Olyan eljárásjogi hibák jellemzik a romák elleni sorozatgyilkosságok ügyét, hogy senki nem csodálkozhatna, ha újra kellene tárgyalni – mondja Bérdi Zsolt, Kiss Árpád védője.
– Fel tudja idézni, mit érzett, amikor megkapta a felkérést, hogy lássa el a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok elsőrendű vádlottjának védelmét? Tudni lehetett, hogy ez Magyarország második világháború utáni történelmének legsötétebb bűncselekménye.
– Mielőtt ügyvéd lettem, tizenhárom évig rendőr voltam, tizenegy évet gyilkossági ügyekkel foglalkoztam. Az ember szakmailag arra törekedett, hogy olyan ügybe keveredjen, amelynek súlya van. A romákat ért támadássorozatot hellyel-közzel én is követtem. Amikor meghallottam, hogy ezeket az embereket elkapták, mocorgott bennem, hogy szakmailag jó volna ott lenni. Nem azért, hogy az ember szerepeljen, hanem mert ez olyan ügy, amelyben az ember megmutathatja magát. Teltek a hónapok. Aztán felhívtak a Nemzeti Nyomozó Irodából, hogy lennék-e Kiss Árpád kirendelt ügyvédje. Elvállaltam. Másnap be is mentem hozzá. A Venyigében volt egy egyórás beszélgetésünk. Ott azt mondta, szeretne mást meghatalmazni. Be-bejárogattam hozzá, hogy amíg nem talál valakit, ellássam a munkám. Valakit meg is hatalmazott, de ő gyorsan visszalépett, miután ránézett az ügyre. Azt mondta, na, ezt nem. Én addigra már beszéltem az anyjával, a koronatanúval, vagyis a szeretőjével, Fehérné Nyalka Évával, akit utóbb hamis tanúzásért ítéltek el. Amikor elkezdődött a büntetőper, akkor kerültem kirendelésbe, ahogy mondani szoktuk.
– Mi az, ami szakmailag izgatta ebben az ügyben? A kívülállót elborzasztják ezek az emberek, ön viszont a védelmükre szegődött.
– A gonosz embernek is jár a védelem. A demokratikus állam fokmérője az, hogy milyen a büntető igazságszolgáltatás egy ilyen cselekménysorozatot elkövető emberrel szemben. Nekem az ügyben a legnagyobb bajom nem az volt, hogy elítélik-e Kisséket, vagy sem. Kiss Árpáddal eleve közöltem, hogy ha már csak egyetlen helyszínen, ahol megöltek valakit, megállapítják a bűnösségét, életfogytiglanit kap. Mert azt kell kapnia. Csakhogy én úgy láttam, hogy a per bírája lényegében átvette az ügyészség szerepét. Az elsőfokú ítéletben le is írta, hogy valamelyik tényállást nem lehetett volna bizonyítani, ha ő ezt bíróként nem teszi meg. Csakhogy egy bírónak nem ez a dolga.
Bérdi Zsolt védőbeszéd közben 2013. május 24-én
– Annyira hiányos volt a nyomozati anyag, hogy…
– Igen, hiányos volt a nyomozati anyag, és egy szavunk sem lehetne, ha az első-, a másod- és a harmadfokban lett volna annyi kurázsi, hogy azt mondja: itt olyan eljárásjogi szabályszegések történtek, amelyek miatt elölről kéne kezdeni ezt az egész ügyet, és végigvinni tisztességesen. Gondolkodjunk el azon, mi van akkor, ha valami nem kap ekkora nyilvánosságot, hanem például egy roma származású, iskolázatlan elkövető ül a vádlottak padján!
– Talán attól tarthatott a bíró, hogy ha új eljárást rendel el, akkor túl távol kerülünk a bűncselekmény-sorozattól.
– Nem volt olyan bizonyíték, amely miatt ne lehetett volna akár később is elítélni őket. De ha azt látjuk, hogy lényegében a bíró menti meg az ügyet, akkor ez azt üzeni a rendőrnek, az ügyésznek, hogy bármit megtehet.
– Mit lehetett volna tenni azért, hogy a hatóságok érezzék, már-már bűnös mennyiségű hibát követtek el ebben az ügyben?
– Nagyon határozottan ki kellett volna mondani, hogy az igazságszolgáltatásban eljárásjogi törvények vannak, amelyeket mindenkinek be kell tartania. Ez nem gyerekjáték, mert emberek sorsáról van szó. A sértett és az elkövető oldaláról is.
– Már az elején hadilábon állt a nyomozati munka. Hosszú ideig romák közötti leszámolásra, uzsorakonfliktusra vezették vissza a támadásokat.
– A tarnabodi ügyben hónapokig roma fiatalok voltak előzetesben. Aztán amikor Kiss Árpád már itt ült a Venyigében, az érintett megyei bűnügyi osztályvezető szintén előzetesbe került. (Akkoriban több rendőri vezetőt kaptak el vesztegetés vádjával – A szerk.) Árpáddal együtt sétáltak a börtönudvaron, és megbeszélték a tarnabodi ügyet. Belegondol ebbe valaki? Az az ember, aki nyomozott az ügyben, és szentül meg volt győződve arról, hogy Tarnabodon romák lövöldöztek, később együtt sétálgatott a valódi elkövetővel.
– Tatárszentgyörgyön pedig, ahol a Molotov-koktéllal felgyújtott égő házból menekült ki az édesapa, karjában az ötéves kisfiával, és őket gyilkolták meg, az volt a rendőrök álláspontja, hogy romák által elkövetett biztosítási csalás áll a történtek hátterében.
– Amit csak el lehetett rontani, azt ott a rendőrség elrontotta. Amikor a per során a tárgyalóban ültem, azt éreztem, áh, inkább nem teszek fel kérdést az ottani nyomozati munkával kapcsolatban. Csak olyat tudtam volna kérdezni, amivel megaláztam volna a nyomozást végzőket.
– Egy pillanatra sem volt olyan érzése, hogy az eljárási hibáktól egyszer csak besokall a bíró, és újraindítja az egész ügyet?
– A per kezdetén volt egy előkészítő ülés. A régi büntetőeljárási törvény szerint lehetőségünk volt előterjeszteni bizonyos bizonyítási indítványokat, amelyek egy-egy szakértői vizsgálat megismétlésére vonatkoztak, de ezeket a bíró egytől egyig lesöpörte. Pedig ezen az ügyön keresztül helyre lehetett volna billenteni a magyar igazságszolgáltatást. Mondok egy példát: a másodfokú tárgyaláson a védőbeszédemben elmondtam, hogy Alsózsolcán hátulról meglövik Rontó Krisztiánt. A rendőrök kimennek aznap este, megnézik a Sajó-partot, de nem találnak semmit. Másnap kimennek fémkeresővel, nem találnak semmit. Harmadnap találnak egy töltényhüvelyt. Van egy jelentés is erről, benne: „találtunk egy töltényhüvelyt”. Mivel ez tárgyi bizonyítási eszköz, a törvény szerint le kell foglalni. Ez szabály, nincs mese: lefoglalási határozat kell, lefoglalási jegyzőkönyv, megfelelő csomagolás. Ez nem történt meg.
– Hogy az olvasó értse: ezt azért fontos jegyzőkönyvezni, hogy ne lehessen utólag manipulálni a bizonyítékokkal.
– Pontosan. Nyomon kell tudni követni a bűnjelet attól kezdve, hogy bekerül a bűnjelkamrába, majd onnan a szakértőhöz és így tovább. Egy másik példa: a bíró újra elrendelte a fegyverszakértői vizsgálatokat. Igen, egy s&b fenékjelű töltényhüvelyt találtak. A szakértő leírta, hogy „megvizsgáltuk az s&w fenékjelű töltényhüvelyt”. A szakértők meghallgatásakor kiderült, hogy egy s&b fenékjelű töltényhüvelyt találtak, a szakértő meg egy s&w jelűt vizsgált meg. A bíró erre azt kérdezi: lehet, hogy elírták? A szakértő válasza: „igen, lehet, hogy elírtuk a fenékjelet”. Hát mi folyik itt?
– Ilyen típusú hibákból milliónyi volt…
– Igen.
– A mentők, a tűzoltók is hibáztak. A tatárszentgyörgyi Molotov-koktélos gyújtogatástól keletkező tűzről a kiérkező tűzvizsgáló azt mondta, a tüzet elektromos zárlat okozta. Az orvosok a halál okaként először füstmérgezést állapítottak meg, a kisfiún és az édesapján lévő sebekről pedig azt mondta a helyszínen lévő orvos: azokat a lehulló gerendákból kiálló szögek okozták.
– Tatárszentgyörgyön kijött a háziorvosnő, de a tűzoltóparancsnok diktálta le neki a halottszemle jegyzőkönyvét, aminek megírása az ő feladata lett volna. A per során megkérdeztem tőle: tudja, mi a célja egy halottszemle megállapításainak? Az lenne, ugye, hogy megállapítsa az orvos, van-e idegenkezűség, és ha igen, akkor körülbelül mitől és mikor következhetett be a halál. Erre azt mondta az orvosnő: nem tudom. Mit kérdezzek ezek után?
– Ezek együttesen miről árulkodnak? Bűnös hozzá nem értésről vagy súlyos előítéletről?
– A kettőről együtt.
– Az érintettek többsége azóta is emberek sorsát meghatározó munkát végez.
– Amikor ennek az ügynek vége lett, egy-két kollégának azt mondtam, hogy amit láttam, tapasztaltam, szívesen megosztanám. Nem törvénytelenségek voltak ezek, hanem szakszerűtlenségek. Például az, hogy Fehérné Nyalka Éva papíron egy időben két helyen is lehet, Debrecenben, a Dombos tanyán és Balmazújvárosban. Vagy másik példa: ezeket az embereket már megfigyelték. Nem véletlenszerű volt a Perényi 1 nevű szórakozóhelyen a rajtaütés. Tudták, hová mennek, felmérték a terepet, tudták, milyen erőkre lesz szükség. És mégsem visznek magukkal kellő számú videokamerát, nem dokumentálnak szabályosan, káosz uralkodik, amikor szemléznek. Úgy kellett a bírónak apránként összeszednie, ki hol mit csinált, volt-e hatósági tanú.
– Hány olyan törvénytelen bizonyíték volt ebben az ügyben, amin keresztülsiklott a bíróság?
– Jó pár. Vannak olyan eljárási cselekmények, amelyeket meg lehet ismételni, például egy tanúmeghallgatást. De egy házkutatást, ha szabálytalanul végezték, nem. Ennek nagy jelentősége van. Szakértői véleményt is lehet újra kérni. Például: a végén egy dobozba volt beleszórva az összes lőszer, úgy, hogy nem voltak külön zacskózva, bűnjelezve, hogy „ez Alsózsolca, ez Kisléta”. Így hogyan lehet megállapítani, hogy azokat melyik fegyverből lőtték ki és melyik helyszínen találták meg?
– A szabálytalanságokon kívül egy másik fájó pontja ennek az ügynek, hogy nem tárták fel teljes mélységében.
– Ez sajnos nem egyedi eset. Amikor elfogják az elkövetőket, a rendőrség és az ügyészség mintha megelégedne. Én úgy láttam, még csak törekvés sem mutatkozott arra, hogy másokat is elkapjanak. Pedig olyan fegyverekből adtak le lövéseket, amelyeket nem a besenyszögi vadásztól loptak el. Sok lőszert találtak, 78-at lőttek ki a helyszíneken, pedig Besenyszögről csak tizenvalahányat loptak el.
– Kellett lennie fegyver- és lőszerutánpótlásnak.
– Bőven.
– Mindez nem lett felderítve. De még most sem lenne késő, ugye?
– A lőfegyverrel való visszaélés kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 2009-ben fogták meg őket, valószínűleg tehát elévült. Bár az, aki táskaszámra tud lőszert szerezni…
– …az itt van köztünk, szabadon jár-kel.
– Ön mondja.
– Az is ijesztő ebben az ügyben, mennyire szét volt esve az állam. A romák elleni gyilkosságsorozat elkövetői nem csak 2008-ban Besenyszögön, hanem 2009 kora tavaszán Budapesten is megpróbáltak fegyvereket szerezni. Az NBH budapesti kirendeltségének munkatársai viszont csak hónapokkal később, 2009 júniusában keresték meg a debreceni kirendeltséget. A rendőrség úgy fogta el a gyilkosokat, hogy ezekről az információkról nem is tudott. Bizton állítható, hogy ha kommunikálnak a szervek egymással, a két utolsó támadást meg lehetett volna előzni.
– A szolgálatok rivalizálnak, visszatartják egymás elől az információkat. Pedig mindenkinek létérdeke volt, hogy minél előbb megoldják ezt az ügyet. Pénzt, paripát, fegyvert kaptak. És hatalmas adattömeggel kellett dolgozni. Amikor az NNI az adatokat megkapta, az anyag már több ezer oldalas volt. Nem volt ez egyszerű. Ennek ellenére azt gondolom, hogy az utolsó, a kislétai támadás biztosan megelőzhető lett volna. A tiszalöki gyilkosság 2009 áprilisában volt. A munkába induló Kóka Jenőt lelőtték. Azon az estén, Polgáron igazoltatták hajnali 2 órakor Csontos Istvánt. Gondolkodjunk kicsit! Polgáron azért küldik ki a rendőrt, mert akkor már tudják, hogy Tiszalökön megöltek egy embert. Hajnali 2-kor igazoltatják Csontost egy olyan autóban, ami egy nő nevén van. Az autót kinyitja a rendőr, lát érdekes dolgokat, gitártokot, walkie-talkie-t. Csontos azt mondja, azért járt arra, mert randizik egy interneten megismert nővel. Hajnali kettőkor! A rendőr nem érezte, hogy kicsit el kéne beszélgetni vele. Annyira szürreális ez az egész! Ha a rendőrök teszik a dolgukat, számos kérdést feltehettek volna Csontosnak. Mit kerestél Polgáron? Kinél voltál? Hogy hívják a nőt? Melyik internetes fórumon ismerkedtetek meg? Hol a levelezésed? Három másodperc alatt meg lehetett volna fogni.
– A felbujtók is homályban maradtak.
– Erről nagyon nem beszélgettem Kiss Árpáddal. De az biztos, hogy valakik még voltak a történetben.
– Kiss az ügyvédjének nem beszélt háttéremberekről?
– Voltak beszélgetéseink, de erről nem nyilatkozhatok.
– A tíz évvel a rasszista gyűlöletből elkövetett gyilkosságsorozat után szervezett konferencián azt állapították meg a résztvevők – újságírók, szociológusok, korábbi politikusok –, hogy a magyar társadalmat nem rázta meg az ügy.
– Ez az ügy jó lett volna arra, hogy tabula rasát csináljunk az igazságszolgáltatásban. És jó lett volna a tabula rasa nekünk, a többségnek is. A szembenézés azzal, hogy milyenek vagyunk. Jó lehetőség lett volna kibeszélni, miért nézünk a cigányokra másként. Azzal is szembe kellett volna nézni, hogy amit eddig a többség a cigányság felemeléséért tett, nem vezetett sehova.
– Az említett konferencián ön arról is beszélt, hogy a gyilkosságsorozat után a cigányokkal kapcsolatos bírósági, rendőrségi modor nem változott, amit nagyon megrázónak nevezett.
– Ha csinálnának egy őszinte, anonim felmérést az igazságszolgáltatásban dolgozókról annak kapcsán, miként vélekednek a romákról, nagyon lesújtó eredmény születne. Egy jogállamban Justitiának le van takarva a szeme. Mindegy, hogy milyen származású ember áll előtte. Elkövette-e vagy sem, amivel vádolják: csak ez lehet a kérdés. Egy egyszerű, mélyszegénységben élő, iskolázatlan ember világlátása eltér a többségétől. Ebből mi, jogászok, sokszor rossz következtetéseket vonunk le, és a tárgyalóban gyakran előfordul, hogy tiszteletlenül, csúnyán szólunk hozzájuk.
– Lehetne az oktatáson keresztül ezen változtatni?
– Ez is lehetett volna egy következménye a gyilkosságsorozat társadalmi feldolgozásának, igen. De ehhez közös akarat kell. A nyolcszázezres cigány közösségből egy emberöltő alatt félmilliót be lehetne emelni a munka világába. És nem a közmunkára gondolok. Általános iskola, gimnázium, szakma vagy egyetem. Így lesz társadalmi integráció. Én ilyet nem látok.
– 2008–2009-ben benne volt a levegőben a cigányok elleni gyűlölet, ma egy idehaza nem létező csoportot, a migránsokat gyűlölik a magyarok. Ön szerint újra előfordulhatna egy hasonló bűncselekmény-sorozat?
– Õszintén azt gondolom, hogy mindez bármikor megtörténhet. Gondoljunk bele, micsoda hisztéria van az országban. Én Szekszárdról származom, onnan Õcsény nyolc kilométer. Laknak ott romák, nem romák, svábok, tótok. Ebben a faluban kapára-kaszára mentek az emberek az állítólagos migránsok miatt, akiket egyébként senki sem látott. Ide jutottunk. A gyűlölethez csak egy szikra kell, és ugyanúgy a cigányok ellen fordul. Meg ne történjen, de ha mégis lesz egy újabb olaszliszkai ügy, akkor nem érdekli majd a többséget, hogy ki az elkövető, Ali, Pista vagy akárki: megindulnak majd kapával, kaszával.
