2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Kártérítés a sterilizált roma nőknek
2012. 02. 23. 00:00

A prágai kabinet emberi jogi tanácsa olyan csehországi roma nők kártalanítását javasolja, akiket 1972 és 1991 között sterilizáltak. Az akaratuk ellen meddővé tett asszonyok akár ezren is lehetnek.

Törvényellenesen sterilizált csehországi roma nők kártérítését javasolja legutóbbi határozatában a prágai kabinet emberi jogi tanácsa. Érdeklődésünkre Jan Osúch kormányszóvivő közölte, hogy a miniszterek támogatják az indítványt, a szakértők pedig a törvénytervezetet a jövő év végéig dolgozzák ki.


Elena Goralová, a törvényellenesen sterilizált csehországi nők szerveződésének vezetője megkeresésünkre elmondta: nyolc esztendős küzdelmük újabb részsikerhez vezetett. Két éve az akkori cseh kormány bocsánatot kért a súlyos törvénytelenségek miatt, most pedig végre már a kártérítésről is beszélnek – szögezte le. - Remélhetően ezután már valóban a tettek következnek, mert különben strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk, miként azt már nyolc szlovákiai sorstársunk megtette, akiknek fejenként 3500 eurós fájdalomdíjat ítéltek meg - nyilatkozta Goralová.


A csehországi roma nők törvénytelen sterilizálására 2004-ben a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja hívta fel a figyelmet. Prágában sokáig tagad ták a feltárt tényeket. Áttörést az emberi jogi biztos hivatala hozott, amely három éve elismerte, hogy főleg 1972 és 1991 között, de még 2002-ben is elsősorban a morvaországi Ostraván és Olomoucban akaratuk ellenére, illetve kellő felvilágosítás nélkül tettek meddővé asszonyokat. A számuk akár az ezret is elérheti – közölte Katerina Cervená, a csehországi Emberi Jogok Ligájának jogásza.