HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Balog Zoltán: 99 százalékig biztos az uniós romastratégia elfogadása

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 Június 15    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy az Európai Unió magyar elnökségének félévét lezáró június 24-i állam- és kormányfői csúcsértekezleten jóváhagyásra kerül az európai roma keretstratégia - mondta szerdán Párizsban az MTI-nek Balog Zoltán.

Hirdetmény

A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár előzőleg megbeszélést folytatott Marie-Anne Montchamp-mal, a Társadalmi Kohéziós és Szolidaritási Minisztérium államtitkárával.

 

Balog tájékoztatása szerint francia partnere egyértelmű elismeréssel nyilatkozott a magyar kormány munkájáról. Párizsban ugyanis azt gondolták, hogy fél év alatt reménytelen elfogadtatni a romastratégiát, s Magyarország "kisebb csodát művelt" azzal, hogy sikerült mind a 27 tagállam egyetértését megszereznie az ügyben - hangsúlyozta az államtitkár.

 

Elmondta, hogy Franciaország az egyik legnagyobb segítője és támogatója volt egy "reális romastratégia" kidolgozásának, s végig ragaszkodott ahhoz, hogy nemcsak a szociális felzárkózás kérdését, hanem a bűnözés és a mélyszegénység viszonyát, az emberkereskedelem, a prostitúció vagy a szociális rendszerekkel való visszaélések vonatkozását is kezelnie kell a dokumentumnak. A végleges szövegbe Balog közlése szerint mindezek a kérdések belekerültek.

 

Az MTI kérdésére az államtitkár kifejtette: az európai országok rendőrségei közötti fokozottabb együttműködés célja annak megakadályozása, hogy a szabad mozgás jogával visszaélve egyesek más országok szociális rendszerét kihasználják, vagy embereket kényszerítsenek prostitúcióra, illetve koldulásra. "Hiszen az áldozatok általában a mélyszegénységben élők, s ezek között a romák" - tette hozzá Balog.

 

Francia partnere kitért a nők szerepének fontosságára a roma családok felzárkóztatásában, s ebben külön együttműködést kért a magyar kormánytól. Balog elmondta, hogy Magyarországon már működik egy olyan program, amelynek keretében kétezer roma nőt képeznek ki olyan szociális munkásnak, akik majd segíteni tudnak a kormányzati szándékok eljuttatásában a romák világába.

 

A romastratégia végleges változatával alapvetően mindkét ország elégedett, a megbeszélésen azonban kritikai megjegyzésként elhangzott, hogy világosabb irányokat is meg lehetett volna határozni az uniós alapok felhasználására a szociális felzárkóztatás területén - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

 

Párizs és Budapest egyaránt nagyobb hangsúlyt szeretett volna fektetni az uniós alapok megtervezésének szigorítására, valamint a pénzek felhasználásnak ellenőrzésére, különböző hatásvizsgálatokkal. Balog véleménye szerint egyrészt meg kellene reformálni az európai uniós alapokat a felhasználási lehetőségek javítására, másrészt pedig a felhasználók oldaláról is jobban kellene azokat ellenőrizni.

 

A kétoldalú kapcsolatokat érintően szóba került a francia szociális rendszer átalakításának kérdése, amelyet Balog szerint a magyar közmunkarendszer átalakításához hasonló logika szerint, a munka világának megerősítésének szándékával közelít meg a párizsi kormány.

 

Ennek kapcsán Balog elmondta, a magyar kormánynak az az álláspontja, hogy a szociális juttatásokért cserébe részben el lehet várni valamilyen teljesítményt a rászorulóktól. Ezenkívül pedig a mélyszegénységben élők aktivizálásában, s nem a segélyek növelésében látja a kiutat a magyar kormány - mondta az államtitkár.



Hirdetmény
Ehhez a cikkhez eddig 2 hozzászólás érkezett.

#2   rromano  | 2011 Június 16 11:58:13 like(0) dislike(0)

Hát Balog lelkész úr, a papír sok mindent elbír. Az Ön helyében én tartanék a főnöke ( Isten) haragjától,a sok hazugság és károkozás miatt, amiket államtitkárként a cigányok ellen elkövetett.  S esetleg megnevezhetné azt a 2000 cigány asszonyt képző és foglalkoztató programot. mellesleg az újságíró is rákérdezhetett volna.

#1   leleplezés  | 2011 Június 16 08:22:50 like(0) dislike(0)

TE ROHADT PATKÁNY BALOG! HÁT MINEK HAZUDOL ENNYIT, HOL KÉPEZNEK 2000 NŐT KI ÉS MILYEN PROGRAMOT INDITOTTAK??,HOLFOGNAK DOLGOZNI EZEK AZ ÁLLÍTÓLAGOSAN KIKÉPZETT NŐK??

GUSZTUSTALANOK VAGYTOK AZ EGÉSZ FIDESZ BAGÁZSAL EGYÜTT!!! MI FÉR MÉG A POFÁTOKRA? ROHADT KIZSÁKMÁNYOLÓ BANDA!!4 ADJA A JÓISTEN HOGY EZÉRT, MINT A LUDAS MATYIBA 3X FIZESSEN MEG NEKTEK A JÓISTEN FŐLEG NEKED TE ÁLL PAP.


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Lemezbemutató koncertre készül a Parno Graszt

  • Mit éreznek a romák az elmúlt évek növekedéséből?

  • Forgács István: A cigányság felzárkózása gazdasági kérdés

  • Segítségnyújtás a kárpátaljai magyar közösségnek

  • Cigány magyar - csapatépítő tréning a Jurányiban



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt