HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Balog: a cigányoknál a törzsi szolidaritás sokkal erősebb

betűméret csökkentése betűméret növelése
2012 Május 03    Forrás: mti


Ez a cikk archív

A mélyszegénységben élőket mindenekelőtt a kitörési esélyek megragadására kell megtanítani - állapította meg egybehangzóan Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Balog Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter utódja csütörtökön, az Országgyűlés felsőházi termében tartott konferencián.

Hirdetmény

Balog Zoltán a keresztény civil szervezetek hatodik, Szegénység és szolidaritás című fórumán hangsúlyozta: a kormány a korábbi "paternalista felzárkóztatási politika" helyett nem véletlenül hirdetett "felzárkózási stratégiát". Elmondása alapján ez azt jelenti, hogy a szegénységben élőket felelőssé akarják tenni saját életük alakulásáért. Az államtitkár szerint ugyanis a szegénység kezelésében a "lumpenizálódás" a legtragikusabb jelenség, amely "ellehetetleníti az akarást is". Balog Zoltán ezzel összefüggésben megkülönböztetett tisztes és "lumpen" szegénységet. Az előbbiben élő családok szerinte a rendelkezésükre álló nagyon kis összegekből is fenn tudják tartani magukat, sőt kitörési pontokat is találnak, míg a "lumpenek" korlátozott lehetőségeiket is rosszul használják.
    

 

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a romák közötti szegénységnek másfajta arca van, mint a nem roma emberek közötti szegénységnek. Az eltérések negatív példájaként említette, hogy Magyarországon ma a "cigány lányoknak az egyharmada tizenöt éves korára anyává válik", ami nagyon eltérő a többségi társadalomhoz képest. Pozitívumként szólt azonban arról, hogy a "szegénységi helyzet megoldásában a romák között a családi szolidaritás, hogy ne mondjam a törzsi szolidaritás sokkal erősebb, mint egyébként a nem roma magyarok között".
    

 

Balog Zoltán kiemelte ugyanakkor, hogy a másképpen való segítés nem jár különböző mértékű kormányzati elköteleződéssel, illetve etnikai, vagy faji alapon történő különbségtétellel. Hangsúlyozta, a kormány egyedül azt a kitételt vállalta, hogy szociálpolitikájával először azokon kíván segíteni, akik később nagy eséllyel magukon is tudnak, de később - folytatta - eljutnak majd mindenkihez.
    

 

Az államtitkár szerint a szegénység felszámolása érdekében fel kell hagyni azzal a szemlélettel, amely azt mondja: Magyarországon csak a másik rovására lehet érvényesülni. Mint mondta, az egyéni előremenetel nem írhatja felül a másik emberrel szembeni szolidaritást, mert egy ilyen stratégia rövid távon kifizetődő lehet ugyan, ám azzal később biztosan mindenki rosszabbul jár. A helyes gondolkodás része kell legyen az is, hogy a kormányzatra szövetségesként tekintünk, még akkor is, ha az részérdekeket sértve hajt végre átalakításokat - fejtette ki, hozzátéve: igaz ez fordítva is, a kabinetnek is szövetségesként kell kezelnie például a civil szerveteket.
    

 

Balog Zoltán aláhúzta továbbá, hogy a kormánynak emellett a "rendszerváltoztatás veszteseinek" is meg kell mutatnia, érdemes volt demokráciára váltani a diktatúrát. Elgondolkodtatónak nevezte például, hogy a Kádár-rendszerben a munkaképes korú cigányság 85 százalékának volt állása, míg ma ez az arány 15 százalékos. "Ez talán nem az ő bűnük és hibájuk" - fogalmazott, megjegyezve, ha a romák átlagfoglalkoztatása európai átlagra emelkedne, az 3-4 százalékos GDP-növekedéssel járna. Kiemelte: a kormány még tavasszal ezer roma nőt kíván "szociális asszisztensé" képezni. Mint mondta, tőlük várják majd azt, hogy tudják kezelni azokat a "szociokulturális különbségeket", amelyek a roma közösségek és többségi társadalom között van.
     

 

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökeként mondott megnyitó beszédében azt  emelte ki, hogy a szociálpolitikának elsősorban nem a segélyezésen, hanem az önerő bevonásával járó esélyteremtésen kell alapulnia. Úgy fogalmazott, a mélyszegénységben élők integrálása mindenekelőtt az állam feladata, de abban nélkülözhetetlen feladata van az egyházaknak és a civil szervezeteknek is, valamint maguknak az érintetteknek, akiknek a hozzájárulása szerinte elengedhetetlen a sikerhez. Hozzátette: az érintetteket fel kell készíteni arra, hogy használják ki az előttük nyíló esélyeket, ami szerinte lehet akár egy otthon-, vagy munkahely-teremtési program is.
    

 

Szászfalvi László egyházügyi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a civil szektor minél hatékonyabban láthassa el a társadalom segítésére vállalt önkéntes feladatait. Mint mondta, az Országgyűlés a közelmúltban ezért fogadta el az ország első civiltörvényét, amely például az adminisztrációs terhek csökkentése mellett biztosítja a civil szervezetek nyilvános, átlátható működését, illetve a tényleges munkát nem végző szervezetek kiszűrését.



Hirdetmény
Ehhez a cikkhez eddig 1 hozzászólás érkezett.

#1   rromano  | 2012 Május 07 12:41:51 like(0) dislike(0)

Kérem Balog lelkészt, hogy statisztikai adatok idézésekor szíveskedjék a forrást megjelölni. Nem elegáns egy konferencián ismeretlen eredetű adatokkal dobálózni, és legyen szíves arról is kutatásokkal alátámasztott adatokat bemutatni, hogy a törzsi kötődés erős a cigányoknál, hadd nézzünk a kutató szemébe. A magyarok meg nyereg alatt puhítják a húst, mi? Nem szégyelli magát? És ebből lesz az ország népességéért felelős miniszter. Rosszindulatú,rasszista, álszent és buta.


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 December   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Hamarosan megvédheti doktori disszertációját

  • „Az én cigány ruháim magyarul szólalnak meg”

  • Setét Jenő: az egyetemes emberi jog a legfontosabb érték

  • CEU-n végzett cigány lány: A gyerekek azt hiszik, indiai vagyok és a romák lopnak

  • CEU-n végzett cigány lány: A gyerekek azt hiszik, indiai vagyok és a romák lopnak



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt