HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

MSZP: a cigányság sosem élt akkora kiszolgáltatottságban, mint most

betűméret csökkentése betűméret növelése
2012 Július 24    Forrás: mti


Ez a cikk archív

Az MSZP szerint a magyarországi cigányság felzárkóztatásának ígérete a Fidesz egyik legnagyobb választásai csalása, az Orbán-kormány pedig a "fideszes" roma vezetőkkel ellopja a cigány gyerekek jövőjét.

Hirdetmény

Teleki László, az MSZP elnökségi tagja mindezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a miniszterelnök hétfőn bejelentette: bizottságot hoz létre a kabinet és az Országos Roma Önkormányzat, hogy negyedévente értékelje a romáknak szóló programok megvalósulását. Orbán Viktor erről szóló beszédében arra is kitért: kiderült, hogy a munkanélküliek is dolgozni akarnak.

 

A politikus közleményében szegényellenesnek nevezte a kormány gazdaság- és társadalompolitikáját, amelyek szerinte az elmúlt évtizedek legsúlyosabb válságát idézték elő az ország leszakadó térségeiben. Leszögezte azt is: a rendszerváltás óta soha nem élt akkora kiszolgáltatottságban a cigány kisebbség, mint most.  

 

Az MSZP igazságos, fenntartható és komplex gazdaság- és társadalompolitikát vár, amely által munkahelyek jönnek létre.

 

A szocialista politikus úgy véli: Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szegényellenes intézkedések tucatjait hagyták már jóvá. Teleki László ezért arra számít: "a most létrehozandó álbizottságban is hasonló súllyal képviselik majd a cigányságot...".

 

Teleki László közleményében rámutatott: az MSZP munkahelyteremtést és a gazdaság újraindítását célzó Kelet-Magyarország Programja a hátrányos helyzetű térségekben élő emberek bevonásával készül.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Agócs János lehet az ORÖ új elnöke

  • A Lungo Drom-ellenes koalíció zárhatja le a Farkas Flórián-féle korszakot az ORÖ-ben

  • Felfüggesztett börtönre ítélték az Országos Roma Önkormányzat elnökét

  • Fellebbezett az ítélet ellen az Országos Roma Önkormányzat elnöke

  • Nyílt levélben kérik Farkas Flóriánt ne zaklassa az ORÖ-s képviselőket



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt