HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Roma egyetemisták szerint az ORÖ képviseletéből hiányzik az erkölcsiség és a szakmaiság

betűméret csökkentése betűméret növelése
2012 Október 04    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

A roma felsőoktatási hallgatókat tömörítő ternYpe szerint továbbra is csak szavakban közelíti meg a romák társadalmi felzárkózását az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és annak elnöke, és politikájukból hiányzik az erkölcsiség és a szakmaiság, ezért azt javasolják Farkas Flóriánnak, az elmúlt két évtizedes tevékenységét összegezve vonja le a megfelelő konzekvenciát, és lássa be, szakmailag alkalmatlan feladatainak betöltésére.

Hirdetmény

 

A ternYpe (ifjúság) Magyarország Hálózat, amely felsőoktatási intézményekben tanuló több mint ötszáz roma és nem roma fiatalt tömörít, még szeptember közepén írt nyílt levelet Farkas Flóriánnak, az ORÖ elnökének, hogy ismertesse, milyen szakmai és okatáspolitikai koncepciók alaján kívánják intézményfenntartóként működtetni különböző szintű iskoláikat, mert álláspontjuk szerint ezek az intézmények a szegregációt erősítenék, és a cigányiskolák létrehozásával a kormány csak a felelősség elől akar kihátrálni, és ebben az ORÖ vezetője ismét aktív szerepet vállal.

 

A ternYpe a RomNetnek is elküldött közleményében, amelyet Farkas Flóriánnak, az ORÖ elnökének címzett, úgy fogalmazott: a roma politikus a már tőle megszokott hallgatásával alátámasztotta és megerősítette eddigi meggyőződésüket, "miszerint a legfőbb roma érdekképviseleti szervezetből és annak vezetőjének politikájából csak az erkölcsiség, a szakmaiság és a törvényesség hiányzik, viszont minden egyéb mással rendelkeznek".

 

Mint írták, nem kaptak felvilágosítsát arról, mire költötte az önkormányzat a kormánytól kaptt 300 millió forintos többlettámogatást, mire fordítja az ez évi, 382 millió 100 ezer Forint működési költségét, és milyen önálló projekteke indítottaak az elmúlt két évben.

 

Nem kapott választ a nyilvánosság arra a kérdésre sem, miért kellett büntetőügyének aktáit három évtizedre államtitokká minősíteni - írták, hozzátéve, Farkas Flórián hallgatása is jól szimbolizálja azt a "szakmaiságot" és "törvényességet", amelyet az első számú roma vezetőnek titulált politikus és társai képviselnek mind az önkormányzatban, mind az Országgyűlésben.

 

A ternYpe Magyarország Hálózat meggyőződése: Farkas Flórián együttműködni, a fiatalok javaslatait számba venni, a nyilvánosság előtt elszámolni (esetleg a Parlamentben felszólalni) továbbra sem képes, ehelyett emberek millióit félrevezetve "történelmi jelentőségű" programokról és "világra szóló" cselekvési tervről beszél, amely továbbra is csak szavakban közelíti a romák társadalmi felzárkózását.

 

Az ORÖ "magánpolitikájának" eredményeként, az elmúlt kétéves regnálásukat tekintve mindössze továbbra is csak felügyeletlenül hagyott terveket, hosszú évekre titkosított dokumentumokat, feleslegesen elköltött milliókat, szegregált iskolákat tud felmutatni, mindeközben az elmúlt fél évszázad legmélyebb szociális és morális váláságába sodorták a cigányságot, Magyarországot.

A ternYpe Magyarország Hálózat ezért azt javasolja a roma politikusnak, elmúlt két évtizedes tevékenységét összegezve vonja le a megfelelő konzekvenciát, és lássa be, szakmailag alkalmatlan feladatainak betöltésére.
 

A ternYpe Magyarország Hálózat nyílt levele Farkas Flóriánnak

 

Tisztelt Farkas Flórián!

 

A ternYpe Magyarország Hálózat köszönetét szeretné kifejezni Farkas Flóriánnak, az Országos Roma Önkormányzat elnökének, fideszes országgyűlési képviselőnek, hogy a már tőle megszokott hallgatásával alátámasztotta és megerősítette eddigi meggyőződésünket, miszerint a legfőbb roma érdekképviseleti szervezetből és annak vezetőjének politikájából csak az erkölcsiség, a szakmaiság és a törvényesség hiányzik, viszont minden egyéb mással rendelkeznek.

 

Szervezetünk több, a romákat hátrányba hozó és a fiatalok jövőjét veszélyeztető politikai döntés miatt szeptember 17-én nyílt levélben fordult Farkas Flóriánhoz azt kérve, ismertesse, milyen oktatáspolitikai, vagy szakmai koncepció alapján kívánja működtetni az ORÖ nemzetiségi iskoláit. Kértük, számoljon el azzal a 300 millió forintos többlettámogatással, amelyet az önkormányzat a kormánytól kapott, illetve tegye nyilvánossá eddigi munkáinak/az önkormányzat munkájának beszámolóját, és törvényi rendelkezéseknek megfelelően számoljon be arról, mire költi az önkormányzat ez évi, 382 millió 100 ezer Forint működési támogatását.

 

Az Országos Roma Önkormányzat elnökétől azonban, (nem meglepő módon) válasz eddig nem érkezett. Nem kapott választ a nyilvánosság arra a kérdésre sem, miért kellett büntetőügyének aktáit három évtizedre államtitokká minősíteni.

 

Farkas Flórián hallgatása is jól szimbolizálja azt a „szakmaiságot” és „törvényességet”, amelyet az első számú roma vezetőnek titulált politikus és társai képviselnek mind az önkormányzatban, mind az Országgyűlésben.

 

A ternYpe Magyarország Hálózat meggyőződése: Farkas Flórián együttműködni, a fiatalok javaslatait számba venni, a nyilvánosság előtt elszámolni (esetleg a Parlamentben felszólalni) továbbra sem képes, ehelyett emberek millióit félrevezetve "történelmi jelentőségű" programokról és „világra szóló” cselekvési tervről beszél, amely továbbra is csak szavakban közelíti a romák társadalmi felzárkózását.

 

Az ORÖ „magánpolitikájának” eredményeként, az elmúlt kétéves regnálásukat tekintve mindössze továbbra is csak felügyeletlenül hagyott terveket, hosszú évekre titkosított dokumentumokat, feleslegesen elköltött milliókat, szegregált iskolákat tud felmutatni, mindeközben az elmúlt fél évszázad legmélyebb szociális és morális váláságába sodorták a cigányságot, Magyarországot.

 

A ternYpe Magyarország Hálózat ezért azt javasolja a roma politikusnak, elmúlt két évtizedes tevékenységét összegezve vonja le a megfelelő konzekvenciát, és lássa be, szakmailag alkalmatlan feladatainak betöltésére.

 

Budapest, 2012. október 4.

 



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Agócs János lett az ORÖ új elnöke

  • Adventi fogadás az államfőnél

  • Roma ifjúsági tréning Rimaszombatban

  • A miskolci romák polgármestere is akar lenni a frissen megválasztott Veres Pál

  • Dancs Mihály felmondta az ORÖ-s szövetségét



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt