2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

MCF: Farkas Flórián meggyalázta a romagyilkosságok áldozatainak emlékét
2011. 04. 22. 00:00

Az OCÖ korábbi vezetője szerint F. Flórián jelenlegi elnök meggyalázta a romagyilkosságok áldozatainak emlékét azzal, hogy a szervezet székházának falairól eltávolította az emléktáblákat.

Kolompár Orbán, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) és a Roma Összefogás Párt elnöke Balog József elnökhelyettessel pénteken gyertyagyújtással akart emlékezni a két évvel ezelőtt Tiszalökön ezen a napon meggyilkolt Kóka Jenőre, a romák elleni támadássorozat egyik áldozatára, de a hivatal zárva volt, és az ablakon benézve azzal szembesültek, hogy a bejárat mellől az emléktáblát már eltávolították.

 

A roma vezető 2009. november 3-án, még az OCÖ elnökeként közgyűlési határozat alapján helyezett el táblát a szervezet Dohány utcai székházában annak a testvérpárnak az emlékére, akit 2008-ban azon a napon gyilkoltak meg a Borsod megyei Nagycsécsen; a romák elleni támadássorozatnak ők voltak az első halálos áldozatai, ezért november 3-át országos roma gyásznappá nyilvánították.

 

Kolompár Orbán a székház előtt pénteken újságíróknak azt mondta: mivel az emléktábla "eltűnt", Farkas Flórián, a Lungo Drom és az OCÖ jelenlegi elnöke, fideszes országgyűlési képviselő "meggyalázta a romagyilkosság-sorozat áldozatainak emlékét, megsértette azok hozzátartozóit, és ezt a bűnt nemcsak a cigánysággal, hanem egész Magyarországgal szemben követte el".

 

Szintén felháborítónak nevezte, hogy az OCÖ homlokzati faláról eltávolították a roma holokauszt áldozatainak a kormánnyal közösen még 2003-ban állított emléktáblát is, amely előtt köztársasági elnökök, kormányfők, miniszterek és diplomaták rótták le tiszteletüket minden év augusztus 2-án, a holokauszt roma áldozatainak emléknapján.

 

A roma vezető elfogadhatatlanak nevezte azt is, hogy munkanapon zárva van az OCÖ hivatala, és nem látja el feladatát, ugyanis a január végén megtörtént átadás-átvétel óta arra hivatkozva nincs ügyfélfogadás; az erre utaló papír ki van függesztve a bejárati ajtóra.