Rendőri tiszteletadás mellett búcsúztatták el Villás Lajos nyugalmazott őrnagyot, roma aktivistát az Óbudai temetőben. A Tamangó néven is publikált közismert polgárjogi harcos 74 éves volt.
Villás Lajos, a Roma Rendőrök Országos Egyesületének alelnöke, polgárjogi harcos, blogger, közíró, hosszú évek óta tartó szenvedés, betegeskedés után 2021. április 7-én, a születésnapján, 74 évesen hunyt el. A "pipás öreg" betegsége miatt hosszú ideig nem tudott kimozdulni házából, és mindeközben ápolta mozgásképtelen feleségét is. A nehézségek ellenére naponta többször is jelentkezett érdekes, és szókimondó irásokkal. Több tucatnyiszor kommentelt minden nap, harcolt, veszekedett, de dicsért is, ha volt miért. Úgy, ahogy szíve és szókimondó stílusa diktálta.
Ahogy elragadta a halál, beteg felesége, Járóka Ilona alig egy hónappal később követte. Az Óbudai temetőben hamvaikat egyszerre szórták szét, így nem csak az életben, a halálban, az örökkévalóságban is együtt maradnak.
Végtelenül elszomorított, hogy a temetőben a nagy harcos öreg gyászszertartásán nem képviseltették magukat azok, akikért hosszú évtizedeken át harcolt. Nem voltak ott „a nagy harcostársak,” akik Lajos bátyánk halálhírére reagálva mély fájdalmat mutattak - legalábbis a Facebookon. Nem hajtottak fejet hamvainak szétszórásának pillanatában azok, akik még április első felében hosszú posztokban méltatták munkásságát, írásainak értéket, fontosságát. Egyetlen ember, Oláh Miki, aki ott van mindig, mindenhol, ahol jelen kell lenni, egyedül ő rótta le tiszteletét a sok ezer cigány ember helyett. Ez végtelenül szomorú.
Fájó, hogy a harcosság iránti tisztelet a halállal megszakad, és épp oly magányosan kell a túlvilágra költözni, amilyen magányos harcos volt az ember életében. Elgondolkodtató, hogy mi számíthat értéknek, és mennyire hiteles és őszinte az a tiszteletadás, amit még életében kaphat valaki.
Szegény öreg biztosan örült volna, ha azok a nagy „megmondó emberek” elbúcsúznak tőle, és nemcsak a BRFK Hagyományőrző Rendőrszázad tisztjei Bogdán András rendőr alezredes vezetésével, hanem a cigányok is díszőrséget álltak volna a szertartás alatt.
Hűséges harcostársa, kollégája, barátja, Horváth Ferenc, a Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke búcsúbeszédében felsorolta az 1947-ben született aktivista életútját, pályája fontosabb állomásait, de mindezeken csak néhány ismerős, a Kanadából hazaérkezett gyermekek, családtagok merenghettek el, és a megható szavak, mondatok alatt morzsolták el könnycseppjeiket.
Lajos bátyánk pipája már nem füstöl többé, blogját nem olvashatjuk, nem fog kommentelni, postolni, teste porrá, hamuvá vált, de szelleme köztünk marad.
Villás Lajos, a nyugdíjas rendőr, a harcos jogvédő nagy plecsnije volt a cigányságnak, aki szoros felügyelet alatt tartotta, figyelte a közéletet. Nekem végtelenül hiányozni fogsz, barátom!
Nyugodj békében!
Hidvégi-B. Attila
