Szolidaritási tüntetést tartottak a Külügyminisztérium előtt csütörtök délután a kárpátaljai rasszista támadások áldozatai mellett roma civilek és aktivisták.
"Hisszük, hogy a határon túli magyarság tagjait bőrszíntől függetlenül meg kell védeni, ezért arra kérjük a külügyminiszter urat, hogy a szokásos határozottsággal lépjen fel a kárpátaljai magyar cigányok védelmében is" - fogalmazta meg több tucat szervezet, köztük a RomNet Szijjártó Péter külügyminiszternek írt petíciójában, amely átadásra is került a tárca munkatársának.
Egy nacionalista csoport április óta rendszeresen támadja meg a Lemberg (Lviv) külvárosában élő magyar romák lakóhelyét, június 23-án egy férfit brutális módon meggyilkoltak, egy 10 éves fiút több késszúrással sebesítettek meg. A magyar kormány eddig nem reagált a határon túli magyarokkal szembeni támadásokra.
„Egyeztessen az ukrán hatóságokkal és a kárpátaljai szervezetekkel a közösségek védelme és a valódi bűnösök elfogatása érdekében. Támogassa a nagydobronyi református gyülekezet és magyarok imaházának és óvodájának újjáépítését is” – jelentette ki a szervező, Rácz Béla, ismertetve annak a petíciónak a szövegét, amelyet több tucatnyi szervezet írt alá, és a külügyi tárca munkatársának átadásra is került.
A tüntetés végén a résztvevők egy molinót álltak körbe, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a Kárpát-medencében élő romák egyszerre tagjai a magyarországi és határon túli magyar, illetve roma közösségeknek. A körülbelül 20 ezer főt számláló kárpátaljai cigányság például az ukrajnai magyar közösség 13%-át teszi ki.
A Bem téri demonstrációt roma érdekvédő szervezetek, a RomNet, a Roma Sajtóközpont és a Roma Közösségi Hálózat hirdették meg. Körülbelül 100 fő jelent meg, többen érkeztek magyar nemzeti és a roma zászlókkal.
Az elmúlt napokban mintegy 10 uniós tagország városaiban, köztük Bukarestben és Prágában is tartottak roma civil szervezetek hasonló céllal tiltakozó megmozdulásokat.
A 168 óra tudósítása a rendezvényről:
Rácz Béla beszéde:
Kedves barátaim!
Van egy álmom. Egy szörnyű rémálmom. Otthon alszok a családommal, feleségemmel, 5 éves fiammal, 11 éves lányommal. Hirtelen zajra riadunk fel. Ablakok törnek, dühös ordibálásokat hallunk. Kisfiam és lányom sikoltozik, Kati a feleségem rémülten rohan a gyerekekhez. A sötétségben hirtelen tűz világítja meg arcunkat, és halljuk, ahogyan becsmérelnek bennünket, a halálunkat akarják.
Azóta álmodom ilyet, amióta Magyarországon szisztematikusan kivégeztek roma embereket. Már 10 éve ennek, de nem tud megnyugodni lelkem.
Kárpátalján meggyilkolt Papp Dávid, és a többi megtámadott cigány férfi, nő és gyermek átélte ezt a rettegést. Horvát Szerhij Józsefovics házát felgyújtották és tovább rettegnek a cigány emberek. 1000 éves ez a rettegés, melyet örömünk és hitünk old fel egy – egy pillanatban.
Itt állunk Budapest szívében, a Kárpát-medence magyarjai mind ide tekintenek. Mi magyar cigányok hiszünk a nemzet erejében és vágyunk óvó karjaira. Péli Tamás szavai, csengnek most fülemben: „Homlokomon két aranypánt van. Az egyik a cigányságom, a másik a magyarságom”. Puczi Béla szavai, aki azt kiáltotta: „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” és szavát tett követte. Szabó Ilonka, „Kócos” 1956-ban, az életét adta a magyar szabadságért. A Kárpát-medence cigány gyermekeinek szavát hallom, akik magyarul énekelnek, fiatal roma párok tekintetét látom, akik magyarul mondják, érzik: szeretlek. Látom a nyíradonyi cigányokat is, akik elől elzárták az ivóvizet ebben a forróságban. De hallom Kárpátalja magyar cigányait is: magyarul fohászkodnak a Jó Istenhez, de lehet, hogy már elveszett hitük. Ki adja vissza életük, melyben újra magyarként lehetnek cigányok?
Kettős sorsközösségben látom magunkat, mely roma és magyar egyszerre. Egymás nélkül nincs létezésük, mint ahogy lélegzet nélkül sincs emberi élet. Mi magyar romák két nagycsaládba születtünk: az egyik roma a másik magyar. Elvitathatatlanul testvérünknek tekintünk a világban élő minden romát, hiszen ha roma országunk nincs is, otthonunk ott van, ahol a családunk van, ahol a testvéreink élnek. Szolidárisak vagyunk az Olaszországban üldözött cigány testvéreinkkel, akiket Salvini, belügyminiszter összeakar írni, mely a fasiszta Olaszország rémét hozza vissza. De Kárpátalján élő cigány testvéreinkkel még erősebb ez a szolidaritás, hiszen magyarok is! Ki kérheti ezt számon tőlünk? Ki vehette el Papp Dávid életét? Csak egy a gonoszságban megmérgezett elme. Legyenek átkozottak a gyilkosok és felbújtóik!
Tudom, hogy nekünk, egyszerű állampolgároknak is súlyos felelősségünk van abban, hogy engedjük-e, hogy a gyűlölet és a fasizmus eluralja-e Magyarországot, Kárpátalját, Olaszországot, egész Európát. Mi most felemeljük szavunkat, és követeljük az Ukrán kormánytól, hogy védje meg kárpátaljai állampolgárait és felszólítjuk Salvini, olasz belügyminisztert, hogy a fasiszta nézeteit húzza le a WC-n.
Nekünk, magyarként ki kell állnunk minden határon túli magyar mellett, akkor is, ha sötétebb a bőre színe! Ezért most, szeretnénk a magyar Külügyminisztérium segítségét kérni a következőkben:
- Diplomáciai jogkörének megfelelően, vegye fel a kapcsolatot az érintett családokkal és közösségekkel. Egyeztessen az ukrán hatóságokkal és a kárpátaljai magyar szervezetekkel a közösségek védelme, és a valódi bűnösök elfogatása érdekében!
- Támogassa a Nagydobronyi Református Déli Cigánygyülekezet és magyarok imaházának és óvodájának újjáépítését is! Segítse Horvát Szerhij Józsefovics családját abban, hogy új otthonuk megteremtése elérhetővé válhasson számukra! Kérjük, hogy támogassa a meggyilkolt Papp Dávid, és a többi megsérült magyar roma ember családját és találják meg annak a módját, hogy a magyar állam kárpótlásban részesítse őket!
- Kérjük miniszter urat, hogy szíveskedjen tájékoztatni a magyar és a kárpátaljai közvéleményt arról, hogy milyen segítséget nyújtott és fog biztosítani a Kárpátalján üldözött magyar és magyar cigány közösségek részére.
Köszönöm figyelmüket!
Vavrek István, szlovákiai romaügyi kormánybiztos-helyettes beszéde:
Tisztelt Hölgyeim és uraim, kedves barátaim.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én, mint Szlovákiában élő magyarul beszélő, gondolkodó és lélegző ember, ma itt állhatok előttetek és szólhatok hozzátok. El kell mondjam, mindenkit megdöbbentett az ukrajnai - kárpátaljai magyar romák tábora ellen elkövetett, egy halálos áldozatot követelő és három személy sérülésével járó brutális támadás. Mi is, mint Szlovákiában élő, magyar ajkú romák, mélységesen elítéltjük a kárpátaljai magyar cigányok elleni gyilkosságot és támadásokat, és szolidaritásunkat, együttérzésünket jöttünk ma el ide kifejezni.
Az 1990-es években mi ezt, szlovákiai magyar romák a saját bőrünkön tapasztaltuk.
Egy igaz történetet szeretnék Önökkel megosztani. Én még tizenéves gyerekként éltem azt meg, hogy a saját falumban, Rimaszécsen, ami Ózdtól 12 km-re van, egy magyar cigány munkás embert gyilkoltak meg. Éppen munkából tartott hazafelé. A vonatállomáson állt és haza akart érni a családjához. Azonban valakinek nem tetszett, hogy túl sötét volt a bőre. Ezért kellett meghalnia. A bűnös 10 év után szabadlábon éli az életét, de a falubelim családja apa és férj nélkül élte a mindennapjait. Ezeket a szörnyű dolgokat minden normális embernek el kell ítélnie! MI is ezt tesszük ma itt!
Nem egyszerű az élet Szlovákiában sem, magyar cigányként sokat kell harcolnunk, küzdenünk a jogainkért. Mindig más kissebbséghez tartozunk, ha kellünk a magyaroknak, magyarok vagyunk, de amikor úgy látják, túl sok velünk a baj és sötét a bőrünk színe, akkor hirtelen nem kellünk nekik. A szlovákiai cigányságnak sem kellünk, mert sajnos nem beszéljük a nyelvünket , azért mi nem lehetünk cigányok, de akkor kik vagyunk mi kedves barátaim, ha a szlovákia magyar iskolák több, mint a harmadát adjuk? Ha a népszámlálások azt mutatják, hogy a szlovákiai magyarság 500 000 száma, nélkülünk 100 000 emberrel kevesebb lenne!
Kik vagyunk mi, ha a 450 000 fős szlovákiai cigányság nélkülünk 100 000 fővel kevesebb?
Kedves barátaim: Emberek vagyunk. Érző, becsületes emberek, akik mindig békében éltünk Szlovákiában és szerte a világban.
Végezetül szeretnék Önökkel megosztani egy gondolatot, ami útmutató lehet mindennapjainkban:
Az egymás iránti tisztelet vagy akár együttélés a legnemesebb, legbátrabb dolog, amire az emberek törekedhetnek.
Fotó és szöveg: Hidvégi-B. Attila
