2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

A roma polgármesterek számítottak rá, hogy cigányozás lesz a bevándorlózásból
2015. 05. 22. 00:00

Az Orbán-kormány szerint Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.

− érvelt Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter. Az érvelés magas szintje sokaknál kiverte a biztosítékot, lapunknál jelentkezett például Lakatos Béla roma származású ácsi polgármester, hogy szeretne reagálni Trócsányi szavaira.

 

A fideszes polgármester már korábban is vállalta pártjával szembeni ellenvéleményét, legutóbb épp az elhibázott romapolitikáról beszélgettünk vele.

05
Lakatos Béla
Fotó: Huszti István

 

Lakatos elmondta, épp a jövő hétre szerveztek meg egy roma polgármesteri találkozót, ahol a tervek szerint kiadtak volna egy nyilatkozatot a témában, mert tartottak tőle, hogy a kormány a menekültkérdést előbb-utóbb összehozza valamilyen formában a cigányokkal. Azt nem gondolta, hogy máris eljön ez a pillanat. Mivel szerinte az Országos Roma Önkormányzat úgysem fog reagálni, ő maga kötelességének érzi, hogy megtegye.

 

A polgármester szerint vérlázító, teljes mértékben elfogadhatatlan, amit Trócsányi csinált. Mert az emberek többségének Trócsányi szavai nem úgy jönnek le, hogy a kormánynak milyen fontos a romák felzárkóztatása, hanem úgy, hogy a romákra költött pénz miatt nem tud az ország más dolgokkal foglalkozni, más dolgokat finanszírozni.

Tehát egyértelműen cigányellenes hangulatot kelt.

 

Arról nem is beszélve, hogy Lakatos szerint a felzárkóztatásra költött rengeteg pénz egyáltalán nem ért célba az elmúlt években: azok helyett, akik igazán rászorultak volna, egy szűk csoport,Farkas Flórián és szűk köre részesült csak a javakból. Néhány emberből milliomos lett, a vidéki, szegény cigányság helyzete pedig változatlan. Így kifejezetten visszás arra hivatkozni, hogy a romák felzárkóztatása miatt nem tud a kormány másra figyelmet és pénzt fordítani.

Lakatos szerint Trócsányinak bocsánatot kellene kérnie szavai miatt a cigányságtól.