2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Feloszlatták az ORÖ botrányos foglalkoztatási szövetkezetét
2017. 02. 27. 00:00

Feloszlatta magát az ORÖ által létrehozott, korábban Farkas Flórián által vezetett Híd a munka világába nevű foglakoztatási szövetkezet - tudta meg a RomNet.

Az ORÖ által még 2013-ban létrehozott szövetkezet neve alatt futott az ORÖ botrányokkal övezett, Híd a munka világába projekt, amellyel kapcsolatban a Nemzeti Adó és Vámhivatal éppen két éve folytat nyomozást jelenős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt.  A hivatalos nevén "Híd a munka világába" Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet, elvileg azért jött létre, hogy keretet nyújtson több ezer hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású ember felzárkózására, és a szövetkezet a tagjai számára biztosítja a foglalkoztathatóság feltételeit, valamint vállalja a munkaerő-szervezéssel kapcsolatos feladatokat. A szervezet alapító-elnöke Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszterelnöki biztos volt, aki csak egy évvel azután mondott le pozíciójáról,  hogy a program körüli 1,6 milliárdos csalásgyanú miatt a hatóságok nyomozást rendeltek el.

 

Képtalálat a következőre: „híd a munka világába”

 

A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a „Foglalkoztatási szövetkezet – híd a munka világába” című projekt teljes támogatási összegére a kormány eredetileg 4 milliárd 995 millió forintot irányzott elő, de miután a visszaélésekre fény derült, az Emberi Erőforrások Minisztériuma belső vizsgálatot rendelt el, és megállapította szabálytalanságokat, és visszakövetelte az önkormányzat számára kifizetett 1,6 milliárd forintot, a programtól elvonta a további két és fél milliárdos támogatást. A forráselvonást Balog Zoltán miniszter által vezetett tárca a RomNet érdeklődésére akkor azzal magyarázta, a 2,5 milliárdos elvonásra azért volt szükség, mert a projekt „szakmai okok miatt nem az eredeti tervek szerint haladt”. Az uniós program konzorciumvezetője az Országos Roma Önkormányzat  volt, partner pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium és az azóta már megszüntetett humántárcai háttérintézmény, a Türr István Képző és Kutató Intézet.  Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása alapján az ORÖ 2 milliárd 99 millió 88 ezer 407 Ft megítélt támogatást kapott a keretösszegből, az NGM 113 millió 163 ezer 791 Ft-ot, a TKKI pedig 308 millió 101 ezer 503 Ft-ot.

 

A Híd a munka világába szövetkezet egy évvel ezelőtt a Nógrád megyei Szécsény Művelődési Központjában tartott zárt ülést, ahol Farkas Flórián egykori országgyűlési képviselőtársát, a Lungo Drom alelnökét, és az ORÖ lungo dromos frakcióvezetőjét, Berényi Lászlót választatta meg elnök-vezérigazgatónak. A 20016 január elején tartott ülésen szintén lemondott igazgatósági tagságáról Bence Gáborné, aki Farkas Flórián ORÖ-s elnökségi ideje alatt, az ORÖ gazdasági vezetője volt, és szintén lemondott Dobóvári Ildikó is, aki az ORÖ hivatalvezetője volt. Mint arról a RomNet már többször beszámolt, az ORÖ gazdasági vezetője és hivatalvezetője az önkormányzati tisztségük és igazgatósági tagságuk mellett mintegy félmillió forintos havi fizetéssel vezető pozíciót láttak el a Híd a munka világába uniós programban is, valamint Farkas Flórián oktatási alapítványában is dolgoztak. Berényi László elnökké választása mellett a szövetkezet felügyelő bizottságának elnökévé az ORÖ-s képviselő Rácz Tamást választották, és felügyelő bizottsági tag lett Balogh Miklós és Dávid Attila szintén lungo dromos képviselők. Igazgatósági tag lett Gáspár Szilvia, az ORÖ pénzügyi bizottságának elnöke, Farkas Flórián egyik bizalmasa, Csóka János, Babai János és Kovács Józsefné, aki szintén lungo dromos színekben kaptak ORÖ-s képviselői mandátumot. Az egy évvel ezelőtt Szécsényben tartott ülésre egyébként nem engedték be sem az Index, sem pedig a Hír tv tudósítóit, arra hivatkozva, hogy az zárt, és egy magáncég rendezvénye. Saját biztonsági embereik mellett polgárőrök is vigyázták az épületet, azzal az indokkal, hogy a rendezvényen a város polgármestere is részt vesz.

 

Kiüresítés utáni megszüntetés

A RomNet az ORÖ képviselőitől megtudta, a fogalakoztatási szövetkezet múlt hét végén ismét Nógrád megyében, de ezúttal Balassagyarmaton tartott zárt ülést, ahol kimondták a szervezet jogutód nélküli feloszlatását. Az ülésen a szövetkezet vezetése vett csak részt, a több mint 700 tagság nem kapott értesítést. Arról, hogy milyen döntés született, a szövetkezeti tagok még nem kaptak írásbeli értesítést.

 

Képtalálat a következőre: „országos roma önkormányzat”

 

Az ORÖ egyébként még a múlt évben hozott közgyűlési határozatot arról, hogy a botrányprogram keretében jelentősen túlárazva vásárolt, a foglakoztatási projekt szempontjából használhatatlan és alkalmatlan irodákat, így a 260 millió forintért Budapesten, a Naphegy téren, a Gellérthegy utca 21. alatt lévő központi irodaházat, a gödöllői, a pécsi, a salgótarjáni és a zalaegerszegi ingatlanokat átadják a szövetkezetnek. Berényi László elnök-vezérigazgató kérésére az ORÖ közgyűlése 2,5 millió forint kölcsönt is megszavazott a szövetkezetnek, hogy elindíthassák programjaikat.

 

Az Országos Roma Önkormányzat által létrehozott foglakoztatási szövetkezet az elmúlt években csak nevében működött, érdemi munkát nem végzett, és a korábbi elnökség szerint a tisztújítást is szabálytalanul hajtotta végre.

 

Képtalálat a következőre: „orö berényi lászló”

 

A RomNet telefonon többször is próbálta elérni Berényi László elnök-vezérigazgatót, de nem járt sikerrel.

 

Hidvégi-B. Attila

 

Képtalálat a következőre: „orö foglalkoztatási szövetkezet”