2024 April 16., Tuesday/Csongor napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Lemondott aDombovári Roma Önkormányzat elnöke
2012. 07. 31. 00:00

Személyes ellentétekre hivatkozva lemondott a Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöki tisztéről Orsós Antal.

Mint mondta, hiába kapta meg a támogatást a polgármesteri hivatal részéről, saját testületével – egy embertől eltekintve – nem tudott együtt dolgozni minden erőfeszítése ellenére sem.

Az új tisztségviselőket múlt héten választották meg, elnök az eddigi helyettes, Horváth Elemér lett, az elnökhelyettes pedig Marosi Zoltánné.

A vezetői posztot már korábban is betöltő új elnök elmondta, hogy célja nemzetiségtől függetlenül a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása, ennek érdekében az iskolákkal és az óvodákkal veszi fel a kapcsolatot, illetve a valláson keresztül szeretne szemlélet váltást elérni.