2024 April 18., Thursday/Andrea, Ilma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Szakkollégium roma fiataloknak, Miskolcon is
2011. 03. 25. 00:00

Szeptembertől három városban, Budapesten, Debrecenben és Miskolcon nyílik meg egy szakkollégium a cigány egyetemisták és főiskolások számára.

A hálózatot az egyházak működtetik majd, a kormány támogatásával. Miskolcon a görög katolikus egyház lesz az intézmény fenntartója.

 

A jelentkezési felhívásokat már kiküldték az egyetemeknek és főiskoláknak, sőt már visszajelzések is érkeztek – mondta portálunknak Grunda János görög katolikus lelkész, oktatási referens. Olyan fiatalokat várnak, akik elkötelezettek a roma ügy, a roma közösségek iránt és szeretnék segíteni a roma integrációt – fogalmazott.

 

A lelkész beszélt arról is, hogy akár 5-6 hallgatóval is elindítják a szakkollégiumot, de szeretnék elérni, hogy később 40 diákjuk legyen. A kollégium egyelőre a miskolctapolcai kollégiumukban kapna helyet, de tárgyalnak az önkormányzattal, hogy nagyobb létszám esetén kapnának új épületet – tudtuk meg.

 

A kormány hogyan támogatja a szakkollégiumot? „A szolgálatot az egyházak végzik, de a kollégiumi normatívát, éppúgy, mint más kollégiumok esetében, a kormány biztosítja” – válaszolta Grunda János.