HÍRDETÉS


JEGYZETEK
vissza

Népszabadság: Beépítve

betűméret csökkentése betűméret növelése
2014 November 22    Forrás: Népszabadság szerkesztőségének véleménye


Ez a cikk archív

Belegondolni se merünk, hogy az információk milyen rejtett csatornákon keresztül képesek vándorolni. Nagy Sándorról például valamilyen úton-módon kiderítették, hogy hosszú időn át tartó rendőri szolgálat után a Nemzetbiztonsági Hivatalnál is megfordult. Jelenleg pedig a fővárosi roma önkormányzat elnökhelyettese.

Hirdetmény

Korábban nem tartozott a cigány közélet markáns szereplői közé. A Roma Rom nevű – nem túl ismert – szervezet jelöltjeként került be a budapesti testületbe. A fideszes Lungo Dromnak kellett még egy képviselő ahhoz, hogy meglegyen a többsége. Nagy Sándor ráállt az alkura.

 

Az ellenzéki roma politikusok „beépített embernek” tartják, a lemondását követelik. Már csak azért is, mert szerintük Nagy Sándornak semmi köze a cigánysághoz. Nem is cigány. Ő viszont állítja, hogy márpedig az. Biztos benne ugyanis, hogy a felmenői között vannak romák.

 

Az ilyen szomorújátékot el lehet ugyan kerülni, de nem különféle jogi megszigorításokkal, hanem például úgy, hogy a romák elmennek szavazni. A fővárosban azonban mindössze kilencezer cigány választó jelentkezett be a nemzetiségi névjegyzékbe, közülük is csak nagyjából minden második voksolt. Ezen belül aztán az érvénytelen szavazatok száma megközelítette a hatszázat. Végső soron Budapest cigány lakosságának a töredéke, négyezer ember döntött a fővárosi roma önkormányzat összetételéről.

 

A részvételi hajlandóság növeléséhez mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy a cigányság soraiból kiválasszon olyan politikusokat, akikre érdemes szavazni. Nem vagyunk derűlátók. Mostanában ez a többségi társadalomnak sem sikerül.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Június   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Farkas Flórián nevében ígértek pénzt, mégsem őt gyanúsítják vesztegetéssel

  • Józsefváros vezetése akadályozza a kerületi roma kampányt

  • Kellenek a tanodák, mert a fiatalok kötődéseket is kaphatnak bennük

  • Vádat emeltek a solti cigány önkormányzati vezető ellen

  • Gazdag cigányok elleni rablógyilkosságra készültek



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt