2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Románia kitörölte a szótárból a cigányt
2012. 04. 26. 00:00

Törölte a Román Akadémia nyelvtudományi intézete a román nyelv értelmező szótárából a romákat sértő szócikkeket, köztük azt, amely szerint a cigány „rossz beidegződésekkel rendelkező ember jelzője”.

Két roma szervezet tavaly februárban panaszolta be az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a Román Akadémiát és nyelvtudományi intézetét a roma etnikum és a bűnözés között egyértelmű összefüggést felállító, kirekesztő definíció miatt. A pejoratív értelmezés az akadémia égisze alatt megjelenő értelmező szótár három korábbi kiadásában szerepelt, először 1994-ben. Tavaly egy kormánypárti törvényjavaslat révén került előtérbe.

 

A demokrata-liberális Silviu Prigoana azt javasolta, hogy a roma kisebbség tagjait cigányként említsék a hivatalos dokumentumokban. Azzal érvelt, hogy külföldön sokszor összetévesztik a romákat a román néppel, a két szó hangzásbeli hasonlatossága folytán. A tervezetet a közvélemény nyomására végül elvetette a törvényhozás, viszont előzőleg a kormány elfogadásra javasolta, éppen az akadémia és a nyelvtudományi intézet szakmai véleményezésére támaszkodva.

 

A roma szervezetek beadványa nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács felszólította az akadémiát és a nyelvtudományi intézetet, hogy korrigálja a diszkrimináló szócikkeket, azaz mutasson rá a cigány szó pejoratív jellegére, és pontosítsa, hogy „sértő, ezért használata kerülendő”.

 

A tanács kötelező érvényű ajánlásának megfelelően az új értelmező szótár a cigány helyett már a roma szóval jelöli „az Indiából származó, főleg Dél- és Kelet-Európában elterjedt etnikai csoport tagjait”. A nyelvtudományi intézet összesen harminc, a romákat közvetve vagy direkt módon sértő szócikket törölt vagy módosított, mielőtt a szótár új kiadását idén februárban a nyomdába küldte.

 

Gelu Duminica, az Impreuna (Együtt) roma szervezet képviselője szerint az akadémia által kiadott szótár és abban szereplő definíció nemcsak súlyosan sértő volt, hanem elősegítette a negatív sztereotípiák terjedését. A napokban közzétett közvélemény-kutatás szerint a romániai felnőtt lakosság 43 százalékának rossz véleménye van a romákról, 15 százalékát pedig erősen zavarja a fizikai közelségük. Nagyobb averzió csak a szexuális kisebbségekkel szemben nyilvánul meg Romániában: a megkérdezettek 31 százaléka vallotta azt, hogy kényelmetlenül érzi magát melegek társaságában.