HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Csődbiztos az ORÖ élén?

betűméret csökkentése betűméret növelése
2015 Február 20    Forrás: Magyar Nemzet


Ez a cikk archív

Mindenképpen hibázott az ötmilliárd forintos foglalkoztatási program lebonyolításával kapcsolatban az abban részt vevő Országos Roma Önkormányzat – mondta lapunknak Forgács István. A romaügyi szakértő úgy véli: vagy valóban törvénybe ütközően költik a program forrásait, vagy képtelenek helyesen kommunikálni a pénzek megfelelő elköltését. Előbbi szerinte bűncselekmény gyanúját vetheti fel, utóbbit súlyos szakmai hibának tartja.

Hirdetmény

Sürgősen szakmai csődbiztos segítségére lenne szüksége az Országos Roma Önkormányzatnak (ORÖ) ahhoz, hogy a kirobbant botrány ne temesse maga alá – így reagált az ötmilliárdos foglalkoztatási program lebonyolításával kapcsolatos, Index által feltárt aggályos ügyekre Forgács István romaügyi szakértő. Az internetes portál szerdán írt arról, hogy a 2013-ban, 75 százalékban uniós forrásokból indult programban nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használják fel a pénzeket. Az Index cikke szerint a Híd a munka világába nevű program tele van gyanús pénzköltésekkel és szakmai blöffökkel, és a kialakuló botrány megrengetheti Farkas Flórián hatalmát. Utóbbi korábban az ORÖ elnöke volt, most pedig többek között a program forrásait kezelő Foglalkoztatási Szövetkezet elnöke. Az Index a gyanús pénzköltésekről azt is megírta, a programban konzorciumi partnerként részt vevő Országos Roma Önkormányzat 300 millióért vett gellérthegyi irodaházat, amelyet 21 millió forintért újítottak fel. Egy veszprémi céget csaknem nettó 25 millió forintért bíztak meg tagtoborzási feladatokkal, annak ellenére, hogy a toborzást ingyen is vállalták a nemzetiségi önkormányzat megyei elnökei. A portál jelezte, az önkormányzat a piaci árnál jóval drágábban bérelt gépkocsikat, bruttó 31 millióért vett irodabútort, Winkler Gábor projektvezető pedig félállásban 1,2 millió forintos bért kap. Kitértek arra is: nem igaz, hogy a program költségeit az ORÖ közgyűlése egyhangúlag jóváhagyta, mivel az Index birtokába került jegyzőkönyv szerint csak pályázat előtti előkészítésre kaptak felhatalmazást. A portál úgy tudja, az Állami Számvevőszék januárban megkezdte mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzat, köztük az ORÖ 2010 és 2014 közötti gazdálkodásának vizsgálatát.

 

A Híd a munka világába program pénzköltéseivel kapcsolatban a parlamentben is felszólalt a Jobbik és az LMP képviselője. Ikotity Istvánt Lázár János válaszában Farkas Flóriánhoz irányította.

 

– Ha ezután is maradnak kételyek, a Miniszterelnökség uniós forrásokkal foglalkozó hivatala kész ellenőrizni a pénz útját majd a program befejezése után – mondta.

 

Forgács István szerint viszont ha valóban gondok vannak a programmal, akkor rögtön lépni kell. – Ha pedig a forrásokat mégis megfelelően használják fel, akkor szakmai hiányosságokról árulkodik az, hogy a helyzetet nem tudják tisztességesen kommunikálni. Ha az Országos Roma Önkormányzat most eljátssza a bizalmat, és nem mutat fel érdemi, szakmai teljesítményt, akkor kétséges, hogy a cigányság saját hatáskörben kap-e még valaha ekkora pénzt felzárkóztatásra – mondta Forgács. A szakértő úgy véli, a kormánynak gondos gazdaként oda kell hatni, hogy az ötmilliárd forint valóban célhoz érjen, és „el kell számoltatnia” az esetleges felelősöket. – Most körülbelül 600 millió forint útját lehet nyomon követni, kérdés, mi lett a maradék 4,4 milliárd forint sorsa – tette hozzá.

 

Az Országos Roma Önkormányzat mára ígért tájékoztatást az ügyben, míg Farkas Flóriánt lapzártánkig nem tudtuk elérni.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Új jelentés szedi szét Járóka Lívia állításait a magyarországi romák helyzetéről

  • Németh Zsolt: az európai történelem és a cigányság története szervesen összekapcsolódik

  • Budapest Ritmo - Idén a roma kultúra áll a középpontban

  • Roma Pride 2018: “Te is a nemzet része vagy!”

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt