2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

So keres, Európa?! - Várna Európa Roma Ifjúsági Fővárosa
2017. 08. 17. 00:00

Európa Roma Ifjúsági Fővárosává emeli a Phiren Amenca Bulgária harmadik legnagyobb városát, Várnát, kapcsolódva az Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozathoz.

Várna 2017-ben Európa Ifjúsági Fővárosa. A sokszínű tevékenységek keretében idén is lehetőség nyílik bemutatni a fiatalság kulturális, szociális, politikai, és gazdasági életét. A Phiren Amenca nemzetközi hálózat úgy gondolta, a bulgáriai városnak egy évre adományozott cím megfelelő alkalmat teremt arra, hogy a sokszínű Európán belül most a roma fiatalok is hallassák hangjukat, megjelenjen véleményük nemzetközi szinten is, ezért a roma fiatalokat tömörítő szervezet saját elhatározásából idén is megszervezi eseménysorozatát.

 

Képtalálat a következőre: „so keres, európa”

 

A Phiren Amenca és partnerszervezetei, illetve az Európa Ifjúsági Fővárosa szervezésében 2017. augusztus 24-30. között 15 különböző európai országból, 350 roma és nem roma fiatal találkozik Várnán, hogy mozgalmat teremtsenek és felemeljék a hangjukat az Európában szélsőségesen terjedő cigányellenesség ellen. Magyarországot az egy hetes rendezvénysorozaton 25 fiatal képviseli.

 

A változtasd meg a világot! szlogen alatt rendezett eseménysorozatunk egyik fő célja, hogy egy nyári fesztivál keretében a kritikus gondolkodásra motiváljuk a fiatalokat, illetve, megteremtsük a roma és nem roma fiatalok együttműködéseinek alapjait. A nemzetközi roma ifjúsági találkozón résztvevők európai társaikkal, roma és nem roma fiatal aktivistákkal, ifjúsági vezetőkkel találkozhatnak, és sokoldalú programokon, műhelymunkákon, 48 órán át tartó folyamatos helyi akciókon és különböző közösségi eseményeken vehetnek részt.  A 48 órás akciók a negyedik napon kezdődnek, az akciók a romákat ért kényszerkilakoltatások, az ellenállás története (napjainkban és a holokauszt ideje alatt), pop kultúra, politikai reprezentáció és fotográfia, illetve különböző művészeti tevékenységek köré épülnek. A záróeseményre 2017. augusztus 29-én kerül sor, ahol a hét eredményei is bemutatásra kerülnek majd.

 

Képtalálat a következőre: „so keres, európa”

 

Légy része a változásnak! Rendezvénysorozatunk révén Várna 2017-ben Európa Roma Ifjúsági Fővárosa is lesz, akárcsak Kolozsvár 2015-ben, mert valljuk: a kulturális sokszínűség gazdagítja és összeköti, nem pedig rombolja a társadalmat!

 

A Phiren Amenca 2015-ben szervezte meg első alkalommal „So, keres, Europa?!” (Mit csinálsz, mit teszel, Európa) elnevezésű eseményét, több mint 500 fiatal részvételével, Kolozsváron, az akkori európai ifjúsági fővárosban. A rendezvény egyik fő célja többek között 2015-ben az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a Kolozsváron és környékén történt kényszerkitelepítésekre, tiltakozásként vonulásos demonstrációt tartottunk, amin több mint fél ezren vettek részt, hogy a „Pata Rat” szeméttelepre költöztetett romák melletti szolidaritásukat kifejezzék.

 

 

A budapesti székhelyű Phiren Amenca roma és nem roma önkéntesek és önkéntes szervezetek hálózata, akik elkötelezettek a rasszizmus és az előítéletek leküzdése mellett. Szervezetünk közel 20 európai országban és Kanadában tevékenykedik: évente több emberi jogi képzést, szemináriumot, képzést, ifjúsági cseretábort és kulturális programot szervezünk és koordinálunk.

 

Képtalálat a következőre: „phiren amenca birkenau”

 

Szervezetünk 2014-ben Lengyelországban, egy teljes héten át tartó rendezvénysorozattal emlékeztünk a roma holokauszt 70. évfordulójára. A Krakkóban és Auschwitz-Birkenauban tartott eseménysorozaton Európa 20 országából több mint ezer roma és nem roma fiatal vett részt. Magyarországot akkor 130 fiatal képviselte. Az elmúlt három évben minden augusztusban visszatértünk több száz fiatallal az egykori koncentrációs táborba, így a Phiren Amenca szervezésében ebben az évben, 2017-ben is megemlékeztünk a vészkorszakban elpusztított embertársainkról az egy hetes rendezvénysorozat keretében, több kint 300 európai fiatal részvételével.

 

A „So keres, Európa?!” eseménysorozat hivatalos médiapartnere a RomNet.hu

 

 

Képtalálat a következőre: „so keres, európa ”