2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Uzsorások fenyegetésének gondolták a nyíradonyi sértettek megtámadásukat
2011. 06. 01. 00:00

Több százezer forintos tartozásuk miatt kezdetben uzsorások fenyegetésének gondolták a nyíradony-tamásipusztai sértettek a házukra leadott lövéseket.

A hat halálos áldozattal járó támadássorozat harmadik, sérülést nem okozó cselekményét felidézve P. Péter Attila a tanúk padján arról beszélt, összesen tizenegyen, hét kisgyermek és négy felnőtt aludt a hajdúsági település Jázmin utcai, 85 négyzetméteres, rossz állapotú, vályogból épült lakásában, amikor 2008. szeptember 5-re virradóra eldördültek a lövések.

Legnagyobb, akkor 11 éves fia a nyomozóknak a támadás után azt mondta, a lövések becsapódása előtt két perccel ébredt fel pisilni, és amikor visszafeküdt, két férfihangot hallott: az egyik azt mondta, "gyere, szaladjunk", és felvillanó kék fényt is látott. A családfő pedig a bíróságon azt mondta, ő a durranásokra ébredt, és nem hallott semmit, csak azt, hogy a kályhacsőről pattog a zománc.

 

Tíz perccel később merészkedett az ablakhoz, és mint fogalmazott, észrevette, hogy "mint a filmeken", belőttek hozzájuk, mert lyuk van az ablakon. A lövedékek áthatoltak az üvegen, és egymástól 10 centiméteres távolságban az ablak alatt lévő számítógép monitorába csapódtak, majd az egyik lövedék több darabra szakadva a falat, az azon lévő tükröt és a kályha csövét rongálták meg.

 

Az alkalmi munkákból élő férfi a bíróságon tanúvallomásában azt mondta, élettársa egy debreceni uzsorástól - akitől korábban többször is kapott kölcsönt - egy tervezett lakásvásárlás ügyvédi költségére kért 200 ezer forintot. A férfi többször is bántalmazással és banki kölcsönnel vásárolt használt autója elvételével fenyegette meg őket. Végül a lakásvásárlás banki kölcsön elutasítása miatt meghiúsult - tette hozzá.

 

P. Péter Attila tanúvallomásából kiderült, a család több tagja is tartozott a debreceni uzsorásnak és egy másik asszonynak.

 

A szerdai tárgyalás bizonyítási eljárásán tanúként hallgatják meg a P. Péter Attila élettársát, testvérét és édesanyját is.

 

A 2008. szeptember 5-ére virradóra történt lövöldözés volt a romák elleni támadássorozat harmadik bűncselekménye, amely nem járt sérüléssel, és a vád szerint a támadást - kivételesen - az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád egymaga követte el.

 

A Pest Megyei Főügyészség szerint Kiss Árpád Nyíradony-Tamásipuszta közelében autózva figyelt fel a cigányok által lakott utcára, és a 2008. július 21-i galgagyörki és az augusztus 8-i piricsei támadás után "ideális célpontnak" találta azt az elhanyagolt, rossz állapotú házat, amely egy fás, bokros, erdős terület mellett állt.

 

Kiss Árpád a besenyszögi vadásztól fél évvel korábban elrabolt, Mauser gyártmányú golyós vadászpuskával - amelyet mind a kilenc támadásnál kizárólag ő használt, és a vád szerint agyonlőtte 2009. április 22-én Tiszalökön Kóka Jenőt - 60-65 méteres távolságból két célzott lövést adott le a nyíradony-tamásipusztai lakóház ablakára.

 

Kiss Árpád a március 25-én indult büntetőperen a vádirat ismertetése után azt mondta: a nyíradonyi lövöldözést nem követte el, és már a nyomozati szakban kérte, ebben az ügyben szüntessék meg ellene az eljárást.

 

Az elsőrendű vádlott és testvére, István már a nyomozati szakban elismerte, és a Pest Megyei Bíróságon zajló büntetőperben is fenntartotta vallomását, hogy ők követték el a galgagyörki, a piricsei és a 2008. szeptember 29-i tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat, és társukként nevezték meg volt munkatársukat, az eddig mindet tagadó harmadrendű Pető Zsoltot, de a többi bűncselekmény elkövetését - köztük a nyíradonyit is - mindannyian tagadják.