2024 May 08., Wednesday/Mihály napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Nem bontják le a szlovák roma telepeket
2013. 10. 26. 00:00

Kisajátítással rendezné az állam a roma telepek helyzetét; a községeknek kellene területet biztosítani a roma telepek számára. Ez is szerepel abban a háttéranyagban, amit a közlekedési ...

 

A lapunk birtokában lévő dokumentum szerint az építkezési törvény módosításával oldaná meg a roma telepek alatti parcellák tulajdonjogi viszonyait a kormány. A készülő jogszabály szerint közérdeknek számítana a marginalizálódott csoportok lakhatásának megoldása.

 

Ez azt jelenti, hogy a telepek feltehetően ott maradnak majd, ahol most is vannak, csak a parcellák kerülnének az állam kezébe. Peter Pollák romaügyi kormánybiztos már hivatalba lépésekor is az egyik legfontosabb feladatának nevezte azoknak a parcelláknak a tulajdonjogi rendezését, ahol a roma telepek állnak.

 

„A közlekedési minisztériummal közösen szakértői csoportot hoztunk létre, ennek a feladata az egyes lépések megtervezése” – jelentette ki Pollák. Szerinte a parcellákat nem kapják meg ingyen a telepek lakói. „Létrehoztunk egy másik szakértői csoportot is, amelynek feladata, hogy megtalálja a módját a kisajátított parcellák tulajdonosainak kártalanítására” – mondta a kormánybiztos.

 

Civil szakértők azt mindenképpen pozitívnak tartják, hogy végre aktívabban lépnek fel a roma telepek ügyében. „Az is pozitív, hogy felismerték: nem kezelhetik ugyanúgy az építési törvényben a roma viskókat, mint a több százezres, feketén épült villákat” – mondta lapunknak Jarmila Lajèáková, az Etnikai és Kulturális Kutatóközpont (CVEK) munkatársa.

 

A javaslat szerint az idén elkészített Roma közösségek atlaszában szereplő településeken az engedély nélkül épített házakat a település fejlesztési tervének elfogadása után egy éven belül kérvényezheti a ház lakója. Az építési törvény tervezett módosítása jövőre léphet életbe.