Április 8. a roma kultúra ünnepe, amely felhívja a népcsoport társadalmi helyzetére is a figyelmet. Idén, 2019-ben így látni a valóságot.

Április 8. egy olyan nemzetközi emléknap, amikor a kulturális sokszínűségünket, értékeinket mutathatnánk be, és büszkeséggel élhetnénk meg identitásunkat. A roma kisebbség, vagy mondjuk nemzetiség egy olyan speciális népcsoport, amelynek ugyan nincs anyaországa, de Európában számos, vagy szinte az összes országban jelen van kisebb-nagyobb számarányban.

Ez a nap arra is hivatott lenne, hogy megmutassa, kettős identitásával is része országa kultúrájának, nemzetének, és hogy a történelem során milyen sokat adott az országának, Európa és a világ fejlődésének a cigányság. Akár a zenével, a képzőművészettel, vagy a tudománnyal, de akár a kétkezi munkával is. Erre jó példa az RSK Aranypánt-díjátadó ünnepsége, aminek köszönhetően bemutathatunk, megismertethetünk olyan embereket, akik közöttünk élnek, és alkotnak, de mégis szinte láthatatlanok.

Sajnos április 8-án sem lehet büszkén ünnepelnünk, megmutatnunk értékeinket, mert a hétköznapok, a keserű valóság sötét árnyéka akaratlanul is rátelepszik erre a napra.

Nem lehet méltóságteljesen, felhőtlenül ünnepelnünk akkor, amikor parlamenti kormánypárti képviselő kazánban égetne el cigányokat, és ezt nemcsak ő, hanem képviselőtársai, a kormány tagjai is egyszerű viccelődésnek tartják. Nem lehet jókedvűen ünnepelni, ha törzsi szokások szintjén emlegetik a romákat, ha kormánytagok, politikusok kétségbe vonják, nem tartják be alapvető alkotmányos és emberi jogainkat, vagy kétségbe vonjak azt, hogy a romák is nemzetalkotó tényezők.

De akkor sem, ha a cigánysághoz tartozó, önjelölt, vagy választott képviselők adják el a jövőnket önös, egyéni érdekekből, aprópénzért.

Sajnos a roma kultúra a mai oktatási tananyagban is csak egyszerű lábjegyzet, és ha a romák kulturális hagyományaként például a dögevést említik, nem gondolom, hogy pozitív értékként épülne be a cigányság a gyermekek, az emberek gondolkodásába.

A roma kultúra nem csak a zenélesből áll. Kivaló képzőművészeink, íróink, költőink vannak, életútjuk, művészeti tevekénységük mégsem része a nemzeti alaptantervnek. Nincs önálló roma intézménye a cigányságnak.

Kiváló költőink, festőink szó szerint a mindennapi életben maradásért küzdenek, mert éheznek, fűtés és villany nélküli házban tengődnek.

Ha a romák társadalmi integrációjával kapcsolatban nem a kapzsiság lenne a legfontosabb, ha eljutna az uniós támogatás a célközösséghez, akkor a fejlesztési pénzek igazi értékteremtő, jövőt segítő beruházások lehetnének, és nem fordulhatna elő, hogy például Kisvárdán a roma oktatási központnak épült ingatlant kézilabdások edzőteremnek használhassák, ahová nem mehetnek be cigányok, vagy félimilliárd forintért nem rendezhetnének cigarettázva bicikliző sportnapokat.

Azt gondolom, április 8-át és annak valós üzenetét, nemcsak a cigányságnak, hanem a teljes magyar társadalomnak meg kellene ismernie, hogy elfogadóbb, befogadóbb legyen mindkét oldal. De nem lenne szabad hagyni azt sem, hogy egy évben mindössze ezen az egyetlen egy napon vegyék emberszámba a romákat, és csak ma figyeljenek rájuk kormányzati szinten is. Mert nem hiszem, hogy európai érték, demokratikus, szép dolog ott lenni egy-egy rendezvényen, pózolni a kamerák előtt, dicshimnuszokat mondani egy-egy kiemelkedő személyről, majd másnap ugyanúgy diszkriminálni, hátrányos helyzetet teremtő jogszabályokat alkotni, kettős beszédekkel kirekeszteni a társadalomból emberek százezreit.

Ha a roma kultúra, a cigány ember április 8-án fontos, akkor legyen ugyanennyire fontos április 9-én, vagy 7-én, vagy szeptember akárhányadikán is.

Hidvégi-B. Attila