2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

A NAV megszünteti az ORÖ elleni nyomozást?
2017. 01. 29. 00:00

Két kormánypárti országgyűlési képviselő is úgy tudja, az adóhatóság bűncselekmény hiányában zárja le az ORÖ kétmilliárdos projektje ellen két évvel ezelőtt indult nyomozást. A NAV nem nyilatkozik

Az Országos Roma Önkormányzat Híd a munka világába programjával kapcsolatos visszaélésekre még 2015 januárban Hadházy Ákos, az LMP politikusa hívta fel a figyelmet. A botrány kirobbanása után az ORÖ-n belül megalakult egy úgynevezett Alternatív Vizsgálóbizottság is, amely az ellenzéki parlamenti párt politikusának kijelentései alapján a teljes 4 éves pénzügyi gazdálkodást vizsgálta, és a feltárt szabálytalanságok miatt sikkasztás, hűtlen kezelés és költségvetési csalás miatt közel tucatnyi ügyben tett feljelentést. Az RomNet által közölt tényfeltáró cikkek és más sajtóhíradások, valamint a közérdekű adatigényléseink során bemutatott szerződések és adatok alapján szintén több esetben tettek feljelentést az ORÖ képviselői, Vajda László és Lakatos Oszkár, valamint a be-, és feljelentéseiről ismertté vált Tényi István.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is vizsgálatot folytatott, amely első körben semmilyen törvénytelenséget nem állapított majd, egy későbbi vizsgálat során „szabálytalannak ítéltek” néhány pénzfelhasználást. Az újabb vizsgálat eredménye alapján lezárták z eredetileg 5 milliárd forinttal tervezett programot, és a szabálytalanságok miatt visszakövetelték a már kifizetett támogatások egy részét, így az ORÖ-nek 1,6 milliárd forintot kellett volna visszafizetnie. Erre végül csak részben került sor, mert a kormány múlt év decemberében, karácsony előtt úgy döntött, az adósságból 1,3 milliárd forintot átvállalnak, és maradék 300 millió forintot a kezdetben havi 5 millió forintnál nagyobb részlettel, havi 7 millió forintos összeggel törlesztheti a szervezet. Az adósság nagyobb részét, 250 millió forintot pedig idén novemberben kellene egy összegben törleszteniük, és erre a jelentősen túlárazott, a projekt szempontjából használhatatlannak ítélt ingatlanok eladásából fedeznék. Az ORÖ ráadásul abban bízik, hogy ezt a maradék 250 millió forintot sem kell majd visszafizetniük, ezért Orbán Viktor kormányfő és Balog Zoltán miniszter közbenjárást kérik majd. 

 

A Híd a munka világába projekttel kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indított, tanúként kihallgatták az ORÖ volt elnökét, Hegedüs Istvánt és Farkas Flóriánt, valamint több képviselőt is. A kormány még a vizsgálat megállapításainak ismertté válása előtt kivette a Híd a munka világába projektet az uniós programelszámolásokból.

 

Farkas Flórián - olaf

 

Az Országos Roma Önkormányzat ellen nem csak a Híd a munka világába nevű uniós program miatt indult eljárás az elmúlt két évben, hanem más, Farkas Flórián korábbi ORÖ-elnökhöz kötődő pályázati támogatások miatt is. Büntetőeljárás indult az úgynevezett Mentorprogram közel 300 millió forintos kifizetése miatt, az árvízi elszámolásokkal kapcsolatban, a szolnoki Hegedüs T. András iskolában elkövetett több mint 80 millió forintos költségvetési csalás, valamint az önkormányzat két korábbi dolgozójának „kártérítés” címén kifizetett mintegy 10 millió forint miatt is. De több feljelentést tettek hivatali visszaélés, bűnpártolás és más bűncselekmények gyanújával Farkas Flórián ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen is, mert a gyanú szerint a miniszterelnöki biztos pozíciójával visszaélve befolyásolta az ORÖ működését. Lajtár István, a legfőbb ügyész közjogi helyettese Teleki László országgyűlési képviselő parlamenti interpellációjára adott korábbi válaszából viszont kiderült, bűncselekmény hiányában az ügyészség elutasította ezeket a feljelentéseket.

 

Idő közben „bűncselekmény hiányában” a rendőrség több nyomozást is megszüntettet, amelyek az ORÖ működésével, tevékenységével kapcsolatban indultak. Mint ahogy arról a RomNet korábban beszámolt, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény azzal, hogy a szolnoki iskola csalással hívott le 80 millió forint állami támogatást a Magyar Államkincstártól nem létező tanulókra, és a támogatást az önkormányzatnak vissza kellett fizetnie. Bűnpártolás és hivatali visszaélés miatt a rendőrség is nyomozott a RomNet által nyilvánosságra hozott hangfelvételek alapján, de ezeket az eljárásokat is megszüntették, szintén bűncselekmény hiányában.

 

A napokban két kormánypárti országgyűlési képviselő is azt mondta a RomNet-nek, úgy tudják, az adóhatóság bűncselekmény hiányában megszünteti az ORÖ ellen jelenős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást. A nevük mellőzését kérő honatyák azt mondták, a pályázati projektben elkövetett szabálytalanságok nem jelentik azt, hogy bűncselekmény történt volna, ráadásul azzal, hogy a kormány átvállalta a visszafizetési kötelezettséget, a „kár megtérült”. Az országgyűlési képviselők nevük és pozíciójuk megjelölésének lehetőségével nem kívántak „hivatalos interjút, vagy nyilatkozatot” adni a RomNet-nek, arra hivatkozva, hogy a nyomozás eredményéről a NAV-nak, vagy esetleg Farkas Flóriánnak kell nyilatkoznia, bár megjegyezték, Farkas Flórián az ügynek nem is volt érintettje, hiszen az adóhatóság nem hallgatta ki, és mentelmi joga miatt gyanúsított sem lehetett. Az ügyet jól ismerő kormánypárti országgyűlési képviselők - egymástól függetlenül -, egybehangzónak úgy fogalmaztak: az OLAF-nak nincs jogalapja vizsgálódni, mert a romák fogalakoztatásának elősegítése érdekében indított pályázati projektet nem uniós, hanem hazai forrásból finanszírozták, és a Balog Zoltán vezette minisztérium sem tett büntetőfeljelentést az általuk szabálytalannak ítélt pénzfelhasználás miatt. 

 

Mindennek viszont ellent mond Lázár János miniszter nyilatkozata: a Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1,3 milliárd forint kormányzati átvállalását megmagyarázó kormányinfón még uniós programként említette az ORÖ Híd a munka világába projektjét, és a humántárca uniós pályázatokat koordináló osztály kötötte a roma önkormányzattal a részletfizetési megállapodásokat is. Ellenzéki politikusok szerint a kormány azzal akart elmenekülni a probléma és a bűn elől, hogy a magyar adófizetőkre terhelték az ORÖ milliárdos pénzherdálását.

 

Lázár János a két héttel ezelőtti kormányinfón arról is beszélt, hogy attól, hogy a kormány 1,3 milliárd forintot elengedett az ORÖ 1,6 milliárdos adósságából, a jogi felelősségre vonást nem kerülhetik el. 

 

A Híd a munka világába című projekt ellen indított nyomozás határideje egy hónap múlva, február végén jár le, és a hatóságnak valamilyen formában le kellene zárnia a két éve zajló ügyet.  A RomNet mindezekért megkereste az adóhatóságot, azt tudakolva, hogy az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra sor került-e, az eljárás során tanúként kihallgatta-e a NAV az ORÖ volt gazdasági vezetőjét és hivatalvezetőjét, elnökét, a projekt vezetőjét, illetve meghallgatták-e Farkas Flórián volt ORÖ-elnököt?

 

A NAV Bűnügyi Sajtóirodája kérdéseinkre egyetlen mondattal válaszolt: „Az ügyben a nyomozás ismeretlen tettes ellen továbbra is folyamatban van. Egyéb részletet és információt – a nyomozás érdekeire tekintettel – nem áll módunkban adni”.

 

Az adóhatóság tájékoztatása szerint így a két éve nyomozás lezárására feltehetően a kormánypárti országgyűlési képviselők információ alapján kerül sor, mert gyanúsított hiányában vádemelési javaslat sem várható.

 

Hadházy Ákos, az LMP országgyűlési képviselője, a RomNet megkeresésére vasárnap úgy nyilatkozott: felháborító és elfogadhatatlan lenne, ha az adóhatóság bűncselekmény hiányában zárná le a nyomozást, és mint fogalmazott, mindent el fognak követni, hogy ez a cselekmény ne maradhasson büntetlenül. Megjegyezte, feljelentőként hivatalos tájékoztatást kell majd kapnia az NAV-tól, hogy a nyomozás hogyan zárult, és annak ismeretében minden létező jogi lehetőséget ki fognak használni, hogy a cigányság társadalmi integrációjára szánt adófizetői pénz elherdálásának bűnösei elnyerjék méltó büntetésüket.

 

Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszterelnöki biztos az elmúlt két évben szűk környezetével rendre tudatta, hogy az eljárások milyen fordulatot vesznek, így a humántárca vizsgálatának nyilvánosságra kerülése előtt két hónappal arról beszélt, hogy a támogatást a minisztérium majd visszaköveteli, és azt is tudta, hogy az 1,6 milliárd forint visszafizetését a kormány át fogja vállalni.

 

Farkas Flórián

 

Farkas Flórián tavaly november végén hosszú hallgatás után a kormánypárti sajtónak nyilatkozott: a roma politikus akkor azt mondta: a baloldal karaktergyilkolásra készült ellen, de nem ért célt, és szerinte azért folytak ellene a sajtótámadások, mert nem csak személyét, hanem az egész cigányságot támadták, amiért túl sikeresek voltak a helyhatósági választásokon, valamint a szocialista-liberális kormányok pusztítása után sikerült felépítenie egy működő nemzetiségi politikát, és ezzel párhuzamosan a cigányságot a saját közösségi érdekeit felismerő és azt képviselő kikerülhetetlen politikai tényezővé szerveznie.

 

Hidvégi-B. Attila