HÍREINK
vissza

Megszólal a gyöngyöspatai romák kimenekítője

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 április 24    Forrás: Dési András - NOL


Ez a cikk archív

Vannak idők, amikor a felelős felnőtt embereknek kötelességük, hogy az óvatosság mezejére tévedjenek. Gyöngyöspata ilyen időket élt. Az ottani romák ellen fordultak a szomszédaik, senki sem tudta megmondani, hogy a Véderő hány „hétvégi harcosa” fog felbukkanni könnyen igazivá átalakítható légfegyvereikkel. Richard Field fogalmazott lapunknak így azokra a vádakra, miszerint túlreagálta volna a gyöngyöspatai helyzetet.

Hirdetmény

Field volt az egyik kezdeményezője a gyöngyöspatai roma asszonyok és gyermekek múlt pénteki, nagy nemzetközi sajtóvisszhangot is kiváltó kimenekítésének. A közel húsz éve Magyarországon élő amerikai üzletember nem először kerül reflektorfénybe. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó, jól megtermett negyvennégy éves férfi tavaly márciusban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 55 ezer dollárral – csaknem 11 millió forinttal – támogatta az LMP választási kampányát.

 

Az ingatlanfejlesztő családból származó Field Amerikai Ház Alapítványa jó ideje együttműködik a Magyar Vöröskereszttel. A rászoruló szegény családoknak rendszeresen osztanak élelmiszercsomagokat, nemrégiben nyolcezer családnak biztosítottak vetőmagot Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

 

A Népszabadságnak nyilatkozva az amish népről híres pennsylvaniai Lancasterben nevelkedett amerikai azt hangoztatta: a gyöngyöspatai romák kimenekítését nemcsak ő javasolta Selymes Eriknek, a Magyar Vöröskereszt igazgatójának. Hasonló véleményen volt a humanitárius szervezet roma-ügyi tanácsadója, az egyébként gyöngyöspatai származású Mezei István roma vezető is. – Nem tudom, hogy mennyibe került a Vöröskereszt által szervezett akció, de szívesen megtérítem a költségeket. Az akciót a körülmények indokolták – közölte. A roma asszonyokat és gyermekeket buszokkal Csillebércre, illetve Szolnokra vitték.

 

Field már tavaly márciusban, a Népszabadságnak adott interjújában is határozottan állás foglalt a magyarországi szélsőjobboldallal szemben. Az ő értelmezésében a Szebb Jövőért őrsereg a Jobbikhoz közel álló, időközben betiltott Magyar Gárda egyik utódszervezete, amely járőrözésével, illetve (fél)katonai kiképzőtáborával távozásra akarja kényszeríteni a megfélemlített romákat. Szerinte a különböző gyűlöletcsoportok rendszeres megjelenése nyomán teljesen érthető a cigánysoron élő romák félelme, hogy a harci kutyákkal, korbácsokkal, baltákkal felszerelt "polgárőrök" "húsvéti táborozása" éles lőszerrel folytatandó lőkiképzéssel is bővülni fog.

 

Az amerikai üzletember teljes képtelenségnek nevezte, hogy a roma asszonyok és gyermekek kimenekítésével politikailag kínos helyzetbe akarta volna hozni a Fideszt. "Ha a Fidesz-kormány még márciusban betiltotta volna a Magyar Gárda utódszervezetét és más gyűlölet-csoportokat, akkor a múlt pénteki humanitárius akció sem vált volna szükségessé" – vélte, felidézve 1944-1945-öt, amikor 50 ezer magyarországi romát gyilkoltak meg, s a tettesek jelentős része a nyilasok közül került ki.

 

Kormánypárti politikusok élesen támadták a gyönygyöspatai evakuálást. A roma felzárkóztatásért felelős államtitkár, Balog Zoltán felfújt ügyről beszélt. Kocsis Máté, az Országgyűlés rendvédelmi bizottságának fideszes elnöke szerint előre kitervelt akció volt a romák evakuálása. – Balog Zoltán jóakaratú ember, aki azonban nem ér fel a feladatig, hogy megvédje a magyarországi roma kisebbséget. A soros magyar EU-elnökségből eddig eltelt négy hónap alatt az Orbán-kormány semmilyen átfogó roma-felemelkedési programot sem tudott felmutatni. Megnézném, hogy reagálna Balog Zoltán, ha az ő hátsókertjében rendeznének katonai gyakorlatot – fogalmazott Field. Kocsis kijelentéseire annyit mondott, hogy nem kíván válaszolni ilyen nevetséges nyilatkozatra.

 

A magyarul is kiválóan beszélő amerikai ugyanakkor gratulált Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy elment Gyöngyöspatára, felkereste a cigánysort és beszélt a megfélemlített emberekkel. - Ha még több politikus és kormányzati ember tett volna így, látnák, hogy a romák is emberek, akiket nem lehet kollektívan felelőssé tenni néhány személy tetteiért. A gyöngyöspatai romák munkát, nem alamizsnát akarnak – hangoztatta.

 

A magyarországi (vidéki) szegénységet jól ismerő Field szerint a gyönygyöspatai romák krónikus alultápláltságban szenvednek. Harmincöt házban 110 család él, egyes szobákban tizenöten-húszan alszanak – osztotta meg legmegrázóbb élményeit. Alapítványa a Vöröskereszttel együtt a húsvéti hétvégén 125 családi élelmiszercsomagot osztott szét a faluban – a csomagokban a többi között liszt, rizs, búzadara, tej, étolaj, felvágott és tojás volt.



Hirdetmény
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó

A RomNet cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt!


Ehhez a cikkhez eddig 2 hozzászólás érkezett.

#2   snorbi  | 2011 Május 13 17:13:57 like(0) dislike(0)

Ne döfködjünk senkit azzal a késsel amivel minket döfködnek a kereszténység semijen rossznak nem okozója.

#1   19530327  | 2011 április 25 10:21:25 like(0) dislike(0)

Ha minden gazdag ember ennyit tenne, igazábol meg is oldódna a szegénység problémája.

De hát a kapzsiság nagy úr.

Beszélhetünk a nagy kereszténységről.


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2014 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS



EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Megbírságolták Romániában a romák sterilizálását javasoló önkormányzati képviselőt

  • ET-ombudsman: a felelőtlen tudósítások is ártanak a romáknak

  • Gyakornoki program roma diplomásoknak az USA követségen

  • Nem bontják le a szlovák roma telepeket

  • Felavatták a Muzsikus Cigányok Parkját a Józsefvárosban



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Szeretnéd, hogy 2014-ben egy önálló roma párt is induljon a választásokon?











KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:


  • sosi - na mi van?
    www.sosinet.hu





    Decade of Roma Inclusion





  • Rádió C



    100 Tagú Cigányzenekar



    MTV-Roma magazin