Az állam képtelen annak ellenőrzésére, hogy támogatásainak milyen aránya jut el a valóban rászorulókhoz, illetve ki az, aki ténylegesen a diszkrimináció, vagy etnikai alapú bűncselekmény áldozata.
A cigányság társadalmi kirekesztése elleni intézkedések és a konkrét problémák meghatározásakor elkerülhetetlen, hogy feltegyük a kérdést: ki a cigány? Erre egy szociológus, vagy egy antropológus röviden azt válaszolhatná: „az attól függ”. Hosszabban kifejtve pedig azt, hogy a cigányság egyszerre jelenti bizonyos etnikai csoportok homogenizált kategóriáját, és egy olyan társadalmi jelenséget, amely függetlenné vált azoknak a személyeknek az egyéni és csoportos tulajdonságaitól, akiket cigánynak tart a társadalom és/vagy ők annak tartják magukat. Ebben az esetben tehát egy túlságosan leegyszerűsítő társadalmi kategóriáról van szó, amely leginkább a többségi társadalom saját problémáinak meghatározására használt fogalmi keretet jelent: e szerint a cigányság, mint objektív, valós társadalmi csoport nem létezik.
A tudományos következtetések kétségtelenül közelebb visznek a cigánysággal kapcsolatos társadalmi mechanizmusok megismeréséhez, ugyanakkor megválaszolatlanul hagynak egy lényeges és kényes kérdést: az állam, mint a cigányság társadalmi kirekesztése ellen küzdő legfontosabb szerv, hogyan határozza meg, ki a cigány, továbbá milyen módon viszonyuljon a cigánysághoz. A roma kisebbség Magyarország – és Európa – leginkább kirekesztett, diszkriminált népcsoportja. Magyarországon ezt a tényt súlyosbítja, hogy a társadalmi élet összes területét átszövi egy mélyen gyökerező, ellenséges beszédmód, amelynek intenzitása és politikai jelentősége a rendszerváltás óta egyre csak fokozódik.
Az állam sem homogén szerv: képviselői – politikusok, köztisztviselők, közalkalmazottak – nem semleges személyek, nem feltétlenül látják az uralkodó cigányságképtől eltérően azokat, akiknek társadalmi integrációjáért éppen ők lennének felelősek. Az államnak ennek ellenére meg kell tennie azokat a szociálpolitikai és diszkriminációellenes lépéseket, amelyek a magyar társadalom számára súlyos helyzetet felszámolhatnák. Ezen a ponton azonban rengeteg megoldatlan kérdés merül fel.
Kell-e etnikai adatokat gyűjteni, és ha igen, hogyan? Miként lehet hatékonyan küzdeni a diszkrimináció ellen? Kell-e etnikai alapú szociálpolitika? Melyek a központi kormányzat és az önkormányzatok feladatai a cigányság integrációjában? Szükség van-e etnikai alapú politikai érdekképviselet, és ha igen, hogyan valósítható meg hatékonyan? Mi az állam szerepe az etnicizált társadalmi konfliktusok feloldásában?
Ezeket a kérdéseket az akadémiai és szakpolitikai köröknek olyan társadalmi környezetben kell megválaszolniuk, amely az állam cigánysággal kapcsolatos politikáját hazai és európai források ellenőrizhetetlenné vált elköltésével, az érdemteleneknek nyújtott juttatásokkal, és az etnikai származással való politikai visszaélésekkel azonosítja. Az állam képtelen annak ellenőrzésére, hogy támogatásainak milyen aránya jut el a valóban rászorulókhoz, illetve ki az, aki ténylegesen a diszkrimináció, vagy etnikai alapú bűncselekmény áldozata. Éppen ezért – egyszerre annak tudatában és azon túllépve, hogy a cigányság, mint objektív kategória nem létezik – meg kell határozni azt, hogy az állam miként döntse el, ki a cigány.
Az IDEA sorozata ezekből az alapvetően közpolitikai szemléletű kérdésfelvetésekből, konkrétan Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa, és Jóri András adatvédelmi biztos 2009-es közös ajánlásából kiindulva, A cigányság „államosításának” veszélyei című tanulmánnyal indítja el vitasorozatát, a tudományos, civil és szakpolitikai körök együttműködésének kezdeteként, a fenti kérdések közös megválaszolása érdekében.
