Nem hiszünk a kísértésnek: nem te hagytál itt minket, hanem téged ragadtak el tőlünk. Talán fizikai kiterjedésedben nem vagy itt, az pedig, hogy spirituálisan volnál itt, még fellengzősnek is tűnhetne, te az életünk részeként vagy itt:
Mert például már ma reggel is felhívtál úgy negyed 9-kor, éppen csak leszálltam a buszról, tudtam, hogy telefonálni fogsz, hisz előző nap jelezted, vár az ébresztő élesztő, meséljünk csak úgy pár percet a roma nőfestők uneszkós kiállításáról. Persze lehet, hogy a rádiócéd már elnémult, de bennem él, s tudom, hogyha történik valami fontos, hát ti jelentkeztek valamelyikünknél, mondjuk el, mert ha téged érdekel, bizton érdekel még néhány ezer embert.
És ugye azt mondtad, hogy olvassam el Ádám Betti interjúját, amelyben a fiatalasszony elmeséli, hogyan próbáltak szerencsét Kanadában, milyen nehéz volt megtalálni helyüket, angol és technikai tudás nélkül. Milyen volt nőnek, iskolázatlannak, kelet-európainak, sőt romának lenni odakint, s idebent. Hallom, hogy tanácsot adsz Bettinek, levelet, kérvényt segítesz írni neki, és tán el is kíséred azokat az asszonyokat a megfelelő „hatósághoz”, akik hozzák a petíciót a mindannyiótokat ért sértések, aljas rágalmak, mocskos vádak miatt.
Ma este kinézel majd Balázs Jánosból, ott vagy azokon a festményein, amiket akkor festett, amikor még meg sem születtél. Egyiken vakarót gyúrsz éppen, másikon rőzsét hordasz, harmadikon tál étellel kínálod a szomszéd gyereket. És te ülsz ott a lámpa alatti mesetéren, s mesélsz vég nélkül, mert kifogyhatatlan vagy a történeteidből. Salgótarjánban a Pécskődombon, vagy a Teleki téren, mindegy is.
Aztán ne feledjem, tegnap még Szendrőládon faggattad a cigányokat, kit is tesznek meg polgármesterüknek, a négy testvérük egyikét, vagy a rendcsináló kocsmárost. Még tán tegnapelőtt határoztad el, hogy utánajársz ennek, amikor az árvízi helyzetről készítettél beszámolót. S ott is tudják, hogy visszamész, mert hiszen tudják már, neked volt igazad, hogy rosszul beszélnek sokan, amikor „felügyelőt” választanak maguk fölé, már csak úgy „igazodás” végett. Az önostorozás helyett a méltóságot, az öntudatot kérted számon, de ugyanakkor értetted is, hogy mi „nyomoruk” magyarázata.
Méltóság! Ugye idén is, a szerelmesek szentivánéjén, amolyan új módi szerinti múzeumok éjszakáján te vezeted majd azt a beszélgetést, amelyet akár az illő beszédről, akár az etnikai (magyarul: a cigányok) megszámolhatóságáról, ide nem illő szóval az etnikai regisztrációról tart majd a mozgalom.
Összefűz bennünk hát az örök jelenvalóság, a gazdagon megélt (és természetesen tevőleg tett) múlt jelenidejűsége. A mi testvériségünk alapja ugyanis a mindenek felett való emberi szeretet és a kölcsönös megbecsülés. Az egymástól tanulás, nekünk a tőled tanulás. Ha fizikai jelenvalóságod nem is tapasztalhatjuk már, gondolatainkban, cselekedeteinkben immár végérvényesen ott vagy. És leszel.
Én most egy munka során értettem meg, hogyan maradhatott valaki halála után két és fél évszázaddal is emlékezett asszony, sőt, példakép, erőt és mértéket adó „halhatatlan”. Én csak a mi életünk idejére kezeskedem erről. De a folytatás nincs kizárva.
