása.

 

Rétvári Bence, aki a mostani kormányzati ciklusban is államtitkár, és most is éppen az ORÖ-t felügyelő tárca, de már a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, 2019 június 25-én, az Országgyűlés plenáris ülésén Ander Balázs jobbikos képviselő interpellációjára válaszolva szó szerint a következőt mondta: 

"... engedje meg, hogy egy tényszerű tájékoztatást adjak önnek. Az EMMI ezen TÁMOP-konstrukció, az Országos Roma Önkormányzat Foglalkoztatási Szövetkezet „Híd a munka világába” című projektjétől a lefolytatott szabálytalansági eljárás eredményeként 2016. március 29-ei dátummal elállt. Az Országos Roma Önkormányzat az előírt 1 651 256 049 forint összegű követelés utolsó részét 2018. október 17-én visszafizette, így a követelés teljes összege maradéktalanul teljesült. Az EMMI részéről, a kormányzat részéről ezzel a saját szerepünk lezárult, és a kötelezettségünknek eleget is tettünk."

 

Ennek ellenére most Szojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosként azt állítja, az ORÖ szabálytalanul fizette vissza a működési támogatásából az Emmi által évekkel korábban meghatározott összeget, ezért most öt éve leteltével újra, de szintén a szervezet állami működési támogatásból másodszorra is elvonatta a Belügyminisztériummal a pénzt a szervezettől az adósság fejében.

Bár az ORÖ a bíróságon megtámadta a fizetési felszólítást, és jogerős döntés még nem született, ennek ellenére jogerős bírósági határozat hiányában az Államkincstár immár a negyedik negyedévi támogatást sem fizeti meg az ORÖ-nek. Az ORÖ tavaly tavasztól egy fillért nem kap, a dolgozóknak munkabért nem tud fizetni, a közüzemi díjakkal el vannak maradva, a képviselők nem kapnak tiszteletdíjat. A Dohány utcai székházban egész télen nem volt fűtés, a jövő héten, március 17-én pedig már a villanyt is kikapcsolják.

 

Sztojka Attila

 

Sztojka Attila most arra hivatkozik, hogy ha akarnának sem tudnának fizetni az ORÖ-nek, mert nincs köztartozásmentes papírjuk, úgynevezett "nullás igazolásuk", így a törvény értelmében jelenleg egyetlen fillér állami forráshoz sem juthatnak. Felmerül a kérdés, ha az ORÖ valóban jogtalanul fizette vissza a pályázati forrást a működési támogatásából, akkor ez miért nem derült ki 2018 és 2023 között? Miért nem vonták el a forrást már a 2020-as évtől úgy, ahogy azt most tették, és hogyan kaphattak „nullás igazolást”?

 

Na persze ebben a káosznak tekinthető helyzetben az sem mellékes szál, hogy éppen a romaügyi kormánybiztos az elnöke annak a szervezetnek, amely a "legerősebb roma civil szervezetként" elindul a nemzetiségi választásokon, és fő célja, hogy megszerezze az Országos Roma Önkormányzat képviselőtestületi többségét, így annak vezetését is.

 

A Sztojka Attila által vezetett Cikösz az elmúlt másfél évben jelentős pályázati forrásokhoz jutott, a megyei koordinátorai és tagsága több száz millió forint támogatást kapott egyrészt a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztály (TEF) pályázat kereteiből, illetve a kormánybiztos önálló keretéből, ami az elmúlt két évben megközelítette a 2 milliárd forintot.

 

Sztojka Attila és a Cikösz célja, hogy "megreformálják és megtisztítsák a roma képviseleti rendszert",  de arról persze sem a Cikösz elnöke, sem a koordinátorok nem beszélnek. hogy mit kezdenek az ORÖ immár időközben másfél milliárd forintnyi adósságával, miként fizetné ki az általuk irányított szervezet. Ráutaló magatartásuk azt sugallja, az  ORÖ csak akkor menekülhet meg, ha a Cikösz nyeri meg a választást, és akkor kormányzati segítséggel konszolidálják az adósságot, vagy egyszerűen születik egy olyan bíróság döntés, hogy a korábbi visszafizetés az törvényes volt és a most elvont pénzeket folyósítják. Viszont ha a Cikösz június 9-én veszít, akkor a következő 5 évben az ORÖ működésképtelen lesz, elveszítheti a jelzálogjog és a végrehajtás miatt a székházát is, a működésre egyetlen fillér támogatásra sem számíthat az adóssága miatt.

 

Ez mindenképp egy csapdahelyzet. 

 

ORÖ elnökhelyetese: Sztojka Attila személyes bosszújáról van szó | 168.hu

 

Ha a Cikösz nyer, és akár kormányzati segítséggel, akár a bírósági döntéssel rendeződik az adósság kérdése, bebizonyosodhat, hogy a valós cél az lehetett, hogy az ORÖ a választások előtti egy évben teljesen megbénuljon, a képviselők ne tudjanak felkészülni a választásokra. Másrészt bosszút álljanak a képviselőkön és az ORÖ-n, mert 2022-ben a fideszes Farkas Félix nem lehetett parlamenti szószóló, és az akkori elnök, Agócs János nyíltan beállt az ellenzéki összefogás mögé. Utóbbit egyébként Sztojka Attila számos sajtónyilatkozatában megemlítette, de természetesen arra vonatkozóan nem tett elítélő nyilatkozatot, ha a Lungo Drom képviselői fideszes parlamenti képviselőkkel, kormánytagokkal pózoltak. Pedig voltak olyan lungo dromos képviselők, akik a 2022-es kampányban és azt megelőzően is nyílt agitálást folytattak a fideszes jelöltekkel, sőt még kampány dalt is írtak számukra.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és szöveg

 

 

Hiába a pályázati milliárdok, a kormányzati támogatás, a politikai hátszél, könnyen meglehet, hogy a Cikösz elveszíti a nemzetiségi választásokat. Az pedig azt bizonyítaná, hogy a romák nem engednek a zsarolásnak és fenyegetésnek, a politikai nyomásnak, nem hisznek az üres ígéreteknek, és vállalják a harcot még akkor is, ha tudják, a következő 5 év legreménytelenebb küzdelmébe kell beleállniuk.

 

Hidvégi-B. Attila