2024 April 18., Thursday/Andrea, Ilma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Itt a videó a konyári roma iskolánál leparkoló szurkolókról
2013. 09. 13. 00:00

A hvg.hu megszerezte azt a nyolcperces felvételt, amelyen látható, ahogyan megállnak Konyáron a Bukarestbe igyekvő szurkolók és fotózkodnak.

Hat emberi jogi szervezet fordult levélben a belügyminiszterhez, az országos rendőrfőkapitányhoz és a Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitányhoz azt kérve, hogy vizsgálják ki a rendőrség eljárását a múlt csütörtöki konyári eseményekkel kapcsolatban. Mint írják, szeptember 5-én 10 óra körül az általános iskola előtti autóbusz-megállóban megállt egy busz, arról többen leszálltak, énekelni kezdtek, majd közülük többen rágyújtottak, durván megfenyegették az iskola cigány származású tanulóit, majd levizelték az intézmény épületét.

 

A derecskei rendőrőrs helyszínre érkező járőre és a helyi körzeti megbízott az iskola előtti megállóban igazoltatta az ott várakozó, nem magyar honosságú autóbusz körül tartózkodókat, akik Debrecenből tartottak a Románia–Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésre Bukarestbe. A rendőri jelentés szerint azt mondták, hogy egyik szurkolótársukat vették fel, ezért álltak meg rövid pihenőre az iskola előtti buszmegállóban, ahol állításuk szerint elénekelték a magyar és a székely himnuszt. 

 

A hvg.hu birtokába került felvétel alatt – amit a tanintézmény térfigyelő kamerája rögzített – hang nem hallható, így az sem, hogy énekeltek, skandáltak, vagy kiabáltak-e valamit. Látszik, ahogyan egy alak az iskola tanulói felé tart, és a szurkolókra jellemző karmozdulatokkal gesztikulál, valamint az is, ahogyan nyilaskeresztes zászlóra erősen emlékeztető drapériával fotózkodik a szurkolói csoport. Addig viszont a tanárok beterelik az iskolásokat az intézménybe. A busz érkezését, a szurkolók viselkedését, majd a továbbindulást rögzítő felvétel mintegy nyolc perces, és vágatlanul adjuk közre.

 

 

Bejelentés a korábbiak miatt

 

rendőrség közlése szerint a helyszínen sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt, az autóbusz utasaival együtt a rendőri igazoltatás után távozotta településről. Az iskola igazgatója, mint a hvg.hu megtudta, arra hivatkozott a történtek bejelentésekor, hogy a településen volt már szélsőséges megnyilvánulás korábban. A rendőrségen egyébként a tanintézmény vezetője azt mondta, hogy a csoport tagjai nem viselkedtek jogsértően, és nem tanúsítottak sértő magatartást.

 

Az igazgató által említett korábbi szélsőjobboldali esemény március elején volt. Akkor háromszáz jobbikos demonstráló gyűlt össze Konyár művelődési központja előtt, hogy így álljanak ki egy helyi tanár mellett, akit azért távolítottak el állásából, mert roma gyerekekre tett megjegyzést. Ez a kirúgott kolléga most ott volt a buszon a Bukarestbe utazók között – tudta meg a hvg.hu, sőt, az ő javaslatára álltak meg a járművel éppen az oktatási intézmény előtt.

 

A Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete Jogvédő Egyesülete és a Magyarországi Összefogás Roma Szervezete négy nappal a szeptember 5-i eset után feljelentést a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon, mert szerintük a szurkolók a falu lakosságában és az iskolásokban riadalmat és félelmet keltettek.

 

Senki nem érezte megát fenyegetve

 

A feljelentés a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon landolt, ahol nyomozást indítottak közösség elleni erőszak gyanúja miatt. A nyomozók kikérdezték a falu polgármesterét, aki a hvg.hu tudomása szerint ekkor arról számolt be, hogy látta mi történt, de szerinte a csoport tagjai nem viselkedtek közösségellenesen. Az iskolaigazgató továbbra sem beszélt arról, hogy a diákok fenyegetve lettek volna, s az egyik tanítónő, aki kint volt az udvaron, szintén nem mondta, hogy riadalmat keltettek volna a szurkolók.

 

A nő elismerte, hogy az egyik diákja nyilatkozott az eseményekről egy, az internetre felkerült felvételen. Ott a gyerek azt mondta, elhangzott a „mocskos cigányok gyertek ki, mert megölünk titeket” fenyegetés és az az állítás, hogy a tanár a pad alá bújtatta a gyerekeket, pedig szerinte ő ilyet nem tett.

 

 

Szintén tanúja volt a buszos jelenetnek az intézmény karbantartója, aki azt mondta a rendőröknek, hogy a szurkolók nem viselkedtek felháborítóan, közösségellenesen. A rendőrök – értesüléseink szerint – kikérdezték a cigány önkormányzat képviselőjét is, aki egy asszonnyal folytatott beszélgetésre hivatkozott. A nő ezután az őt kikérdező rendőröknek a férfi által mondottakról nyilatkozott úgy, hogy az állítások ellentmondásbakerültek egymással. 

 

A roma képviselő szerint fenyegetik őket

 

A cigány önkormányzat képviselője, Gyöngyösi Jenő a hvg.hu-nak fenntartotta azt, hogy a lakosok számoltak be neki a történtekről, ő nem volt a helyszínen, mert akkor épp dolgozott. Elismerte, ő segített abban, hogy az internetre felkerült felvételen a kislány szerepeljen. Hozzátette: mások is, akik az iskolánál voltak a busz odaérkezésekor, erről beszéltek neki. A kérdésre, hogy az intézmény udvarán jelenlévő karbantartó, miért nem érezte félelemkeltőnek a helyzetet, megjegyezte, őket, romákat fenyegeti egy párt.