HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Balog Zoltán: másfél milliárdos ösztöndíjprogram indul roma fiataloknak

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 Július 07    Forrás: mti


Ez a cikk archív

A kormány egy hárommilliárd forintos ösztöndíjprogram forrásainak a felét szeptembertől a tervek szerint roma fiatalok oktatására fordítja - közölte Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Siófokon.

Hirdetmény

Az államtitkár a Napkerék Egyesület által szervezett Nyári polgári cigánytalálkozó rendezvényén diplomás roma fiatalok előtt hangsúlyozta: Magyarországon ekkora összeg még sohasem állt rendelkezésre ilyen célokra. Az ösztöndíjprogram révén cigány diákokat szeretnének középfokú és felsőfokú tanulmányaikban segíteni - tette hozzá.

 

Balog Zoltán kiemelte, hogy komoly feltételrendszert alakítanak ki azok számára, akik szeretnének ösztöndíjhoz jutni. Annyit a feltételekről elárult, hogy a tanulók semmiképpen sem ronthatnak tanulmányi eredményeiken, amíg a program támogatásával vesznek részt az oktatásban.

 

Az MTI kérdésére a nemrégiben elfogadott uniós romastratégiáról kifejtette, fel akarták hívni valamennyi európai nemzet figyelmét arra, hogy a cigányság integrációja nem magyarországi probléma, hanem összeurópai kérdés. Hozzátette, hogy decemberig minden egyes tagországnak ki kell dolgoznia a saját programját erre vonatkozóan, mert különben nem kaphat forrásokat felzárkóztató programok indítására. A tervezetben válaszokat kell adni olyan fajsúlyos kérdésekre, mint a romatelepek csökkentése, a munkanélküliség felszámolása a hátrányos helyzetű népcsoportok körében vagy a korai iskolaelhagyás visszaszorítása.

 

Balog Zoltán úgy fogalmazott: ha nem sikerül a cigányságot visszavezetni a munka világába, akkor a magyar nyugdíjrendszer is veszélybe kerülhet. Emlékeztetett arra, hogy a kormány 400 ezer munkahelyet ígért a ciklus végére. Az Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke közötti megállapodás értelmében 100 ezer romát vezetnek vissza a munka világába.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Új jelentés szedi szét Járóka Lívia állításait a magyarországi romák helyzetéről

  • Németh Zsolt: az európai történelem és a cigányság története szervesen összekapcsolódik

  • Budapest Ritmo - Idén a roma kultúra áll a középpontban

  • Roma Pride 2018: “Te is a nemzet része vagy!”

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt