HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A szegedi DK tiltakozik Tóth Péter élettérelmélete

betűméret csökkentése betűméret növelése
2013 Augusztus 09    Forrás: hirhatar.hu/ RomNet


Ez a cikk archív

A Demokratikus Koalíció tiltakozását fejezte ki az interneten terjedő, Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke által létrehozott prezentációja ellen, amelyben azt fejtegeti, hogy hogyan lehet a „szegedi cigányságot visszaszorítani.”

Hirdetmény

A Tóth Péter által összeszedett anyagot az Élettér Munkacsoport gondozza, amelyet a jobboldali párt direkt ennek az elméletnek a kidolgozására hozott létre. A prezentációban tekintélyes szerepet kap a szociáldarwinizmus elmélete, mely szerint az emberi társadalomban is csak az erre legalkalmasabbak, legerősebbek tudnak fennmaradni, tehát: ezeknek van létjogosultságuk.

 

 

Tóth Péter az ideológiai alapokon kívül bemutatja a párt szerint legoptimálisabb lépéseket arra, hogy hogyan szerezzék vissza az életterüket a romáktól (honnan ismerős az élettér elmélet?) – így tehát egy bajtársias közösséget kíván létrehozni Szegeden, hogy „így szerezhessék vissza a cigányság által elfoglalt tereket” és az „egységben az erő” jelszóval „kiszoríthassák a szegedi cigányságot”.

 

A kőkemény náci ideológia ellen emelt szót a Demokratikus Koalíció szegedi szervezete. Álláspontjuk szerint „minden embernek joga van az élethez és a Holokauszt tragédiájából tanulva soha többé nem szabad, hogy megtörténjen Magyarországon az, hogy fasiszta csizmák masírozzanak az utakon és valakit származása, bőrszíne, szexuális identitása alapján különböztessenek meg.” A helyi szervezet képviselői felszólították Tóth Pétert, hogy „fejezze be az ilyen és ehhez hasonló akcióit, ne szítsa tovább az indulatokat.”

 



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Február   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Hiteles parlamenti szószólót a magyarországi romáknak!

  • Magyarországi Roma Parlament állásfoglalása a 2018-as OGY-választásokkal kapcsolatban

  • Elegük lett Farkas Flórián királyságából, petícióban követelik a változást

  • Kétszer annyi roma él az országban, mint a nyolcvanas években

  • Ez a véleménye Farkas Flóriánnak a Romano Krajról



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt