A XXI. század elején, Magyarországon egy „új társadalmi réteg” alapjai rakódtak le, ez pedig a cigány értelmiségi rétegé. Ennek az új rétegnek az alapjai a Roma Szakkollégiumban kezdtek kibontakozni.

Rögös és járatlan úton megindult a cigány értelmiségiek egységesedése, réteggé alakulása, köszönhetően a Roma Szakkollégiumnak és a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatnak (KRSZH). Jelenlétük a cigányság számára rendkívül fontos értéket közvetít. Ha majdan valamikor ünnepelni fogjuk a roma önrendelkezést, akkor biztosan mérföldkőként emlékeznek majd a Roma Szakkollégiumra és a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatra.

Hatalmas segítség a cigányság számára a történelmi egyházak támogatása. Külön köszönet jár Kocsis Fülöp görög katolikus püspök úrnak, apostoli kormányzónak, Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök úrnak, zsinati lelkész elnöknek, Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök úrnak és Forrai Tamás Gergely atyának, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Provinciálisának. Õk mindannyian az általuk képviselt egyházak nevét, tekintélyét állították e nemes ügy mellé, vállalva a tehetséges roma fiatalok keresztény szellemben való értelmiségi képzését, nevelését. 

Úgy vélem, cigány értelmiségi rétegről eddig nem igazán beszélhettünk, mert ugyan volt egy néhány cigány értelmiségi, de szerves közösséget nem alkottak, nem tudtak alkotni. A közösségi lét megléte már pedig mindenkinek nagyon fontos, hiszen csak így, közösségben tud az ember igazán gondolkodni, vitatkozni, moralizálni a magyar és cigány társadalmat feszítő problémákról.

A közös gondolkodás hiánya mindenkinek rendkívüli hátrányt jelentett, hiszen nem tudtak a társadalom többsége által támogatott, elfogadott álláspontokat kialakítani. Az „egyedül lét” az önös érdek megerősödéséhez vezetett, amely egy hosszú folyamat eredményeként háttérbe szorította a közösségi érdeket. Ez az egész magyar társadalomra káros hatással volt. Ezt azért hangsúlyozom ilyen nyomatékkal, mert a magyar társadalom politikai elitjének rövid távú gondolkodásában a kialakult helyzet hasznos volt. Könnyebb és olcsóbb is volt a saját táborukba, pártjukba csábítani, majd ott tartani ezeket a cigány egyéneket. Azonban hosszú távon hatalmas károkat szenvedett az összmagyar társadalom, hiszen a cigány vezetők elszakadtak közösségüktől és már nem tudták népük érdekeit képviselni. Egyedül maradtak, s szinte csak magukat képviselték.

A valós társadalmi problémák megoldására ebben a felállásban semmi esélyük nem maradt, hiszen kiszolgálásra, serviens viselkedésre csökkent szerepük.

A magyar politikai elit is napjainkra hatalmas vesztesévé vált ennek a rövid távú gondolkodásnak. Az alá - fölé rendelés következtében nem tudták a problémákat pontosan diagnosztizálni. A cigány vezetők soha nem merték megmondani a magyar politikai elitnek, hogy teljesen rossz irányba haladnak, ugyanis féltették megélhetésüket és helyüket. Ennek a bátortalan, szolgalelkű politizálásnak az eredménye, hogy a társadalmi problémák lassan szétfeszítik a békés együttélés kereteit. Ezért gondolom azt, talán joggal, hogy az alap a kölcsönös és őszinte kommunikáció, amely a vélemények egyenlőségén alapul. Bátran meg kell tudnunk mondani egymásnak gondolatainkat még akkor is, ha ez egyeseknek kellemetlen s az aktuális pártpolitikai céloknak rövidtávon nem érdeke.

Folyamatos párbeszédre van szükség, hiszen csak így kerülhető el a társadalmi konfliktus, amely reményeim szerint mindenkinek érdeke. A gondolat, a vélemény kimondható legyen úgy, hogy közben a megélhetés nem kerül veszélybe az esetleges kicsinyes retorziók miatt.

A kezdetekben ecsetelt „új társadalmi réteg” megjelenése —reményeim szerint— egy új, másfajta politizálás alapjait teremtheti meg, amely visszaadja a cigány vezetőknek, gondolkodóknak a létfontosságú legitimitást. A legitimitás meglétével lehet csak egy új konszenzuson alapuló társadalmi béke és rend alapjait lerakni, mely hosszútávon garantálja a harmonikus együttélés lehetőségét. A konszenzuson létrejövő politikai és társadalmi stabilitás adja majd meg a lehetőséget az olyan problémák kezelésére, amely eddig az ingatag, széthúzó társadalom miatt vagy fel sem vetődhetett vagy nem volt elég támogatottsága.

A problémák megoldása csak konszenzuson alapuló társadalomban lehetséges, s a társadalmi konszenzus a cigányok hasznos jelenléte nélkül meglátásom szerint ma már nem kivitelezhető. Azonban azok a cigányok, akiket a nem cigányok vezetővé tettek, teljes legitimitási hiánnyal küzdenek, amely így a legnagyobb kerékkötője a konszenzusos politikának.

Sajnos azokat a cigány embereket is szétszaggatta a politika, akik szerettek volna szívből tenni a cigány népért.  Ki ide-ki oda csapódott, sokszor elvtelen alkukra kényszerülve, néha egymásba is belemarva, de mindig utálva azokat a gádzsókat, akik ilyen megalázó helyzetbe hozták őket. Mindenesetre én személyesen is tapasztaltam, hogy a „nagy öreg cigányok” miként szenvednek ebben a megalázó helyzetben.

Bizony sokszor jól halásztak a magyar politikusok, hiszen többségében olyan cigányokat választottak maguk számára, akik gátlástalanul árusították ki saját népüket. E gátlástalan cigányok sokszor műveletlenek, néhányan egyenesen primitívek, akiket „gazdáik” diplomássá tettek.  Persze ha e primitívséghez még bűnözői múlt is társult, az volt csak igazán jó, mert így vált a díszcigány igazán kiszolgáltatottá, zsarolhatóvá („Vettünk magunknak egy díszcigányt, akinek az volt a feladata, ha szükségünk volt rá, hogy oda üljön mellénk egy fénykép erejéig, amiért mi adtunk neki egy kis pénzt, hogy nyugodtan ellopja.”).

Ez a mélyen bántó mondat egy mostani politikus szájából hangzott el nem is olyan régen. A velem négy szem között megosztott, igazából nyílt titokról azt gondolom, hogy helytálló az a közmondás, mely azt mondja: „madarat tolláról, embert barátjáról” lehet a leginkább megismerni.  Az olyan ember, aki egy többszörösen büntetett előéletű, börtönviselt, majd köztársasági kegyelmet is kapó emberrel köt szövetséget, az „annyit is ér”. (Megjegyzésként idézném Lázár János, FIDESZ frakcióvezető elhíresült mondatát:”…aki szegény annyit is ér”).

A cigányság első önálló lépéseit sajnos sokan nem nézik kitörő örömmel. Valami primitív, megmagyarázhatatlan félelemre hivatkozva minden eszközzel próbálják e szárnycsapásokat megakadályozni, lassítani, fékezni. Jómagam azonban nem ebben látom a legnagyobb problémát. Nem a gádzsók aknamunkáját tartom a leghátráltatóbb tényezőnek, hanem egyes cigány értelmiségiek idegenszívűségét! A mi generációnk felkészült, identitásában megerősödött értelmiség, de óvatossága már sokszor gyávasággá korcsosul. Várják a soha meg nem kapott égi mannát és ezért sokadszor is térden csúszva megteszik a „Canossa járást” a nagy fehér főnökökhöz.

Cigány Testvéreim, Népetek Jóakarói!

Ti tisztességes, becsületes cigányok vagytok, telve népetek iránti felelősséggel. Testvéreitek, családotok, népetek nagyon szeret és bízik bennetek. Ne adjátok el magatokat aprópénzért, legyen meg bennetek őseitektől örökölt cigány büszkeségetek! Ne keressétek a soha be nem teljesülendő csalafinta gádzsó kecsegtetést, mert azt soha sem éritek el! Ti vagytok a cigány nép nagy ígéretei, ne szennyezzétek be magatokat és ne áruljátok el egymást! Ne döfjetek egymás hátába tőrt, mert az aprópénz csak az erkölcsi és morális leépüléshez elegendő! Végül hamar eljön az a nap is, mikor majd számot kell adni életetekről, s akkor csak annak emlékét vihetitek majd magatokkal, amit itt, ezen a földön elértetek.

Kamarás István

történész, politológus

Toronto, 2012. március 5.