Szummer Csaba „Megérteni Bayert” c. cikkének számos megállapítása nagyon is vitatható. Annyira, hogy bírálatot érdemel.

Már a cím elhibázott. Ugyanis „megérteni” Bayert és követőit nem lehet! Hiszen a „megérteni” ige jelentése tartalmaz bizonyos mértékű jóváhagyást, de legalábbis beletörődést is. Valamennyi pozitív konnotációja tagadhatatlan. Az ideillő, helyes fogalmazás: értelmezni Bayert és híveit, illetve: érteni…. Tudniillik Bayernek – határozottan állítom – semmi igazsága.

Igaz, Bayer támaszkodik részigazságokra, de attól még részéről nem teremtődik általános (a társadalom egészére nézve érvényes) igazság.

Bayer és vele együtt az iránta jóhiszemű Szummer Csaba óriási hibája az (Bayernél – egyéb vonatkozó tettei okán – erkölcsi bűn!), hogy egyik se vesz tudomást a probléma lényegét produkáló oksági összefüggésről. Magyarán: a cigány nem azért „munkakerülő”, mert lusta, hanem amiatt tűnhet annak, mert a többségi társadalom idegenkedik tőle mint munkaerőtől, ennél fogva őt sújtja leginkább a munkanélküliség, elsőnek rekesztik ki a munkaerőpiacról (ahol egyébként is a legkevésbé emberhez méltó munkák kínálatában részesülhet), ha a gazdasági helyzet romlása szükségessé teszi a foglalkoztatottak számának csökkentését. Gyermeke előtt meg gyakorlatilag lezárják a tanulás, a művelődés tényleges lehetőségeit, diszkriminálva már abban az életkorban, amikor a személyiség életre szóló formálódása zajlik. Az egyébként mind szakadozottabb szociális háló sincs sok-sok roma számára, hiszen a feltételeket, hogy védelmére jogosult lehessen, legális munka híján biztosítani képtelen.

Kérdem, ha valakinek gúzsba kötjük lábát, várhatjuk-e, hogy táncoljon? Amennyiben igen, ún. anómiás (szociológia; Durkheim) helyzetet teremtünk. Követelünk valamit, de megvonjuk a megvalósítás eszközeit, illetve lehetőségeit. Márpedig a többségi társadalom meghatározó jelleggel ekként viszonyul a romákhoz. És beindulnak, majd állandósulnak destruktív lelki jelenségek, mentálhigiénés torzulások. Egyik oldalról (többségi) a hamis vádolás, a bűnbakképző általánosítás, a másikról (kisebbségi; tárgyunkban a cigányság) a „kettős kötés” állapotától szenvedés.

A rasszizmusnak, akár zsidó-, akár cigányellenesség, magva van, de nem racionális. Mert mindkettő bűnbakképző általánosítás. Ezt nem érti Szummer, amikor – amikor Bayert „megérteni” és nem „érteni” próbálva – „racionális magjukat” hangsúlyozza. Összekeveri a társadalmi tényeket – észlelésükkel.

Nem „racionális mag” van, hanem „racionalizálás”, „racionális” okoskodás. „Racionalizálva” a vélekedés oly módon választ ki igazolásként tényeket a valós társadalmi környezetből, hogy a választást a bűnbakképző én-védő működés vezérli. Például az így válogató személy – mert a zsidótól nem érzi magát fenyegetve, a romától ellenben igen – hajlik belátni, hogy az antiszemitizmusnak nincs „racionális magva”, azonban a cigányellenesség vonatkozásában ragaszkodik hozzá. Ilyen érvekkel: a cigányok a többségi társadalomtól ma is jelentős részben tömbként elkülönülve, nomád értékeiket nem elengedve, a többségi normákat mellőzve, elutasítva, tagadva léteznek.

Ez a – magyarországi etnikai-vallási gyűlölködéseket hevítő – két nagy bűnbakképző előítélet, az antiszemitizmus és a romák elutasítása, sok mindenben más egymáshoz képest. Az eltérések taglalása nem fér a fejtegetés kereteibe, ezért a jelen tekintetében legfontosabb különbségre utalnék csak: a cigány embereket a diszkrimináció mellett, nagyon komoly, nagyon valóságos, őket specifikusan megcélzó társadalmi elnyomás, nyílt megbélyegzés is sújtja (mintha a zsidó származású magyaroknak ma is sárga csillagot kellene hordaniuk…). Leglényegesebb jellemzőjük viszont közös. Mindkét kirekesztő szenvedély, láttuk, részigazságokra, a mindennapi és közvetlen, egyszersmind periferikus és fragmentált empíriával begyűjtött tényekre mutogat. Holott a társadalomtudományok (történettudomány, szociológia, társadalom-lélektan stb.) és a történelmi tapasztalatok egyaránt bizonyítják, hogy amennyiben akármit az antiszemitizmus/cigányellenesség „racionális valóságmagvának” jelentünk ki, azáltal semmit nem adunk hozzá a jelenség szakszerű vizsgálatához, sőt leblokkoljuk az utóbbit, ugyanis ily módon kizárólag az antiszemita/cigánygyűlölő önigazolásoknak engedünk utat.

Nem arról van tehát szó, hogy becsukjuk szemünket a valóság bármely részlete előtt, hanem arról, hogy mindent elemzünk a kérdésben, ami a valóságnak akár mozzanata, azonban soha nem engedjük, hogy a bűnbakképzés történelmileg létező jelenségét (amely az antiszemitizmusra, illetve a cigányokat megcélzó rasszizmusra is alapvetően jellemző) bármiféle, zsidó/roma ember részéről tanúsított magatartásra való hivatkozással bárki is a közéletben és/vagy a tudományban felülírja.

Szerintem az ilyen szemlélet reális és korrekt a cigányellenesség vizsgálatakor.

Áttérek a pszichológus szerző további, a cikkében végzett, úgyszintén indokoltan megkérdőjelezhető kognitív műveleteire. Tévesen hivatkozik Sartre-ra és Bibóra. Mert Sartre nem ignorálta a szociológiai aspektust, Bibó meg a lélektanit. Szummer viszont ennek ellenkezőjét állítva példálódzik velük. Pedig – ismételjük – Sartre se hagyja figyelmen kívül a társadalmi esélyek egyenlőtlenségét, Bibó pedig igencsak operál lélektani fogalmakkal: bűnbakká állítás (hamis okolás), félelem és rávetítése, hisztériás megélés és magatartás stb.

Szummer a bűnbakképzés szerepét is tévesen próbálja eljelentékteleníteni úgy, hogy az arra rámutatók elfojtásaiból, nem tudatos működéseiből vezeti le projekcióként.

Nem győztek meg Szummer Csaba tételei arról sem, hogy a liberális értelmiséget tipikusan empátiahiány jellemezné. Szerintem nem önzőbb, mint a polgári társadalom többi pozícionált csoportja. A lélektani és a politikai elemzés egymásba csúszását, szervetlen viszonyba hozását érzékelem itt.

„Megérteni” Bayert – ezt reklamálja Szummer a liberális értelmiségnél – ugyanaz, mintha megértenénk Alfred Rosenberget, Julius Streichert, Kolosváry-Borcsa Mihályt, Rajniss Ferencet…

Ám kiket kell – és hogyan?! – megérteni azok közül, akik hisznek Bayernek és a többi média-különítményesnek? Ez az igazi kérdés, s azt hiszem, Szummer Csaba erről igyekezett írni, még ha nem kevés tévesztéssel is.

A félrevezetett, kiszolgáltatott, alig iskolázott, illetve pauper rasszistát mint embert – de nem mint rasszistát! – értsük meg. A következőket ugyan az antiszemitizmus blokkolásán töprengve fogalmaztam, mégis érvényesnek vélem a romákat gyűlölő elesettekre-nincstelenekre vagy akár az értelmiségi nyomor dacára hivatástudatos, konkrét cigány diákjukért lelküket kitevő, de a cigányság egészét bűnbakoló pedagógusokra gondolva:

„...beleéléssel és együttérzéssel ajánlott fordulnunk éppen az ún. antiszemiták felé. Természetesen az együttérzés a gonosz nézetekre (és az innen eredő gonosz tettekre) ne terjedjen ki, érvényes azonban az adott antiszemita ember, illetve csoport konkrét társadalmi-gazdasági, nemzeti, etnikai, kulturális … kiszolgáltatottsága tekintetében. (...) ...a kognitív disszonancia frusztrációs háttere képességnövelési, kreativitáserősítési lehetőség biztosításával szűkítendő... ...amennyiben – a korábbi hasonló erőfeszítések minden kudarca ellenére – nem fordulunk az antiszemitákhoz … az emberi elesettség dimenziójában értelmezett, ... specifikált empátiával és szolidaritáskészséggel, nem fogjuk tudni elérni, hogy velük együtt tárjuk fel, milyen kudarcok, sérülések és sértettségek vagy előítéletek ágyazták meg életveszélyes beállítódásukat, zsidókárhoztató irányultságukat.” – F. Gy.: „Félzsidó” sorsérzések és sorsjavaslatok… Múlt és Jövő. 2003/1. 64-65. old. http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/535/

Hadd húzzam alá. Értelmezni és érteni mindenkit célszerű, akár kommunikálunk az adott személlyel, csoporttal, akár nem. Amennyiben hat ránk. Ha kommunikálni akarunk vele, akkor viszont mindenképpen kell.

A „megérteni” követelménye – ismétlem – teljesen különböző ügy. Publicisztikai keretlegényekre nem vonatkozik.

Fekete György mentálpedagógus történelemtanár