HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Szögi Lajosra és romákra is emlékeznek

betűméret csökkentése betűméret növelése
2012 Február 25    Forrás: magyarhirlap.hu


Ez a cikk archív

Egy napon, április 12-én koszorúzzák meg az Olaszliszkán 2006-ban meglincselt Szögi Lajos emlékművét és a tatárszentgyörgyi roma áldozatok sírját a Láso Drom – Jó út cigány polgári mozgalom alapítói – értesült lapunk.

Hirdetmény

A jászsági cigány magyarok által életre hívott mozgalom egyik vezetője, Illés Tibor felhívta a figyelmet, a társadalmi megbékélés érdekében van szükség a kettős megemlékezésre, így felhívnak minden roma szervezetet és minden demokratikusan működő parlamenti pártot, hogy képviseltessék magukat az egymást követő két koszorúzáson. Az olaszliszkai megemlékezésen várhatóan részt vesz a Szögi család egyik tagja is. 

Illés Tibor azt mondta, a Láso Drom megalapításában őt és társait az a meggyőződés vezette, hogy nekik, cigány magyaroknak is meg kell bélyegezniük a közülük kikerült bűnözőket. „Elítélésükben, az ellenük való védekezésben az élen kell járnunk” – hangsúlyozta. A mozgalomhoz már számosan csatlakoztak a Jászságban, de a Láso Drom bővítését elősegíteni hivatott aláírásgyűjtést országszerte a koszorúzások után szeretnék megkezdeni. 

Megemlékezett a 2008-2009-ben elkövetett romagyilkosságok áldozatairól tegnap Nagycsécsen az Országos Roma Önkormányzat és a Lungo Drom is.



Hirdetmény
Ehhez a cikkhez eddig 2 hozzászólás érkezett.

#2   ÁcsLaci  | 2013 Február 24 08:44:04 like(0) dislike(0)

Az a baj,hogy újabban nagyon sokan kezdik " elveszteni az önkontrollt":amikor kiérkező mentősökre támadnak,amikor magatehetetlen ,idős embereket vernek agyon vagy/és rabolnak ki,amikor rivális famíliák fényes nappal az utcán esnek egymásnak alkalmi fegyverekkel.Marian Cozma és a szigethalmi esetet mindenki hallotta.Az meg különösen félelmet keltő,hogy az IWIW-en és más portálokon roma külsejű személyek szamurájkarddal,vastag aranyékszerekkel feszítenek egy menő kocsi vagy egy asztal mellett,ami tele van pénzzel.Vajon mit üzen egy ilyen képpel az illető? Illés Tibor az efféle alakokra mondja,hogy el kell határolódni tőlük.IGAZA VAN!!! Éppen a tisztességes cigányok érdekében.

#1   Tamango  | 2012 Február 27 13:23:30 like(0) dislike(0)

ILLÉS TIBOR! Egyike azoknak, akiket irányíthatnak. Vajon mennyi embert sikerült becsapnia? mert amit most hirdet- AZ IS ÁLSÁGOS! Szögi Lajosnak van emlékhelye. Minden évben megkoszorúzzák, felvonulnak azok, akik a gyilkos eszméket terjesztik. Azokon a napokon Olaszliszkán a gyermekek nem mehetnek ki az utcára anélkül, hogy valami atrocitás ne érné őket. A település állított emlékművet, sőt, ha jól tudom, az esemény napját különleges napként tartják számon. TATÁRSZENTGYÖRGYÖN pedig nem engedték, hogy emlékművet állítsanak a két áldozatnak. Nem akarta a község, hogy oda romák százai, vagy ezrei vonuljanak - évente egyszer - megemlékezni arról a borzalomról, ami ott történt! Emlékszem még, hogy amikor TATÁRSZENTGYÖRGYÖN vonult a gárda, a község lakossága hogyan ünnepelte őket. Volt, aki virágcsokrot adott.. ünnepeltek, mint amikor a NÁCIK BEVONULTAK MAGYARORSZÁGRA! Amikor mi voltunk ott, és mi TEMETNI MENTÜNK, a házakat elsötétítették, eltűntek! FÉLTEK, RESZKETTEK, hogy bosszút állunk, vagy csak hangot adunk felháborodásunknak! Mi, EMBEREK VOLTUNK! Temettünk - EMBERSÉGGEL - TISZTESSÉGGEL! Olaszliszkán az elmúlt egy évben, amikor emlékeztek, ott volt a gazember is, aki ADOLF HITLERNEK maszkírozta magát! Illés Tibor kivel is akar együtt ünnepelni? Azokkal, akik nyíltan fenyegetik a cigányságot! Azokkal akar együtt menetelni, akik azt hirdetik, hogy a cigányok genetikailag sérültek, degeneráltak, bűnözői génnel vannak feltöltve! SZÖGI LAJOSRÓL - mi is megemlékezhetünk, sőt kell is, mert egy olyan cselekményben vesztette életét, ami országos felháborodást keltett. Emberek, akik ott, azon a helyen egy pillanatra elveszítették az ÖNKONTROLLT, akik azt HITTÉK? HOGY A MÁSIK GYERMEKÜK IS KÖZLEKEDÉSI BALESET ÁLDOZATA LETT! Elveszítették a fejüket, és amikor rádöbbentek arra, hogy mit is tettek - ÖSSZETÖRTEK! Megbűnhődtek, súlyosan... TATÁRSZENTGYÖRGYÖN és a többi helyen pedig ELŐRE ELTERVELT, aljas módon végrehajtott támadás áldozatairól beszélhetünk! Kilesték, utána eltervezték, és végrehajtották az aljas cselekményeket! Azokkal akar együtt emlékezni, akik közül egyszer valaki a C_- PRESS oldalain valami ilyesmit mondott: MI LETT VOLNA BELŐLE? EGY BUTA TOLVAJ, A NYAKUNKON ÉLŐ MOCSKOS CIGÁNY!!! Hajlandó vagyok elmenni Olaszliszkára, és emlékezni egy emberre, aki erőszak áldozata lett! Az EMBERRE EMLÉKEZNI, és arra, hogy a DÜH, a MÉREG nem jó tanácsadó, következményei lehetnek! Emlékezni egy pedagógusra, egy tanárra, IGEN ELMEGYEK, ROMAKÉNT fasiszták nélkül !!! Ez tisztességes, így EMBERSÉGES! A gyilkosok bandája pedig ne akarjon emlékezni Tatárszentgyörgyön és máshol! Folytathatnám a monológom, de minek!! Maga, a ROMA TÁRSADALOM sem fogta még fel, hogy csak összefogva, közösen tudunk tenni saját érdekünkben - bármit is!!! Amíg a bíróságon megbüntetik azt a romát, aki kifakad, mert meglátja családja gyilkosait, - és nem tud illedelmesen viselkedni... addig itt, mi csak beszélhetünk, ők meg ott, a többségiek, akik hajlamosak a gyűlölködésre, a kirekesztésre - teszik a dolgukat, mi pedig süllyedünk a poklok poklára !!! ILLÉS TIBOR pedig szégyellje magát. A LUNGO DROM, a megalkuvók egyik vezetője, aki becsapja azokat, akik még hisznek bennük! Vajon ingyen jut ilyesmi az eszébe, vagy kap érte juttatást is? Mennyi támogatást kap ezért a PROJEKTÉRT? SZÉGYEN, A LUNGO DROM SZÉGYENE!!!




vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Összegzés az Első Országos Roma Ifjúsági Kongresszusról

  • A Dikh TV november elejéig kódolatlanul elérhető

  • Farkas Flórián nagy feltámadása: újra bevetik listavezetőként

  • Csoda, hogy egyáltalán létezik

  • Az ellenzék adhatja az ORÖ-elnökét, Flóri nagyot bukhat!



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt