HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Balog Zoltán Brüsszelben: hamarosan elkészül a nemzeti romastratégia

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 November 08    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Lezárja a kormány szerdán a magyar nemzeti romastratégiáról indított társadalmi vitát, amelyhez több száz szervezet nyújtotta be javaslatait és kérdéseit - erősítette meg kedden Brüsszelben Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára.

Hirdetmény

Az Európai Parlamentben Nemzeti Romastratégiák – egy átfogó és hatékony európai megközelítés biztosítása címmel tartott konferenciát követően a politikus jelezte: Magyarország a decemberi határidő előtt el fogja juttatni Brüsszelbe a dokumentumot, miután a kormány elfogadja.
    

 

A tanácskozáson elhangzottak alapján Balog Zoltán elmondta: nagy elismerés övezi az Európai Unióban azt, amit Magyarország tett az első félévben. Úgy értékelik, hogy ha Magyarország nem kezdeményezi az uniós roma keretstratégiát, ma nem is lenne ilyen - fogalmazott. Pontosan a válság időszakában állna eszközök, "útjelző táblák" nélkül az unió a mélyszegénységben élők felzárkóztatását illetően - tette hozzá.
    

 

Az MTI kérdésére válaszolva az államtitkár jelezte továbbá: a konzultáció nyomán két fontos résszel kiegészítik a magyar stratégiát. Az egyik a kommunikációra vonatkozik, amelynek lényege, hogy miként lehet meggyőzni a többséget arról, hogy a romastratégia az ő érdeke is, hiszen nemzetstratégiai kérdésről, gazdasági érdekről van szó. A másik pedig az, hogy nagyobb hangsúlyt helyez a közbiztonsághoz kapcsolódó problémákra (emberkereskedelem, kényszerítés prostitúcióra, koldulási ügyek), amelyekben ezek az emberek kiszolgáltatott áldozatok.
    

 

Balog Zoltán közlése szerint a konferencián érdekes felvetés volt az, hogy a romákkal kapcsolatos problémák világosan mutatják: Európa rossz irányba megy gazdasági és szociális szempontból, és ha nem változtat ezen, a szociális válság és az elszegényedés szélesebb köröket fog elérni. Hangoztatta: Magyarország ezért akarja stratégiájában a középpontba helyezni a romák bevonását a munka világába. Néhány éven belül ez plusz lehetőséget jelenthet a gazdaságnak, "akár úgy, hogy munkahelyet teremt, akár úgy, hogy növekszik ennek a munkaerőnek a színvonala" - fejtette ki. Emlékeztetett: Európában alacsonyan kvalifikált munkaerőből hiány van, a romák bevonása lehetőséget adhat ennek enyhítésére is.
    

 

Egy kérdésre válaszolva kitért arra is: tekintetbe véve azokat az előnyöket, amelyeket Közép- és Kelet-Európa nyújt a Nyugatnak piac és munkaerő szempontjából, érdemes lenne a problémákat is megosztani. Nem tartotta helyesnek azt a helyzetet, hogy "az orvosaink kellenek, a problémáink, például a romákkal együtt járó helyzetek viszont nem".
    

 

A konferencián Balog Zoltán azt is elmondta: újra és újra megjelenik az a félreértés, hogy az uniós stratégiából hiányzik az antidiszkrimináció, az emberi jogi küzdelem, miközben ennek kellene az elsődleges szerepet kapnia. Úgy vélte, a romák integrációjának eddig folyamatosan az emberi jogi részét hangsúlyozták, és nem helyeződött hangsúly a gazdasági kérdésekre. Fontos, hogy a lecsúszástól félő emberek is belássák: nekik is érdekük a romák felzárkózása, hiszen mindenkit segít, ha sikerül őket helyzetbe hozni - fogalmazott. 
    

 

A brüsszeli konferencia Jerzy Buzek EP-elnök védnöksége alatt zajlott, Soros Györgynek, a Nyílt Társadalom Intézet elnökének támogatása mellett.
    

 

Videoüzenetben szólt a résztvevőkhöz Járóka Lívia (Fidesz), az EP jelentéstevője.

 

A roma származású képviselő a Roma Integráció Évtizede Program tanulságainak levonását, a roma programok szigorú és független ellenőrzését, valamint az uniós stratégia alapelveinek és menetrendjének maradéktalan betartását sürgette. Hangoztatta: világosan el kell határolni egymástól a működőképes és sikertelen programokat, és össze kell állítani az elkerülendő hibák listáját is. 
    

 

Járóka Lívia üdvözölte, hogy "az Európai Bizottság nemrégiben megerősítette: a márciusi EP-jelentés előírásainak megfelelően az év végéig benyújtandó nemzeti romastratégiák szakmai megalapozottságának, megfelelő komplexitásának és pénzügyi megvalósíthatóságának értékelését követően a testület egyedi ajánlásokat is megfogalmaz majd a stratégiák esetleges felülvizsgálata érdekében, valamint éves jelentéseket készít az integráció folyamatáról és a célok megvalósulásáról".



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Új jelentés szedi szét Járóka Lívia állításait a magyarországi romák helyzetéről

  • Németh Zsolt: az európai történelem és a cigányság története szervesen összekapcsolódik

  • Budapest Ritmo - Idén a roma kultúra áll a középpontban

  • Roma Pride 2018: “Te is a nemzet része vagy!”

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt