2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

"Menniük kell a lecsóba"
2017. 10. 09. 00:00

Be fogjuk bizonyítani jövő év tavaszán, hogy a roma népesség hazánkban politikaformáló erő és rejtett erőforrás – vallja Ajtai Tibor, a CÖCE elnöke.

Ahogyan arról beszámoltunk, a CÖCE vasárnap első kongresszusát tartotta Kecskeméten. Ez nem egy korrupt szervezet – hangsúlyozta Ajtai. Elmondása szerint a tavaly nyáron alakult szövetség 16 megyében és a fővárosban van jelen. Eddig mintegy 160 civil szervezet és roma önkormányzat csatlakozott hozzájuk, pártoló tagjaik száma eléri az 50 ezret.

 

Képtalálat a következőre: „Cigány Önkormányzatok és Civil Szervezetek Országos Egyesülete”

 

A biztonság kedvéért rákérdeztünk, nem ötezret akart-e mondani (az sem lenne kevés), mire Ajtai megnyugtatta lapunkat: tévedésről szó sincs, valóban ennyi tagjuk van. És egyre többen jelentkeznek – állította. Ajtai Tibor tagja az Országos Roma Önkormányzatnak, rajta kívül még három ORÖ-s képviselő – Aba-Horváth István, Bogdán Sándor és Kovács István – vesz részt a CÖCE munkájában.

 

Előző cikkünkben azt írtuk, hogy a szervezet a kormány számára is elfogadható alternatívát kíván nyújtani a lejáratódott Farkas Flóriánnal és a Lungo Drommal szemben. Kecskeméti kongresszusi felszólalásában Ajtai – aki korábban Farkas Flórián szövetségese volt – kijelentette, hogy arra a pártra fognak szavazni, amely képes bizonyítani, számonkérhető és betartja a szavát. Majd kifejtette: tudják, kivel kell közös asztalhoz ülni, és azt is tudják, hogy a romák társadalmi felzárkózását 2011 májusában „egy ember merte a világ előtt felvállalni, és társadalmi megállapodást írt alá a magyarországi cigánysággal: őt pedig Orbán Viktornak hívják”.

 

Mindebből egyenesen következik, hogy a CÖCE a Fideszt támogatja, és erre buzdítja a cigány szavazókat is. Lapunknak nyilatkozva Ajtai Tibor megerősítette: „Ez így van”.

 

Ajtai szerint be kell látni, hogy azok a roma vezetők, akikben sokáig bíztak, nemcsak nem tudták, de nem is akarták méltó módon képviselni a romákat. Márpedig azoknak a roma vezetőknek, akik nem képviselik a hazai cigányságot, menniük kell a lecsóba, és nem láthatják el többé a romák képviseletét. Itt érdemes felidézni: a lecsós hasonlatot eredetileg Lázár János miniszter alkalmazta Farkas Flóriánra. Kérdésünkre, mennyiben felel meg a valóságnak a híresztelés, hogy Farkas Flórián „ellenkongresszusra” készül, Ajtai Tibor közölte: ő is így tudja. A hozzá eljutott hírek szerint a rendezvényt még ebben a hónapban megtartják Szolnokon.

 

Menekültek, romák
A kormányzati propagandába tökéletesen illeszkedik, amit Ajtai Tibor a menekültekről mondott: „amikor hazánkban egymillió roma mélyszegénységben élő honfitársunk van, a migránskérdés nem előzheti meg a romák társadalmi felzárkóztatásának kérdését”. Ugyanakkor szerinte nem várható el, hogy a társadalom egyoldalúan gondoskodjon a mélyszegénységben élő romákról. Fel kell készíteniük őket a partnerségre, az együttműködésre. A sikerhez természetesen elszánt kormányzati akarat, átfogó politikai támogatás és „főként anyagi áldozatvállalás” szükséges. A romák felzárkóztatása legyen nemzeti ügy – sürgeti a CÖCE elnöke.