Az álláskeresés sem könnyű folyamat. Ugye, aki nem beszél semmilyen szinten angolul annak a legális álláshoz jutásához az esélye majdnem a nullával egyenlő.

Kanadába is megérkezett a tavasz

Kitavaszodott, napok óta elképesztően jó idő van. A kanadaiak értékelik legjobban a tavaszt, mert évtizedek óta nem találkoztak ennyire korai tavasszal. A helyiek nekünk télen is tudtak meglepetést okozni, amikor a leghidegebb napokban is találkoztunk rövidnadrágos és papucsos emberekkel, de a plusz 16 fokban ők már úgy öltözködnek, mint mi Magyarországon kánikula idején. Szóval érdekes és kedves emberek ők.

A melegre való tekintettel mi is úgy döntöttünk a párommal, hogy elnyalnánk egy fagyit. Mivel eddig normális fagylalttal még nem találkoztunk, a megszokott McDonald’s fagyinál maradtunk. Megvoltam győződve arról – mivel, hogy csak egy „international” cégről van szó -, hogy rendeléskor egyszerűen kérek egy tölcséres McFreeze-t, ha már egyszer nagy nehezen megtanultam, hogy magyar honban a fagylaltot így kell kérni a „mekikben”. Mit ad Isten? Senki nem tudta, hogy miről beszélek. Rá is kérdeztem, hogy halotta e már valaha ezt a kifejezést, hogy McFreeze. De a válasz csak értelmetlenül bólogató nem volt.

Már kezdtem magam úgy érezni, mint ha a Marsról érkeztem volna a Föld nevű bolygóra. Mint egy hülyegyerek az édességboltban kétségbeesve magyaráztam, hogy olyan „mekis” fagylaltot akarok tölcsérben, amit meg is értettek az eladók. Gondolhatták ők magukban, hogy én honnan is kerülhettem ide. De itt a mindig a vevőnek van igaza hozzáállás mellett nem kaphattam dorgálást. Szóval vettem még egy nagy levegőt és megkérdeztem, hogy is nevezik ők ezt a hideg terméket, hogy legközelebb ne lehessek ilyen szerencsétlen. A válasz mindennél egyszerűbb volt. Ice-cream, ami egyszerűen fagylaltot jelent. Szóval amíg Magyarországon a „mekis” fagylalt McFreeze (némi túlzással évekbe tellett míg megjegyeztem), addig Kanadában a fagylalt csak egyszerűen fagylalt. Mennyivel egyszerűbb a kanadaiak élete.

Kórház

A napokban voltunk kórházlátogatáson. Itt az a szokás, hogy a kismamák felkeresik azokat a kórházakat, ahol lehetőség van világra hozni gyermekeiket. Egy városban akár több ilyen kórház is található. Szóval mindegyik kórházba lehet időpontot kérni úgymond  egy túrára, ahol egy kedves nővér végig kíséri a kismamákat és kispapákat, hogy információt gyűjtsenek a kórházról. Ezen a túrán (ennek ez a hivatalos neve) mindent megmutatnak a szülőszobától a kórtermekig és természetesen a kétágyas privát szobákig, ahol az újdonsült apuka is letud pihenni, ha már az anyuka túltette magát a szülés „gyötrelmein”. Nem volna értelmetlen átvenni ezt a szokást a magyar egészségügynek is, mert a sokszor bajt okozó szokásainkat egy kicsit megreformálhatná. Hogy miért is? A nővérke felvilágosított mindenkit arról, hogy szülés idején egy kismamának mindössze két kísérője (apuka+ egy fő) tartózkodhat azon a szinten, ahol maga a vajúdás történik. A látogatóknak az ideje csak a szülést követően jön el. A látogatás ideje és a látogatók személye is pontosan szabályozva van. Azokra a szintekre ahol az újszülöttek a mamájukkal tartózkodnak, csak szigorú beléptetést követően lehet bejutni, ami az újszülöttek védelmét szolgálja. A gyermekeknek a két karján kívül a lábukra is helyeznek azonosítót, hogy a legkisebb esélyét is kizárják a gyerekek elcserélésének.

És ami a legfontosabb az újszülött egy pillanatra sem kerülhet távol a szüleitől a kórházban tartózkodásának ideje alatt. Ha egész véletlenül a gyermeket, vagy az anyukát valamilyen vizsgálatra kell vinni, akkor az egyik mindig kíséri a másikat. Felhívták arra is a figyelmünket, hogy a személyzet összes tagjának van a nyakában egy azonosító kártya. Ha egész véletlenül egy olyan személy kerül a szobánkba, akit nem ismerünk és nem lóg a kis kártyája a kis nyakacskájában, akkor meg kell nyomni egy csendes riasztó gombot, ami ezt jelzi a nővéreknek.

Ha ez a túra nem győzte meg a kismamát, akkor ezek után az embernek lehetősége van egy hasonló túrán részt venni egy másik kórházban is. Körzet szerinti szülés? A fenéket. Ott szülsz, ahol az elvárásaidnak a legjobban megfelelnek. És ne feledd, hogy itt nem létezik a hálapénz.

Szóval, ha kiválasztottad a számodra megfelelő kórházat, akkor túl kell esned egy regisztráción is, ehhez újabb időpontot kell kérned. Ehhez egy adatlapot kell kitöltened, ahol számos kérdést tesznek fel neked. A válaszadáshoz nem kell szakértőnek lenned, mert a lehetőségeket is felsorolják. Neked csak ki kell választanod a számodra legmegfelelőbbet. Például azt, hogy milyen testhelyzetben szeretnél szülni, kérsz e érzéstelenítést és milyet, milyen hamar akarod elhagyni a kórházat szülést követően, ha az orvos másként nem rendelkezik.

Közeledik a gyermekünk érkezése

A terhességi klinikára már hetente járunk, ami egy heti orvosi kontrolt jelent. Itt rutinszerűen pisit kell adni, súlyt mérnek és centiszalaggal mérik az anyuka hasának növekedését. Valamin szívultrahangot csinálnak. Valamint minden esetben elregéljük a terhességgel kapcsolatos problémáinkat. De mindig ugyan azt a választ kapjuk: ez a terhesség velejárója. Kanadában nem dívik az, hogy a kismamákat „táppénzre” küldik. Itt az utolsó pillanatban emelik ki őket a gazdasági körforgásból. Tehát dolgoznak a 8-9. Hónapig is. Fő szlogenjük, amit már sokszor hallottunk, és van igazság tartalma is: „A terhesség nem betegség”.

Már sokszor céloztam rá, hogy érezhetően egy másik világban kerültünk Kanadában.

Jogosítvány

A napokban megpróbáltuk megszerezni a G jogosítványt. A sógorommal együtt mindketten elvéreztünk. Úgy, hogy el kell gondolkodnunk rajta, hogy én visszaadom e a magyar A, B jogosítványom, a sógorom meg a B,C,D kategóriájú hivatásos jogosítványát. A vizsga úgy zajlott, hogy vinnünk kellett magunkkal egy működőképes autót, amivel végig megyünk a vizsgabiztosunk által diktált útvonalon. Ez abból állt, hogy kocsikáznunk kellett a városban, majd az autópályán is. Mindeközben kaptuk az utasításokat, hogy jobbra vagy balra forduljunk, illetve sávokat váltsunk. Természetesen a kanadai kresz nem egyezik meg mindenben a magyarral. Az estek többségében – ahol tábla nem tiltja – pirosnál is lehet jobbra fordulni. Rengeteg kereszteződésben van úgy, hogy mindenkinek stop táblája van. Itt az haladhat tovább elsőként, aki elsőnek érkezik a kereszteződésben. És még  a balra fordulás szabálya tér el a miénktől, nem ezek nem túl ördöngös változások. Idővel hozzálehet szokni.

Szóval vizsgabiztosunk folyamatosan jegyzetelt (ikszelgetett) formanyomtatványába, és folyamatosan adta az utasításokat. Menetközben soha nem korrigált, vagy figyelmeztetett hibáinkra. A végeredményről csak a célállomáson, azaz a kiindulópontunkon szereztünk tudomást. Összességében mindkettőnk esetében ugyanazokat a hibákat jegyezték fel. A legnagyobb hibánk az volt, hogy „lassan” vezettünk. Lassúnak azt értik, hogy nem „vadak” módjára vezettünk. Városban 50 helyett 45-el, az autópályán állítólag 90 helyett 80-nal váltottunk sávot. Szóval a tanulság az, hogy vizsgán a megengedett legmagasabb sebességgel kell közlekedni. Felrótták még hibánknak azt, hogy nem kellő körülménnyel és gyakorisággal tekingettünk tükreinkbe, nem néztük a holttereket, valamint a kereszteződésekben sem fordítottuk megfelelően jobbra és balra fejünket.

Szóval amellett, hogy nem szereztünk még mindig érvényes jogosítványt, így a munkavállalási esélyünk is csökkent, mert számos olyan álláshirdetéssel találkoztunk, ahol követelmény volt a jogosítvány. Vagy csak egyszerűen sofőröket kerestek személyautókhoz.

Munka

Az álláskeresés sem könnyű folyamat. Ugye, aki nem beszél semmilyen szinten angolul annak a legális álláshoz jutásához az esélye majdnem a nullával egyenlő. A kivételek természetesen erősítik a szabályt. Jómagam három önéletrajzzal rendelkezem. Az első mesterségem címe pincér. Az önéletrajzomban el kell titkolnom egyetemi végzettségem. Ezt ajánlotta a foglalkoztatási menedzserem, mert ugye nekem itt ilyen is van. A második mesterségem az értelmiségi szociális szakember. Ezzel sem megyek sokra, mert az európai végzettségeket nem fogadják el Kanadában. Így van is meg nincs is, mint a magyar jogosítványom. A harmadik mesterségem gyári munkás. Itt még az érettségim bevallom, de itt sem beszélhetek az egyetemi végzettségemről. Az álláskeresési pályafutásom során, már több helyre sikerült eljuttatnom önéletrajzom, de visszajelzést eddig sehonnan nem kaptam.

Szóval az „ígéretek földje” sem egy Kánaán. Ha nem segélyből akarok élni, akkor minden munkát el kell vállalnom, amit fizikai állóképességem megenged. Sok mindent nem bírnék ki, mert életemben nem végeztem több órás fizikai munkát, de a szükség nagy úr, ahogy szokták mondani. Továbbra is bizakodom, hogy hamarosan legális jövedelemre tehetek szert, ami már nem csak arra lesz elég, hogy együnk, ha nem egy kicsit többre is.

Folyt köv.

Az előző írásokat itt olvashatja