HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Felavatták a Snétberger zenei tehetségközpontot Felsőörsön

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 Június 04    Forrás: mti


Ez a cikk archív

Felavatták a Snétberger zenei tehetségközpontot szombaton, a Veszprém megyei Felsőörsön; a háromcsillagos szállodának megfelelő színvonalú létesítmény építéséhez 2,7 millió euróval járult hozzá a Norvég Alap, a magyar kormány pedig 472 ezer eurót biztosított.

Hirdetmény

A beruházást döntően két tényező miatt támogatta a Norvég Alap; egyrészt a romák társadalmi felzárkóztatása, másrészt az országaink közötti jó kapcsolat okán - mondta az avatóünnepen Siri Ellen Sletner, a Norvég Királyság budapesti nagykövete. Megjegyezte, hogy a Norvég Alap Magyarországon számos kulturális, egészségügyi, környezetvédelmi fejlesztést és társadalmi felzárkóztatási projektet támogat, de a zenei tehetségek felsőörsi iskolájának és kollégiumának létesítését tartják úgymond a zászlóshajónak. Megjegyezte, hogy ennek a projektnek kezdetektől fogva minden mozzanatát figyelemmel követte.

 

Hangsúlyozta, hogy további öt éven át támogatnak hasonló projekteket Magyarországon, és erről már szerződést is kötöttek a kormánnyal. Hozzátette: abban is biztos, hogy a roma népesség felzárkóztatása kiemelt szerepet kap majd a következő programokban is.

 

Ezzel az intézménnyel olyan esélyt kaphatnak a felemelkedéshez, tehetségük kibontakoztatásához a tehetséges, ám szegény roma gyerekek - fogalmazott Siri Ellen Sletner, megjegyezve: az iskola a roma zenei kultúra és hagyomány ápolását is szolgálja.
Különleges és egyedi lesz a Snétberger zenei iskola azért is, mert nemzetközileg ismert és elismert zenészeket hoz össze a tanári karban - hangsúlyozta a nagykövet.

 

A szociális és anyagi felemelkedés, a kulturális identitás összefügg és egymáshoz tartozik - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az avatóünnepen. A meghívóban írtakra utalva - "A zene felemel" - azt mondta: a kultúra fontos eszköz a felemelkedésre "lelki, szellemi értelemben, és bízunk benne, hogy szociális értelemben is".

 

Amely nemzet lemond a kultúrájáról, az halálra van ítélve, legyen akár norvég, magyar vagy éppen magyar roma - vélekedett az államtitkár, rámutatva: "a kultúra az, ami bennünket egy közösséggé tesz".

 

"Fontos, hogy nem roma és roma magyarok újra és újra egymásra találjanak, s ez "a kultúrában fog menni, mert ez nem történik meg parancsra, s nem lehet kikényszeríteni törvényekkel sem" - fogalmazott Balog Zoltán. Hozzátette: "bízom benne, hogy a jövőben bizonyítani tudjuk: számunkra ez a vállalkozás fontos, mint minden olyan ügy, amely felemel bennünket".

 

Snétberger Ferenc Liszt-díjas gitárművész a roma tehetségek zenei iskolájának kitalálója és névadója az ünnepségen arra emlékeztetett, hogy a berlini zenei iskolája "adta az ötletet", hogy Magyarországon is kellene ilyet létrehozni, mert sok a tehetséges szegény gyerek. A megvalósításban Mészáros Zoltán, a Veszprémi Ünnepi Játékok ötletgazdája és igazgatója volt a legnagyobb segítségére - említette meg. Ez egy fantasztikus intézmény, amely óriási lehetőséget ad majd az itt tanuló gyerekeknek, hogy kijussanak a világ színpadaira - mondta.

 

Háromszázötven tehetséges gyerekből választottak ki hatvanötöt, akik közül az első kurzusban, június 20-án hatvanan kezdik meg hathetes tanulmányukat. Vannak köztük nagy tehetségek, ha lesz kitartásuk, szorgalmuk és egy kis szerencséjük is, akkor "messze és magasra juthatnak" - mondta a világhírű gitárművész.

 

"Amikor láttam a vidéki cigánygyerekek szemében az óriási örömöt (...), az adott egy nagy pluszt, hogy tényleg érdemes ezt csinálni" - fogalmazott Snétberger Ferenc.

 

Az ünnepségen Szakcsi Lakatos Béla, Kossuth-díjas művész zongoraimprovizációkat adott elő, Snétberger Ferenc gitározott, az iskola leendő hallgatója, Rácz Jenő pedig csellón játszott.

 

Bognár László Felsőörsön élő szobrászművész Hangszerelem című alkotását - amely egy bőgőjét átölelő, arra ráhajoló zenészt ábrázol -, Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere és Szabó Balázs, Felsőörs független polgármestere avatta fel az iskola udvarán.

 

Mészáros Zoltán, az iskolát működtető Camp Europe Felsőörs Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója az MTI-nek elmondta: a Balaton-felvidék festői környezetében, a Malom-völgyben lévő intézményben százhúsz gyerek és húsz tanár helyezhető el európai színvonalú körülmények között. A zenei centrumban a koncertterem mellett vannak oktató- és próbatermek, továbbá mozi, étterem és sportpályák is. A zenei oktatás mellett a gyerekek angol nyelvet és informatikai ismereteket is tanulnak.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 December   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Hamarosan megvédheti doktori disszertációját

  • „Az én cigány ruháim magyarul szólalnak meg”

  • Setét Jenő: az egyetemes emberi jog a legfontosabb érték

  • CEU-n végzett cigány lány: A gyerekek azt hiszik, indiai vagyok és a romák lopnak

  • CEU-n végzett cigány lány: A gyerekek azt hiszik, indiai vagyok és a romák lopnak



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt