2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Nem táncolhatnak cigány tanulók a battonyai magyar iskolában
2013. 10. 20. 00:00

A battonyai roma tanulók egy része, nem mehettek be táncórára a Mikes Kelemen katolikus gimnáziumhoz tartozó magyar iskolába, a Szent István általános iskola modern épületébe.

Dr. Karsai József polgármester (független) nem véletlenül Rostás-Farkas György újkígyósi származású József Attila-díjas roma költő – október 10-én, csütörtökön a helyi könyvtárban megrendezett – író-olvasótalálkozóján tette szóvá keserűen a történteket. Rögvest hozzátéve, hogy a négynemzetiségű (magyar, szerb, román, roma) Battonyán soha nem alakult ki jelentősebb konfliktus a magyar többség, valamint a roma etnikai kisebbség és a nemzetiségek között. Horváth Sándorné, a Battonyai Roma Önkormányzat elnöke időközben ebben az ügyben is felkereste a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvodát fenntartó Szeged-Csanádi Római Katolikus Püspökséget, jelesül dr. Kiss-Rigó Lászlómegyéspüspököt.


- Mit mondott a püspök úrnak Szegeden?


- Elpanaszoltam neki azt a nagy sérelmünket is, hogy most már két éve nem pályázik a gimnázium a roma tanulók fejlődése érdekében. Szinte levegőnek néznek bennünket, még a levelünkre sem reagálnak. Sajnos a roma kisebbségi önkormányzatoktól elvették a pályázás lehetőségét.


- Pontosan mi is történt a Szent István általános iskolában?


- Nagyot mertem álmodni, és a fejembe vettem, hogy fiatal, táncos lábú roma lányokkal megmentjük Battonyán a cigány tánckultúrát, megőrizzük a hagyományt. Házról-házra jártam, hogy meggyőzzem a roma családokat a kezdeményezés értelméről, végül összejött húsznál is több fiatal. Azon a szeptember közepi napon az általános iskola igazgatója,Komlódiné Vidiczki Magdolna azt mondta, hogy nem rajta múlik a táncóra megléte, mindenesetre a maga részéről nem talál kivetnivalót benne. Ott álltunk az esőben a Hősök terén a gyermekeiket elkísérő anyukákkal, majd délután két óra tájban felhívott mobiltelefonon az igazgatónő, hogy mégsem mehetünk be az iskolába. Azt megengedték, hogy azon a napon még táncoljanak a cigány kislányok az épületben, de érthetően nem tartottunk rá igényt. Büszke, önérzetes ember lévén hazaküldtem a gyerekeket és a szüleiket. Ahol nem látják szívesen a tánccsoportunkat, oda mi sem örömtől repdesve megyünk be.


- Mivel indokolták a meglehetősen különös döntést?


- Azzal, hogy benti cipő szükséges a laminált parketta miatt, amire megjegyeztem, hogy rossz kifogás, hiszen a táncosaink éppen abban az iskolában tanulnak. Rendelkeznek benti cipőkkel, a cigány táncot egyébként is meztelen talppal járják. Az is problémaként merült fel, hogy cigány felnőttek is megjelennének az iskolában, holott a magyar táncegyüttes tagjai teljes mértékben felnőtt emberek. Arra is hivatkoztak, hogy nem lehet élőzene az alsó fokú oktatási-nevelési intézményben, csak hát a magyarokat tangóharmonika kíséri. Nálunk mindössze egy hegedű szólt volna. Ki is jelentettem, hogy mindezek csupán olcsó kifogások.

 

- Előfordult már hasonló eset Battonyán?


- Soha, itt mindig békesség volt. Elmondhatom, meg tudja erősíteni a polgármester úr is, hogy nem volt még olyan roma önkormányzata Battonyának, amelyik ennyire kiállt volna, ennyit tesz a helyi cigányságért. Augusztusban például hatvan legrászorultabb cigány tanulónak vásároltuk meg az iskolai füzetcsomagot. A Rostás-Farkas György író-olvasótalálkozóját követő napon, pénteken mi is főztünk a könyvtárban lebonyolított nemzetiségi gasztronómiai rendezvényen.

 

Szerettük volna megtudni a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda igazgatónőjének,Molnár Mihálynénak a véleményét, aki mindössze annyit mondott: „Köszönöm a megkeresését, de egyelőre nem nyilatkozom ebben az ügyben."