2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Romagyilkosságok: Kislétát megakadályozhatták volna
2014. 11. 28. 00:00

Az első fokon 13 év fegyházat kapott negyedrendű vádlottja ítéletének súlyosítását kéri a Fővárosi Ítélőtáblának pénteken benyújtott fellebbezésében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

Már az első fokú ítélet kihirdetését követően bejelentette az ügyész: a negyedrendű vádlott ítéletének súlyosításáért megfellebbezi az ítéletet. Ezzel egyetértett a fellebbviteli főügyészség is. Álláspontjuk szerint Csontos Istvánnak – akiről az eljárás során derült ki, hogy egykor a katonai elhárítás ügynöke volt, és e minőségében a romagyilkosságok idején kapcsolatba lépett vele egykori tartótisztje – módjában lett volna a rendőrség vagy a katonai elhárítás felé jelezni, hogy az általa korában megfigyelt körhöz tartozó személyek, a Kiss-testvérek és a harmadrendű vádlott, Pető Zsolt nem fácánokra, hanem emberekre vadásznak. Ha Csontos akkor kapcsolatba lép a hatóságokkal, legalább az utolsó, a kislétai gyilkosságot megakadályozhatta volna. De senkinek sem szólt, noha már az előző, a Tiszalökön elkövetett gyilkosságnál is ő volt a „romavadászok” sofőrje.

 

Az ügyészség nem vitatja, hogy a perben Csontos István – egyfajta pentitoként – nagyban segítette a történtek feltárását, amit a bíróság jogosan vett enyhítő körülményként figyelembe, de az enyhítést mértékét túlzottnak tartja. Az ügyészségen érdeklődésünkre arról nem nyilatkoztak, hány év fegyházbüntetést tartanának reálisnak Csontos esetében, a hasonló ügyekből kiindulva azonban a vádhatóság 15-18 éves szabadságvesztést tartana indokoltnak.

 

A fellebbviteli főügyészség egyebekben „tökéletesen bizonyítottnak” tartja az ezer oldalas első fokú ítéletet, amelyben – mint ügyészségi forrásaink fogalmaztak – a bírói bizonyítási eljárás keretében sikerült tisztázni a nyomozás során „nem kellő alapossággal feltárt részleteket is". Ezzel együtt a vádhatóság úgy látja, néhány esetben az első fokú bíróság nem vett figyelembe minden minősítő körülményt. Például azt, hogy a kislétai támadást védekezésre képtelen állapotban lévők sérelmére követték el, tekintettel arra, hogy Balogh Máriát és lányát éjszaka, álmukból felriadva érte a támadás.

 

Bár az ítélet kiszabása szempontjából nincs különösebb jelentősége, az ügyészség szerint az ügyben két akció kapcsán a minősített magánlaksértés bűntettét is elkövették a vádlottak. Besenyszögön, ahol egy vadásztól a támadásokhoz használt fegyvereket elrabolták, valamint Kislétán, ahol egy embert megöltek, és egy kislányt életveszélyesen megsebesítettek, éjszaka hatoltak be áldozataik házába. Ez a bűncselekmény magánindítványra üldözendő, azonban az eljárás során a hatóságok egyik sértettől sem szerezték be a magánindítványt, ami a fellebbviteli főügyészség szerint még pótolható.

 

Mint ismert, részben a Besenyszögön 2008. március 7-én rabolt fegyverekkel, Kiss Árpád, Kiss István, és Pető Zsolt az első fokú ítélet szerint együtt összesen hat roma embert öltek meg. 2009. augusztus 21-én fogták el őket a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen.