2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Nógrádi cigányzenészekkel ünnepelt Farkas Flórián
2017. 07. 17. 00:00

A Nógrád megyéből elszármazott cigányzenészekkel ünnepelt Farkas Flórián Szécsényben, a város Művelődési házában tartott szombati gálaesten.

Farkas Flórián azt követően, hogy nyilvánosságra került az általa vezetett Híd a munka világába nevű milliárdos uniós program körüli visszaélés-gyanú, és az adóhatóság nyomozást indított jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával, kerülte a nyilvánosságot, a sajtómegkereséseket pedig rendre elhárította. Az általa vezetett szervezetek találkozóit, így a Lungo Drom májusi tisztújító közgyűlését, és a Roma Integrációért Országos Szövetség  néven létrehozott új országos szervezet alakulását is titokban, zárt ajtók mögött tartotta.

 

Több mint két év után, Szécsényben, a fideszes város által szervezett kulturális rendezvényen jelent meg romák között a cigányügyet is felügyelő miniszterelnöki biztos, és rövid beszéde elhangzása után a város polgármesterével emlékplaketteket is átadott a Nógrád megyéből származó cigány zenészeknek, valamint azon muzsikusok családtagjainak, akik már elhunytak.

 

Farkas Flórián a szécsényi Művelődési Központban tartott rendezvényen, mint az est egyik fővédnöke, köszöntőjében arról beszélt, hogy „a cigányzenét, a művészetet, ha úgy teszik a cigány lelket a társadalmunk egészéből nem szabad kirekeszteni”. A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: „a zene, a kultúra az, ami a legjobban összeköt minket, és maradjon is ez így, mert mi egy nemzet vagyunk”.

 

A RomNet úgy tudja, Farkas Flórián fővédnökként 300 ezer forinttal támogatta a rendezvény megtartását, míg az országos Roma Önkormányzat elnöke, Balogh János szintén 300 ezer forint támogatást nyújtott a gálaesthez.

 

Oláh Róbert, a szécsényi önkormányzat romareferense a találkozó ötletgazdája a Talentumok a múltban és a jövőben elnevezésű találkozóról még a gálaestet megelőzően az MTI-nek úgy nyilatkozott,: meg akarják megmutatni, hogy a roma emberek is képesek színvonalas produkciókra. Ezzel egyrészt a többségi társadalomban élő előítéleteket szeretnék csökkenteni, másrészt a roma fiatalokat akarják a jó példákkal ösztönözni.

 

Az egész estés gálán a Nógrád megyéből elszármazott cigányzenészek léptek fel. A harminctagú zenekar művészeti vezetője Patai Zoltán prímás, tagjai között van Horváth Gyula prímás, Sicki Farkas Jenő prímás, Bangó Gyula cimbalomművész, Baranyi László brácsaművész, ifjabb Baranyi László csellóművész és Bobán Béla bőgőművész.

 

A műsor operettet, klasszikus és cigányzenét, valamint dzsesszt is felvonultatott. Rózsavölgyi Márk, Lehár Ferenc, Brahms, Erkel Ferenc, Hacsaturján, Webber, Monti művei csendülnek fel cigánydalok, cimbalom- és klarinétszólók mellett. 

 

Oláh Róbert azt mondta, a rendezvénnyel hagyományt szeretnének teremteni. Tervei szerint a következő években pozitív életpályákat, tehetséges roma fiatalokat, értelmiségieket, művészeket mutatnak majd be a rendezvényeken.

 

 

Hidvégi-B. Attila