2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Makóig követte Lázár Jánost az ORÖ elnöke
2016. 02. 22. 00:00

Egy éves elnöksége alatt egyszer sem tudott tárgyalni sem a miniszterelnökkel, sem a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Hegedűs István.

Hogy van a betegsége után?

Január végén infarktus gyanújával szállítottak kórházba, és miután alapos vizsgálatokon estem túl, más szervi elváltozásokat is feltártak. Kedden nyújtottam be a lemondásomat, és talán most kezd igazán kijönni az a hatalmas  stressz hatás, ami az utóbbi évben ért. Eddig napi ötszáz kilométer autóztam Komlóról Budapestre az ORÖ-be és vissza, de ez most máról holnapra abbamaradt. Az orvosom szerint ez is kihozhatta azt a fizikai legyengülést, amit érzek.

 

hegedűs istvánHegedűs István

 

Gondolom, az egészségi állapota összefügghet az elmúlt egy éves ORÖ elnöki megbízásával.

Igen, a történtek teljesen felemésztették az energiáimat, és pszichésen is nagyon kimerítő volt.  

 

Ön és Farkas Flórián régi jó barátok.

Ezt sosem tagadtam, és nem is fogom megtagadni.  

 

Az ő támogatásával lett Farkas utódja az ORÖ élén, miután őt a roma integrációrét felelős miniszterelnöki biztossá nevezte ki Orbán Viktor. Mikor jött el az a pont az elmúlt egy évben, amikor ráébredt, hogy olyan súlyú problémák vannak az önkormányzat körül, amiket nem írhat felül a barátságuk?


A legelső impulzus akkor érkezett, amikor az Állami Számvevőszék egy aggályos anyagot bocsátott a rendelkezésemre, amiből látszott, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően működnek a dolgok. Ez 2014 év vége körül volt. Aztán Hadházy Ákos elkezdte felgöngyölíteni a Híd a munka világába nevű projektet, és a feltárt tények szabályosan sokkoltak. Sorra dőltek ki a csontvázak, például drága autóbérlések.

 

Van még pár tétel: az EMMI több tucat vizsgálatot indított és számtalan visszaélést talált, százmilliós ingatlanok, kamu pályázatok. Több mint egymilliárd forintot kérnek vissza az ORÖ-től különféle szabálytalanságok miatt.

El kell ismerni, hogy a kormány nagyon komoly, mondhatni korábban soha nem látott lehetőségeket biztosított az Országos Roma Önkormányzatnak – agyoncsépelt kifejezésekkel élve – a roma integrációs törekvések felgyorsítására. Ehhez megfelelő tőke, pénz, paripa, fegyver is rendelkezésre állt. Ha ezt jól csinálja az ORÖ, később újabb forrásokhoz juthatott volna, éppen ezért nagyon kínos mindaz, ami történt.

 

Elnökként jelezte a fenntartásait Farkas Flóriánnak?

Volt egy időszak, amikor még beszéltünk, és akkor elmondtam neki ezeket a dolgokat.

 

Hogyan reagált?    

Azt mondta, ne nyugtalankodjak, minden teljesen rendben van. Én azonban inkább hittem a szememnek, mint a fülemnek.   

 

Húsvétkor még közös nyilatkozatot adtak ki, amiben azt írták, hogy az ORÖ-t megalapozatlan támadások érték.

Így volt, mert mind az ORÖ hivatalvezetője, mind Farkas Flórián állították, hogy nincs semmiféle törvényességi probléma. Nagyjából innen kezdődtek közöttünk a konfliktusok.

 

Novemberben Lázár János keményen beleszállt az ORÖ-be és Farkas Flóriánba, többek között azt mondta, az egyéni karrier megy a lecsóba. Ön ezek után a Heteknek azt nyilatkozta, hogy Lázár szavainak jogi és politikai következményei is lehetnek Farkasra nézve. Õ a helyén van, ön lemondott.


lázár jánosLázár János

 

Igen, de azt is elmondtam, hogy differenciáltan kellene kezelni a kérdést, nem szabadna az egész ORÖ-t gyanúba keverni. Akkoriban a média sem állt túl barátságosan az önkormányzathoz. Tény, hogy Lázár miniszter úr mondott ilyet az egyéni karrierről, de aztán mondott mást is.

A múlt heti lemondó levelében van egy drámai mondat az eltűnt pénzekről: azt írja, a „barna kezekhez el sem jutott” a pénz. Ha végiggondoljuk, hogy ez mit jelent, az elég meredek. Vajda László fideszes ORÖ képviselő erről úgy nyilatkozott, hogy például kormánypártokhoz köthető másod-harmad vonalbeli ügyvédi irodák nagyon jól jártak.


Én is azt mondom, hogy a megítélt összeghez képest nagyon kevés pénz jutott el a jogosultakhoz. De hogy kiknél landoltak ezek a pénzek, azt nem tudom. A vizsgálatok még folynak, a nyomozóhatóságok bizonyára megállapítják, mi történt.  

 

Az ATV-ben azt nyilatkozta decemberben, hogy többször kért találkozót Lázár Jánostól, de ez nem jött össze, mert kerülik, mintha leprás volna. Azóta sikerült találkozniuk?

Elnökségem idején nagyon fontosnak tartottan volna találkozni a miniszterelnök úrral és Lázár miniszter úrral is. Nem sikerült. Lázár miniszter úrral egyetlen egyszer tudtam beszélni: elmentem Makóra egy lakossági fórumára, és a végén odaléptem hozzá. Akkor megígérte, hogy hamarosan sort keríthetünk egy tárgyalásra, de abból sem lett semmi. Miniszter úr nagyon udvarias volt és jól tájékozott, megkérdezte azt is, hogy vagyok.

 

 

Ez mikor volt?

Körülbelül két héttel ezelőtt. Azt követően, hogy szívpanaszokkal kórházba vittek, majd kiengedtek. Miniszterelnök urat is sokszor kerestem, hiszen a cigányság a legnagyobb magyarországi kisebbség, és nagyon fontos lett volna egyeztetni. Ráadásul miniszterelnök úr a soros magyar uniós elnökség idején a közös európai romastratégia kialakításának élharcosa volt. Úgy gondolom, az Országos Roma Önkormányzat elnökének lehetőséget kellett volna kapnia a találkozásra, pláne, hogy nap mint nap újabb és újabb problémákra derült fény.  

 

(forrás: nol.hu)(Forrás: nol.hu)

 

Amikor január végén kórházba került, megpróbálták leváltani az ORÖ éléről. Kik álltak a puccskísérlet mögött? 

Erre nehéz pontos választ adni, mert benne voltak baloldali érzelmű képviselők ugyanúgy, mint a Lungo Drom képviselői. Elég nagy káosz van az Országos Roma Önkormányzatban. Én is sok mindent hallottam, hogy például bizonyos előnyöket ígértek azoknak, akik részt vesznek az eltávolításomban.

 

Egy képviselő asszony elmondta, hogy 350 ezer forintos fizetést ajánlottak neki.      

Így van, magam is a Romnet portálon olvastam azt a nyílt levelet, amiben állítja: neki és a lányának is ugyanekkora fizetést kínáltak.

 

A lemondása az elnöki posztról azt jelenti, hogy befejezte politikai pályafutását? Úgy tudom, az ORÖ-nek hamarosan új elnököt kell választania. Ebben részt vesz?

Az a kemény mag, amely eddig támogatott, a minimális számítások szerint is 16-17 főből áll. Velük tárgyalunk, ők most is mögöttem állnak. Az elnök megválasztásához 24 szavazat kell.

 

Ön indulna, vagy mást jelölnek?

Nem indulok. Egyébként egyre több a jelölt a különböző frakciókban, lassan az a kérdés, melyik ORÖ képviselő nem akar elnök lenni.

 

Úgy tudom, három, nagyjából egyenlő erejű csoport van az ORÖ-n belül. Önök, a Lungo Drom Farkas Flóriánhoz hű szárnya és az MCF Roma összefogás tagjai. Mire számít?

Már van egy negyedik erő is, és még két további jelölt.

 

hegedüs istván, az országos roma Önkormányzat (orÖ) elnöke (b2) és berényi lászló, a lungo drom frakcióvezetője (fotó:mti)Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke (b2) és Berényi László, a Lungo Drom frakcióvezetője (Fotó:mti)

 

Arra van esély, hogy olyan elnök lesz, aki felvállalja a törvénytelenségek feltárását?   

Én megpróbáltam a legtisztességesebben ellátni ezt a munkát. Csak bízni tudok abban, hogy az utódom sokkal eredményesebb lesz nálam. Meglátjuk. Annak idején, amikor engem megbíztak az ORÖ vezetésével, megkérdeztem, ez jutalom, vagy büntetés. Ma már egyértelmű, hogy büntetés volt.

 

De hát Önt Farkas Flórián támogatta a pozícióig.

Többször elmondtam, hogy nem vagyok és sosem voltam megélhetési politikus. Nem az elnökséggel járó juttatás vonzott, hanem szerettem volna, ha javul a magyarországi cigányság helyzete. És erre kitűnő esélyeink voltak az európai romastratégia révén, ráadásul szövetségben állunk a Fidesz kormánnyal. És mindezen felül Farkas Flórián miniszterelnöki megbízott lehetett. Ilyen magas pozícióba cigány ember eddig nem került. Minden adott volt egy siker történethez. Sosem gondoltam, hogy ez a hatalmas lehetőség egyszer az Országos Roma Önkormányzat végét jelentheti. Sajnos most ez a lehetőség is fennáll.

 

Hallani olyan elképzelésekről, hogy a hatalom szempontjából talán az a legkevésbé rossz, ha valahogy ellehetetlenül az ORÖ, mert azzal legalább véget érhet a botránysorozat.

Nézze, ha tényleg van ilyen elképzelés, akkor jó úton haladunk: azért mondom ezt, és a lemondásomnak is ez volt az egyik legfőbb oka, mert az ORÖ a mai napig nem kapta meg a január 15-én esedékes állami normatív támogatást a működéséhez. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ha én vagyon az akadály vagy a góc a szervezetben, inkább távozom, csak hogy az önkormányzat képes legyen hatékonyan működni. Soha nem volt rá példa, hogy az állam több mint egy hónappal a határidő után sem teljesítette törvényes kötelességét. A normatíva nélkül viszont nem tud működni az ORÖ, hiszen fizetési kötelezettségei vannak.    

 

Miért lenne ön az akadály? Ön elkezdte felgöngyölíteni a törvénytelenségeket.

Én sem értem. Az EMMI osztályvezetőivel tárgyaltam erről, de nem volt érdemi magyarázat. Az biztos, hogy a Kormányhivatal nem a barátja az ORÖ-nek. Ahol lehetett, lassították a munkánkat.

 

A lemondása előtti napokban összehívta a közgyűlést, hogy döntsenek a sorsáról, ám nem jelent meg kellő számú képviselő.    

Férfiember vagyok. Úgy gondoltam, hogy ha bajuk van velem, mondják el szemtől szembe, hogy nem tartanak alkalmasnak, és ha a többség úgy akarja, távozom és is és a hivatalvezető is. A testület egy része nem jött el, pedig Budapesten voltak. Sőt, úgy értesültem, hogy a szomszédos épületben várakoztak. Nem jöttek oda, így nem volt határozatképes a testület.

 

Ebből az következik logikusan, hogy nem merték megkockáztatni a szavazást a leváltásáról.

Ez gyávaság volt a részükről.

 

Farkas Flóriánnal mikor beszélt utoljára? 

A nyáron.  

 

farkas flóriánFarkas Flórián

 

Azóta nem keresték egymást?

Én többször is hívtam, néhány nappal ezelőtt is, de nem veszi fel a telefont.   

Amikor 2014 végén elnökké választották, az lehetett az elképzelés, hogy Farkas bizalmasaként egyfajta meghosszabbított kéz lesz az ORÖ-ben? 


Nem vagyok az a túlzottan irányítható típus.    

 

Az ön elnöki felelőssége milyen formában merülhet fel? 

A Híd a munka világába program 2013 őszén indult, én egy évvel később lettem az ORÖ elnöke: addigra a projekttel kapcsolatos szerződések már megkötésre kerültek, a közgyűlés pedig többségi döntéssel belefogalmazta az ORÖ szervezeti és működési szabályzatba, hogy a gazdasági kötelezettségvállalás jogát átruházták a hivatalvezetőre.

 

Ha Farkas Flórián most felvenné a telefont, mit mondana neki?

Ez egy jó kérdés. Nem tudom. Tényleg nem tudom.